1 perce érkezett a hír Karsai Dánielről

Eutanázia Legalizálása: Interjú Karsai Dániellel, az ALS-szindrómás Alkotmányjogásszal

/Kolléganőnk fél órát beszélgethetett Karsai Dániellel, az eutanázia legalizálásáért küzdő alkotmányjogásszal, aki őszintén válaszolt minden kérdésre – még a legfájdalmasabbakra is\./

Karsai Dániel tavaly szeptemberben lépett a nagy nyilvánosság elé, az eutanázia azóta beszédtéma hazánkban.

Az ALS-szindrómával diagnosztizált alkotmányjogász akkor indított pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán azért, hogy maga dönthessen arról, mikor érjen véget az élete, hogy joga legyen a kegyes halálhoz itt Magyarországon.

Dániel már akkor is csak árnyéka volt egykori önmagának, a kiemelkedő fizikai állapotban lévő fiatalembernek: szinte mindenhez segítségre volt szüksége, a fürdéshez, a felöltözéshez, az evéshez. Járni nehezen, rollátorral tudott.

Az állapota az elmúlt nyolc hónapban nagyon sokat romlott. Most csontsoványra fogyva, tehetetlenül fekszik otthonában a speciális betegágyon. A fején kívül már semmijét nem tudja mozgatni. Ahhoz is segítségre van szüksége, hogy átforduljon egyik oldaláról a másikra. Április óta gyomorszondával táplálják, mert már a nyelés is problémás. Fél órát beszélgethettem vele. Megindító volt látni a szemében a közlésvágyat, miközben a beszéd láthatóan hatalmas erőfeszítésébe került: lassan formálta a szavakat, amiket nehezen ugyan, de lehetett érteni.

Borzasztó volt úgy ülni vele szemben, hogy mind a ketten tudtuk, ő is, és én is, hogy nincs már túl messze az idő, amikor már nem csak mozogni, beszélni is képtelen lesz. És akkor csak néma megfigyelője lesz a világnak, a gondolatai be lesznek zárva a testébe.

Most úgy gondolja, ha eljönne ez az idő, és elveszítené az aktív kommunikáció képességét, akkor élne az eutanáziához való joggal – ha legális lenne… De ezt nem tudja biztosan kijelenteni, hiszen hála Isten még nem tart ott.

Most még értelmesnek érzi az életét, most még nem élne vele akkor sem, ha tehetné. Sokkal jobban érzi magát, mint egy hónapja. Akkor pesszimistább volt. Újra tud dolgozni, érdemi időt tölteni a szeretteivel, olvasni, tévét nézni – szóval értelmesen el tudja tölteni a napjait. Ez örömmel tölti el, mint ahogy a sok támogató üzenet is, amit kap. Részben ezekből merít erőt a küzdelemhez. Amikor elindította ezt az egész ügyet, nem gondolta, hogy a közvélemény ilyen pozitívan reagál majd. Azt hitte, a társadalom sokkal megosztottabb lesz, és sokkal durvább lesz a vita. Annak kifejezetten örül, hogy akik nem értenek egyet az eutanáziával, azok is kulturáltan vitatkoznak. Az állapota romlásával egyre többet gondol a halálra. Fél tőle, de fejben készül rá.

– Megbeszélem magammal, hogy ez az élet része. Pont. El kell fogadni – mondja. Azon még nem gondolkozott, hogy kit szeretne, ha mellette lenne, amikor eltávozik, mert ezt a pillanatot még nem érzi közelinek. Egyelőre előre tekint. Az alkotmánybíróság június 3-án fog döntést hozni az ügyében, és várhatóan júniusban lesz a bemutatója annak a színdarabnak is, ami az ő élete alapján készül.

És várja a strasbourgi döntést is, ami sok mindent megváltoztathat. Ezeket mind szeretné megélni.

– De ha nem, nem. Ez van – mondja. Addig is számba veszi az életét, próbál a múltból okulva jobban élni. Amikor megkérdeztem, hogy van-e olyan, amit másképp csinálna, hogyha tudná, hogy beteg lesz, őszintén válaszolt:

– Követtem el hibákat. Nekem a párkapcsolatok mindig nehezen mentek. És túl későn kezdtem valóban dolgozni azon, hogy legyen. Az elmúlt két évben volt két olyan kapcsolatom, amik minőségileg mások voltak, de mind a kettőt elvitte a betegség – vallja be.

Azt nem bánja, hogy nem született gyermeke, de azt igen, hogy nem volt mellette egy igazi társ – igaz, rengeteg jó barátja van. Amikor megkérdeztem, hogy ha lenne egy kívánsága, mi lenne az, határozottan, gondolkodás nélkül mondta, hogy azt kívánná, hogy legalizálják az életvégi döntéshez való jogot.

2024. május 21. (kedd), 21:02