1 perce érkezett!! A kormány bejelentése: A koronavírussal kapcsolatban, amit NEM AKARTUNK HALLANI….őszig meghosszabbítanák a vészhelyzethez kapcsolódó rendeleteket.

Hirdetés
1 perce érkezett!! A kormány bejelentése: A koronavírussal kapcsolatban, amit NEM AKARTUNK HALLANI….őszig meghosszabbítanák a vészhelyzethez kapcsolódó rendeleteket.
Hirdetés

/Kedden késő este nyújtotta be a kormány a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely szerint legalább őszig meghosszabbítanák a vészhelyzethez kapcsolódó rendeleteket\./
Hirdetés

Kedden késő este nyújtotta be a kormány a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely szerint legalább őszig meghosszabbítanák a vészhelyzethez kapcsolódó rendeleteket.

A jelenleg is hatályban lévő, 2021. évi I. törvény, ami február 22-én lépett életbe, úgy szólt, hogy a kihirdetését követő 90. napon hatályát veszti – ez május 23-án lenne esedékes, a kormány azonban már most, egy hónappal a lejárati időpont előtt cselekedett – szúrta ki a Magyar Narancs.

Hirdetés

A most beadott törvénymódosítás úgy rendelkezik, hogy a vészhelyzet a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napon veszti hatályát. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormányrendeletek nem veszítik a hatályukat szeptember vége előtt, ugyanis az elmúlt években nem volt rá példa, hogy a kormány szeptember 15. előtt tartotta volna meg az őszi ülésszak első napját.

(Ez is érdekelheti: Nagy bejelentés várható: négymillió beoltottnál ezek a lazítások jönnek)

Hirdetés

Mindezek mellett a törvény szövege olyan paragrafusokkal is kiegészül, amelyek lehetővé teszik a kormánynak, hogy akár korábban is megszüntesse a veszélyhelyzetet.

A javaslat indoklása szerint minderre azért van szükség, mert bár leszögezik, hogy „Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a koronavírus világjárvány ellen”, de „az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés”.

Hirdetés

2021. április 21. (szerda), 09:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:33
Hirdetés

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Bejelentették.Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár! Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulás!

Jöhet az új Nők 43+ nyugdíjkorhatár? – Így változhat a kedvezményes nyugdíjba vonulásNők 40 helyett Nők 43? Az utóbbi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 22:08

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ KOSA vasárnapod nyugodtan indul, és ez jó alapot ad arra, hogy a pároddal vagy egy közelebbi ismerősöddel végre...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 18:04

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! 2026 januártól ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Döntött a kormány – 2026-tól bevezetik Magyarországon, ezzel mindenki jól jár!2026 elejétől jelentős változás lép...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 16:57

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat!

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat!

Meglepte a kormány a nyugdíjasokat! 2026 februárja sok nyugdíjas számára egészen másképp indul, mint a korábbi években,...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 16:15

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – nagyon örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – nagyon örülhetnek a rajongók

Hivatalos bejelentést tett a TV2: visszatér a közönségkedvenc Kincsvadászok VIP, ráadásul olyan névsorral és...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 15:10

Rendkívüli bejelentés a nyugdíjasoknak: átütemezték a 14. havi nyugdíj kifizetését

Rendkívüli bejelentés a nyugdíjasoknak: átütemezték a 14. havi nyugdíj kifizetését

Rendkívüli bejelentés a nyugdíjasoknak: átütemezték a 14. havi nyugdíj kifizetését  Fontos változásról számolt be a...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 09:45

560 ezer forint támogatás jár nyugdíjasoknak és egyedülállóknak is – sokan nem tudnak róla - add tovább

560 ezer forint támogatás jár nyugdíjasoknak és egyedülállóknak is – sokan nem tudnak róla - add tovább

560 ezer forint támogatás jár nyugdíjasoknak és egyedülállóknak is – sokan nem tudnak róla Meglepően kevesen tudnak...

Mindenegyben blog
2026. január 17. (szombat), 09:17

Most jött a hír! 8 ezer forint rendkívüli nyugdíjemelés érkezik

Most jött a hír! 8 ezer forint rendkívüli nyugdíjemelés érkezik

8 ezer forint rendkívüli nyugdíjemelés érkezik – sok idősnek jelenthet valódi segítséget 2026-ban Jó hír érkezett a...

Hirdetés
Hirdetés