Nyílt levél a volt férjem új barátnőjéhez

Feltételezem, meg vagy ijedve, ahogy olvasod ezeket a sorokat. Azt hiszed, ki akarlak oktatni, miként bánj az új pasiddal. /Azt gondolhatod, le fogok fektetni néhány szabályt azzal kapcsolatosan, hogyan viselkedj a gyerekeimmel\./

De ezekről mind nem fog szólni ez a levél.

Először is, üdvözlünk ebben a különös dinamikájú, modern családban. Isten hozott téged a mi szabadon szárnyaló kapcsolatrendszerünkben. Noha kapcsolatot mondtam, ne a hagyományos értelmezésben vedd.

A gyerekek miatt továbbra is összetartozunk, nagyjából annyira, ahogy te a munkahelyeden össze vagy kötve a főnököddel. Ha a siker a cél, legyen szó akár szülőségről vagy munkáról, akkor azok számára, akik ezt el akarják érni, a kapcsolat nagyon fontos.

Nem fogom megtölteni a levelem „nem az én dolgom”– típusú megállapításokkal, egy olyan emberrel kapcsolatban, akit 20 éve ismerek, és nem fogok elmesélni neked semmiféle személyes dolgot, amit ő is megoszthatna veled. Szeretném elmondani neked, hogy nekünk nem sikerült. Azt tudom mondani a dologgal kapcsolatban, amit mindenki másnak:

ő egy nagyszerű pasi – de nem nekem…

Furcsán hangozhat, de izgalommal tölt el a létezésed. A fiaim megismerhetik az apjuk olyan oldalát, amelyről eddig nem is tudták, hogy van. Tanúi lehetnek, miként bontakozik ki egy kapcsolat, annak minden misztériumával együtt. Látni fogják, hogy sugárzik. Hallani fogják a nevetését (ahogy „jelentették”, hangosan és sokat nevet) és a hangját, amely új varázzsal telítődik.

S mivel szeretik és csodálják, mindez őket is boldogabbá teszi majd.

Azt szeretném, ha tudnád, hogy a mi életünkben fontos, hogy önmagad légy, ha kapcsolatba leszel velünk: ne legyen benned félelem vagy zavar, amikor velünk vagy. Ahogy te is a miénket, úgy keressük mi is a helyedet a családunkban, de ha neki megfelelsz, nekünk miért ne felelnél meg? Elvárjuk az eredetiséget, a spontaneitást, a hibákat és az egyéniséget tőled – hadd vakarjuk néha mi is a fejünket meglepődésünkben…

Nem akarjuk, hogy változtass a dolgaidon.

Soha ne gondold, hogy nem beszélhetsz velem és az új férjemmel vagy a fiúkkal.

Mondj el bármit – vagy ne mondj semmit: légy önmagad.

Az van, hogy elég sokat fogsz minket látni. Egyszer csak ott ülsz majd velünk a meccseken, a koncerteken, az érettségi bizonyítvány vagy a diploma átadóján és más eseményeken. Persze, először kínban leszek én is, de remélem, gyorsan elmúlik. Azzal együtt, hogy a gyerekek tudják, hogy a házasságunknak vége, elváltunk, azzal is tisztában kell lenniük, hogy egységet alkotunk, ami a nevelésüket és támogatásukat illeti, és ez az egyik útja annak a számos lehetőségnek, ahogy ezt meg lehet valósítani.

Azt szeretném, hogy amikor lenéznek a színpadról, és meglátnak a közönség soraiban minket mind, legyenek büszkék ránk.

Sok ismerősöm tőlem is megkérdezte: nem lesz furcsa a gyerekek igazi és a nevelőapja között ülni? Én már elég sok furcsa dolgot voltam képes véghezvinni, annak rédekében, hogy ösztönözzem és tanítsam a fiaimat (gondolok itt például azokra a bugyuta  dalocskákra, amelyeket a szobatisztaságról énekelgettem nekik…). Egyáltalán nem megerőltető. Arra kérlek, csatlakozz ehhez a fronthoz (amennyiben felkészültél rá), amely feltételek nélkül támogatja őket.

Meglehet, olykor a kellős közepén találod magad annak, hogy a volt férjemmel megbeszélünk valamit. Kérlek, értsd meg, ahhoz hogy ezeket a csodálatos embereket sikerrel felneveljük, egyszerűen kommunikálnunk kell.

Néha nem is keveset. S hidd el, maximálisan bízom benned abban a kérdésben, hogy tudni fogod, mikor lehet vagy kell közbeszólni. Előre szólok: ha valaha is kényelmetlenül éreznéd magad egy effajta szituációban, gondolj arra, hogy köztünk a gyerekeken kívül nem létezik más tárgya vagy oka a kommunikációnak, lásd az egész képet…

Tuti, hogy soha nem fog felhívni azzal, hogy öltözködési tanácsot kérjen tőlem, annál is inkább, mert semmi érzékem a dologhoz.

Nem fog felhívni azzal, hogy látott egy jó filmet a tévében.

Nem fog felhívni azért, hogy elmesélje, milyen volt a napja.

A mi kapcsolatunk a fiúkra korlátozódik. Ha mégis szóba kerülnek más témák, amikor hosszabban együtt vagyunk, vésd az emlékezetedbe: nekem a szerepem „csak” annyi az életében, hogy a gyerekei anyja vagyok.

Semmi több.

Nagyon szurkolok neked abban, hogy ne csak a férfinak, de két tizenéves fiú apjának is a partnerévé is válj. Ez a gyereknek is új, és láthatóan fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek veled, hogyan beszéljenek rólad. Kamaszok – és megvan a maguk élete, álmai, akarata, és még csak azt sem ígérem, hogy mindig jól döntenek majd. Arra kérlek, legyél benne te is az életükben, mert csak így fogod igazán megismerni őket.

Remélem, ahogy múlnak a napok és egyre több időt töltesz velük, elfoglalod majd a saját, különleges helyedet az életükben. Ez persze nem jön magától, tudatos munka és erőfeszítések kellenek hozzá. És ez nem lesz mindig könnyű, mint ahogy semmit sem kapunk ingyen, ami igazán fontos.

Bízom abban, hogy a levelemmel nem hoztam rád a frászt. Gondolom, megérted, mindezt miért nem zúdítottam rád akkor, amikor először találkoztunk, és iszonyú zavarban ráztam veled kezet.

Törődéssel és tisztelettel üdvözöllek:

Tina

Forrás: www.huffingtonpost.com

2015. január 15. (csütörtök)