„Az elrendeltetés nem a véletlentől függ, hanem választásainktól. Nem várni kell rá, hanem elérni.” (William Jennings Bryen)
Olyan egyszerű és kényelmes ráfogni dolgokat a véletlenre, a sorsra, a külső körülményekre, másokra! /De aki igazán szeretné kezébe venni az életét, önállóan, ’igazi felnőtt’ módjára döntéseket hozni, az ennél tovább megy, annak van annyi önreflexiója, hogy eljusson legalább a saját felelősség kérdéséig\./
Ha úgy érzed, téged is érint ez a téma, akkor elsőként két kérdés körbejárását javaslom:
Ezt persze nagyon nehéz magunkról megállapítani, hisz nehéz magunkat kívülről látni, nehéz magunkkal objektívnek lenni, kritikusan látni a hibáinkat, vagy esetleg ellenkezőleg, megengedőnek lenni magunkkal (kinél melyikre lehet szükség).
Lehet, hogy foglalkoztál már vele, lehet, hogy olvastál hozzá sokat és nagyon tudatos, reális önképed van. Kérdés, hogy tudsz-e változtatni is, ha úgy érzed, szükséges lenne.
Ha ezekre a kérdésekre nem egyértelműen IGEN a válaszod, akkor jön a következő, fontos kérdésem:
Számtalan lehetőségünk van arra, hogy megosszuk a problémáinkat, hogy dolgozzunk magunkon, a kérdéseinket külső segítséggel próbáljuk megválaszolni. Néha épp a bőség zavarával küzdünk, nehéz eldönteni, kihez forduljunk, ki lehet a mi számunkra a megoldás, a legjobb választás:
a párunk, a családunk? – ők a legfontosabbak, rájuk általában figyelünk (még akkor is, ha tudjuk, nem biztos, hogy igazuk van), ugyanakkor általában elfogultak, érzelmileg túl erősen kötődhetnek hozzánk. Az is lehet, hogy már ezen régen túl vagyunk, már magunktól is tudjuk, mit mondanának.
a barátaink? – ők mindig jól jönnek, velük mindig érdemes, kivéve, ha elvesztettük a bizalmunkat, vagy ha nagyobbnak érezzük a bajt, vagy ha – ne adj isten! – nincsenek bensőséges baráti kapcsolataink.
pszichológus? – sokat segíthet, jó kérdéseket tehet fel, rátapinthat a dolgok eredetére, okaira, a megoldás útjára. Persze sokféle pszichológus létezik, vannak különféle irányzatok.
coach? – sok dolog homályos a coach-okkal kapcsolatban, a többség még mindig nincs tisztában azzal, mit is csinálunk mi, coach-ok. Pedig nincs benne semmi ördöngösség. Megpróbáljuk rávezetni ügyfeleinket arra, mi lehet az ő személyes útjuk. Kifejezetten célirányosan dolgozunk! Kérdéseket teszünk fel, persze megfelelő logika szerint, ugyanakkor a saját tapasztalataink, intuícióink szerint, és azok mentén próbáljuk elérni, hogy emberünk ráébredjen, mit csinált rosszul, hol vannak az elakadásai, min kellene változtatnia, merre kellene elindulnia.
Aztán, ha megszületik az ügyfél a döntése, elhatározása, segítünk ezen elindulni, végigmenni is. Sokszor látjuk, hogy a felismerés, az elhatározás megszületik, de mégis elakad a megvalósítás. Na, ehhez is jó, ha ott vagyunk, ha ’felügyeljük’ a folyamatot.
Kérdezhetnétek, kérdezik is sokszor, mi a különbség a coach és a pszichológus között. Van olyan, hogy szinte semmi (ismerek pszichológusokat, akik abszolút coach szemlélettel dolgoznak, sok coaching eszközt alkalmaznak). De ha terapeutáról van szó, akkor a pszichológus a fő hangsúlyt arra helyezi, hogy segít feldolgozni a múlt történéseit, segít kigyógyulni a régi sebekből, felépíteni egy új, kiegyensúlyozott személyiséget a régi alapjain. A coach nagyon ritkán és lehetőleg nagyon keveset foglalkozik a múlttal, sokkal inkább jövőorientált, a pozitív kimenetelre, a célokra összpontosít és dolgoztat. Keményen!
Sajnos a coachingot sem támogatja a TB, ezt is meg kell fizetnie annak, aki rászánja magát.
A pszichológusok sokszor azért nyilatkoznak negatívan a coachokról, mert ahhoz, hogy valaki gyakorló pszichológus, pláne terapeuta lehessen, rengeteget kell tanulnia, sőt, anyagi áldozatot hoznia. Ellenben coachingot lehet tanulni több helyen, esetenként néhány nap, néhány hétvége után kaphatunk egy papírt arról, hogy végzett coach-ok vagyunk (persze ezt csakis fizetős formában, többnyire nem olcsó képzések által). Más kérdés, hogy ennek is utána lehet nézni, vannak szakmai szervezetek (pl. a Coachok Szakmai Szövetsége), a legtöbb coach több diplomával, komoly szakmai múlttal rendelkezik.
pszichiáter? – sokan még mindig nem tudják, hogy a pszichiáterek orvosok! Rájuk akkor van szükség, ha a gondok már meghaladják a pszichológus és a coach kompetenciáit, ha komolyabb baj van, ha a lelki bajok már betegséggé értek bennünk. Természetesen nem egyszerű eldönteni, hol van a kettő között a határ. A felelős pszichológusok, coach-ok, háziorvosok (!!!) meg tudják ítélni, mikor kell valakit pszichiáterhez küldeni, mikor indokolt már a gyógyszeres kezelés, kórházi elhelyezés.
Sajnos itt óriási problémák vannak nálunk. Sok rémtörténetet ismerünk, ahol nem vették komolyan valakinek a problémáit, nem ismerték fel, ő maga pláne nem, hogy nagy a baj és a végén drámai következményei lettek (összeomlás, komoly depresszió, betegség, öngyilkosság, agresszív tettek családon belül és kívül).
aztán van a többi, csak felsorolásszerűen: kineziológus, asztrológus, boszorkány, jósnő, stb. Ezekbe nem mennék bele, nem értek hozzá, még ha van is némi saját tapasztalatom pl. a kineziológia tekintetében. Én azt mondom, ha valaki úgy érzi, segített neki, erre volt akkor és ott szüksége, akkor rendben van. Persze a sarlatánok és csalók nem jó, hogy vannak, de hogy ki tudja eldönteni, honnan számít valaki annak, az nagyon nehéz kérdés (lenne).
/Ha csak a homeopátiát, mint kissé ide vágó témát veszem, ami egy nagy vitatéma, ott is nehéz megmondani, hol lehet az igazság. Most talán a hivatalos álláspontok inkább ahhoz közelítenek, hogy nem hatásos gyógymód, közben emberek ezrei, milliói esküsznek rá. Szerintem a homeopátia már azzal hitelessé válik (az én szememben legalábbis), hogy az orvos rendkívül körültekintő, részletes diagnózist vesz fel, nagyon részletesen, az összefüggéseket is feltárva vizsgálja meg a beteget. Tehát időt szán rá, kedves, segítőkész, határozottan meg akar gyógyítani. Ezek után, ha tényleg csak kockacukrot adna, már azzal sokat tesz akkor is a gyógyulásért. Szerintem. De én sokakhoz hasonlóan többször is megtapasztaltam a homeopátia működését, a gyerekeimen keresztül is, ahol még a placebo hatás nem működhetett. De ezt most hagyjuk, nem erről akartam írni./
Minden megoldás jobb a semminél. Ha már elkezdünk foglalkozni a problémával, MAGUNKKAL, ha már tudatosodott bennünk, hogy segítségre van szükségünk, szinte fél siker! Még egy közepes színvonalú önsegítő könyvben is találhatunk néhány életmentő gondolatot. Vagy egy jó blogbejegyzés elolvasásából! Ez rajtunk is múlik, azon, mennyire vagyunk erősek, fogékonyak, tapasztaltak, reziliensek.
Fontos, hogy időben lépjünk, ne várjuk meg azt, hogy komoly testi tünetek lépjenek fel, hogy szétessen a család, hogy kivessen magából egy közösség! Egyáltalán nem szégyen, ha a mai korban, a stresszes és nehézségekkel terhelt környezetben a lelkünk nem bírja a rajta lévő nyomást. Forduljunk segítségért, illetve szóljunk azoknak, akik fontosak nekünk, ha látjuk rajtuk, baj lehet.
Forrás: ketkes.com
2019. január 03. (csütörtök), 21:23