1 perce érkezett a drámai MTI bejelentés : Elhunyt a NEMZET SZÍNÉSZE….

Hirdetés
1 perce érkezett a drámai MTI bejelentés : Elhunyt a NEMZET SZÍNÉSZE….
Hirdetés

Így búcsúzik tőle a színház :

Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István!

/Csukás István nevére mindenkinek felcsillant a szeme, legyen az gyermek vagy felnőtt\: egyformán magával ragadott mindenkit a varázslatos mesevilág, amelyet ő szőtt körénk\./

Hirdetés
Nehéz felfogni, hogy nincs már közöttünk.

Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt fel.

Szerencsések vagyunk, akik ismerhettük, dolgozhattunk vele itt az Újszínházban. Csukás István mindig mosolygott, mindenkihez volt egy kedves szava és sohasem fogyott ki az ő semmihez sem fogható történeteiből.

Hirdetés
Örömmel figyelte A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című meséjéből születendő előadást. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni.

Csukás István 83 évesen itt hagyott bennünket és kicsit mindannyian úgy érezzük, mintha árvábbak lennénk nélküle.A meséibe kapaszkodunk, hiszen Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és természetesen a Nagy Ho-ho-ho-horgász örökre velünk marad, az életünk, gyermekkorunk részeként.

Hirdetés

Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt.

Fájdalommal búcsúzik tőle az Újszínház teljes társulata.-írja a https://

2020. február 24. (hétfő), 15:37

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 20:49
Hirdetés

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 20:36

Most jött a drámai hír Szabó Bencéről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a drámai hír Szabó Bencéről – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Szabó Bence a választás utáni első interjújában őszintén beszélt arról, milyen lelki terhet jelentett számára az elmúlt...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 19:43

Tóth Gabitól búcsúzunk! Itt a vége!Drámai hír érkezett Tóth Gabiról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Tóth Gabitól búcsúzunk! Itt a vége!Drámai hír érkezett Tóth Gabiról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Távozhat Tóth Gabi a Megasztár zsűrijéből – Puskás-Dallos Bogi érkezhet a helyére1. Komoly változás jöhet a Megasztár...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 19:15

Kiderült, kiknél jöhet plusz nyugdíjemelés: akár 360 ezer embert is érinthet a változás

Kiderült, kiknél jöhet plusz nyugdíjemelés: akár 360 ezer embert is érinthet a változás

Kiderült, kik kaphatnak nyugdíjemelést: akár 360 ezer embernél jöhet változásA legkisebb nyugdíjaknál jöhet az első...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 18:58

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Balesete után csak órákkal találtak rá az autójában elhunyt 19 éves pécsi kosarasraTragikus balesetben hunyt el a...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 18:14

ÁLL A BÁL! Nagyon csúnyán egymásnak ugrott Magyar Péter anyukája és Deutsch Tamás

ÁLL A BÁL! Nagyon csúnyán egymásnak ugrott Magyar Péter anyukája és Deutsch Tamás

Erre kevesen számítottak.Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője hétfőn a közösségi oldalán közölte,...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 17:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Sebő Ferenc, gyászol a magyar kultúraMeghalt Sebő Ferenc, a magyar népzene és a táncházmozgalom egyik...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 16:51

Megszületett Kapitány István: unokája – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Kapitány István: unokája – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Nagy örömhírt jelentett be Kapitány István: megszületett az első unokájaKapitány István vasárnap késő este megható hírt...

Hirdetés
Hirdetés