1 perce érkezett a hír Növényi Norbertről ! Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.

Hirdetés
1 perce érkezett a hír Növényi Norbertről ! Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.
Hirdetés

1 perce érkezett a hír Növényi Norbertről ! Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.

Olimpiai bajnok birkózónk a mai napon ünnepli 64. születésnapját. /Ez alkalomból álljon itt egy közel sem teljes összefoglaló sportolói karrierjéről\./

Hirdetés

Sportágunk büszkesége, a sokoldalúságáról híres Növényi Norbert (eredetileg Nottny-Növényi Norbert) Budapesten született, 1957. május 15-én.

3 éves korában kezdett sportolni.Nevelőegyesülete a Budapesti Spartacus volt, majd 1975-1980 között az Újpesti Dózsa színeiben szerepelt.

Hirdetés
Innen visszaigazolt a Spartacusba, ahol 1984-ben fejezte be birkózó pályafutásának első szakaszát. A felnőtt mezőnyben 1977-ben tette le névjegyét, az országos bajnokságon szerzett bronzérmével.

Világversenyen 1979-ben mutatkozott be – ahol a visszavonult Hegedűs Csabát kellett pótolnia. A bukaresti Európa-bajnokságon és a San Diegó-i világbajnokságon is csak a svéd Frank Andersson tudta megelőzni őt.

Hirdetés

1980-ban a moszkvai olimpián az első három fordulóban ellenfeleit tussal győzte le, melyet újabb három győzelem követett és így megnyerte az olimpiai bajnokságot. 1981-ben a göteborgi Eb-n a hetedik helyen zárt, majd egy vírusos fertőzés miatt a vb-n nem tudott elindulni.

A következő évben a katowicei vb-n és a várnai Eb-n helyezetlenül végzett. 1983-ban visszaküzdötte magát súlycsoportjának elitjébe.

Hirdetés
A budapesti Eb-n 4. helyezett lett a vb-n pedig bronzérmet szerzett. A Magyarország által is bojkottált Los Angeles-i olimpián nem volt lehetősége elindulni, majd 1985-ben befejezte birkózó pályafutásának első korszakát. A sportolástól nem szakadt el, kickbox-versenyzőként tért vissza a küzdőtérre, ahol egy Eb- és vb- aranyat szerzett. 1992-ben újra birkózóként bukkant fel. Az FTC versenyzőjeként 100 kg-ban kiharcolta az olimpiai részvételt, ahol 7.
Hirdetés
helyezettként zárt.

Pályafutása során birkózásban hét felnőtt bajnoki címet szerzett (1979-1984 90kg, 1992 100kg)

  • január 17-én 52 évesen az MMA-ban megszerezte a WFCA nehézsúlyú világbajnoki övét.
  • Az aktív versenysportolói pálya lezártával sem távolodott el a sporttól; a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetségéneknek elnökeként és a Növényi Norbert Sportakadémia és Sport Egyesület keretei között sportmenedzserként és oktatóként tevékenykedik.

    Hirdetés

    Sporttársaink nevében ezúton kívánunk sok erőt, jó egészséget és további sport sikereket a következő 64 évre!

    2021. május 15. (szombat), 17:34

    Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

    Hirdetés

    Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

    Hirdetés
    Hirdetés

    Cikkajánló

    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 20:41
    Hirdetés

    Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

    Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

    Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

    Hirdetés
    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 19:56

    Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

    Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

    Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 19:22

    Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

    Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

    Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 17:49

    Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

    Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

    Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 16:45

    MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

    MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

    Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 16:26

    Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

    Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

    Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 15:04

    Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

    Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

    Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

    Mindenegyben blog
    2026. november 03. (kedd), 13:38

    Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

    Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

    Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

    Hirdetés
    Hirdetés