Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
Hirdetés
Hirdetés
A vak leány
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
– Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
/Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt\./
Hirdetés
Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
– Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak.
Hirdetés
A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:
„Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.”
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk.
Hirdetés
Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.
2015. augusztus 24. (hétfő), 09:16
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
