Román történész: Erdélyre nem volt történelmi joga Romániának

Fontos kötet jelent meg nemrégiben Magyarországon. /Lucian Boia bukaresti professzor hazája soviniszta történelemszemléletét haladja meg, s még a román nemzeti ünnephez, az 1918\-as erdélyi „egyesítési” népgyűléshez is némileg kritikusan viszonyul\./

Szerinte Erdélyre nem volt történelmi joga Romániának.

A bukaresti professzor, Lucian Boia Vesztesek és győztesek. Az első világháború újraértelmezése című esszéje abba a sorozatba tartozik, amelyben a 71 éves történész hazája történelmi mítoszaival birkózik. Boia nem ismeretlen nálunk sem: Miért más Románia? és A Nyugat hanyatlása című kötetei magyarul is olvashatók. Mostani, a Cser Kiadónál megjelent művéből nekünk, magyaroknak több gondolat is rendkívül fontos:

1. Kifejezetten Trianonról nem állítja, hogy igazságtalan lenne – legfeljebb, hogy a magyarok „igazságtalanságnak” tartják. A versailles-i békerendszer szerinte „részleges igazságot szolgáltatott Európa nemzeteinek”, de ehhez „gyakran igazságtalanság kapcsolódott”.
2. Elismeri, hogy Erdélyre Romániának nem volt történelmi joga, Besszarábiával és Bukovinával ellentétben – román történész ezt ritkán fogalmazza meg ennyire élesen.
3. Az erdélyi románok jobban örültek volna az autonómiának: Románián belül is (1918 után), de korábban akár egy föderatív Habsburg-monarchiában is.

Az első világháború előtt ezt akár jobban is szerethették volna, mint a Kárpátokon túli Romániával, a Regáttal való egyesülést – ezt a gondolatot a magyar szakértő, Zahorán Csaba a kötet előszavában emeli ki, mint román történész részéről ritkán megfogalmazott állítást.
4. A duális monarchián belüli erdélyi autonómiát azonban ellehetetlenítette Magyarország kiválása az Osztrák-Magyar Monarchiából 1918 őszén. Az erdélyi románok Bécs és Bukarest között még hezitáltak volna, de Budapest és Bukarest közül csak az utóbbit választhatták.
5. Erdély 1918 utáni hovatartozását nem kérdőjelezi meg. Etnikailag román többségről ír, legfeljebb a városokban említ magyar és szász erős befolyást, magas részarányt. Szerinte az elmúlt majdnem száz év alatt etnikailag egységesebbé váltak a térség nemzetállamai, így – szerinte – Románia is. (Közben a soknemzetiségű államok – Jugoszlávia és Csehszlovákia – szétestek.)
6. A gyulafehérvári román népgyűlés (az 1918. december elsejei „egyesítés”: Erdély egyesítése a Kárpátokon túli román fejedelemségekkel) nem pótolhatta a népszavazást. Boia szerint a népgyűlésen nem vettek részt a magyarok és a szászok, s a gyűlést a román hadsereg bevonulásakor tartották. Ezzel a legfőbb román nemzeti ünnephez viszonyult kritikusan.
7. A szerencsés Románia: Bukarest az antant mellé állva az első világháborúban Erdély megszerzésére tört. De ezzel lemondott az antanthoz (Oroszországhoz) tartozó Besszarábiáról. Végül az antant úgy nyert a háborúban, hogy a cári Oroszország összeomlott, így Erdély és Besszarábia, sőt Bukovina is Nagy-Románia részévé vált a két világháború között.

Miért volt szerencsés Románia?

Boia azt a kérdést veti fel, amit történészek ritkán: Mi lett volna, ha?… Valójában nem lépi át a tudományosság határát e történelmietlen kérdéssel.

Inkább az első világháború korába invitál minket. Az akkori román politikusok előtt álló alternatívákat vázolja fel. Nem utólag visszavetítve nézi a történelmet, hanem folyamatában vizsgálja az események alakulását.

A kor egyúttal az az időszak, amikor „oly sok szerencse” érte az országot (a kifejezés Petre P. Carp konzervatív, németbarát román politikustól származik), hogy kialakulhatott Nagy-Románia. E „szerencsekorszak” már az első világégés előtt elkezdődött, és a balkáni háborúkban részt vevő államok folyamatos pálfordulásai, valamint az első világháborús román szerep következtében folytatódott.

Boia szerint az első világháborúban vagy az antant, vagy a központi hatalmak mellé kellett állnia Romániának. A döntés csak utólag tűnik egyszerűnek, miután tényleg hatalmas területeket szerzett délnyugati szomszédunk.

A román elit ugyanis valójában megosztott volt. Az egyik legnagyobb politikai tömörülés, a konzervatívok egy része ugyanis németpárti volt (de a liberálisok között is akad néhány ilyen politikus). Ők tehát Besszarábiát akarták Oroszországtól. E cél elérése érdekében a háború előtt a németek által irányított szövetséghez kellett volna csatlakoznia a románoknak.

Besszarábiával szemben a másik verzió Erdély megszerzése volt. A kettő együtt azonban 1914-ben nem volt reális. Ha valakinek Erdély volt fontos, akkor az antant mellé kellett állnia. Ezt tette végül a román politikai elit.

Forrás: kuruc.info

2016. március 29. (kedd), 21:57