1 perce érkezett!Balesetben meghalt a híres Magyar sportoló

Hirdetés
1 perce érkezett!Balesetben meghalt a híres Magyar sportoló
Hirdetés

Meghalt Antal Attila, a Masters Kerékpáros.

/Antal Attila, az országúti kerékpáros, június 19\-én szenvedett súlyos edzésbalesetet a Debrecen közelében lévő bocskaikerti időfutam országos bajnokságon, amiről a Magyar Kerékpáros Szövetség \(MKSZ\) számolt be szombat este\./

Hirdetés

Az 50 év feletti kategóriában induló kerékpáros bemelegítés közben egy lezárt úton ütközött egy szabályosan parkoló autóval. Az eszméletét vesztette és leállt a légzése, ezért mentőhelikopterrel szállították a debreceni Kenézi Gyula kórházba súlyos állapotban.

A baleset után a verseny másfél órára leállt, majd folytatódott.

Hirdetés
Négy nappal később a versenyzők egy hatalmas „A” betűt formáltak a rajtnál, hogy jobbulást kívánjanak Antal Attilának.

Az MKSZ így búcsúzott: 

Elhunyt a Debrecenben edzésbalesetet szenvedett kerékpáros társunk, Antal Attila. [IMAGE_BLOCK data=

Hirdetés
Szomorúan értesültünk róla, hogy az Időfutam Országos Bajnokságon, bemelegítő edzés közben balesetet szenvedett masters kerékpáros, Antal Attila tegnapról mára, a kórházban - ahol balesete óta ápolták és küzdöttek érte -, elhunyt.
Hirdetés
 Az amatőr kerékpáros közösség egyik, megbecsült tagja 2024. június 19-én délelőtt, bemelegítés közben, a versenypályán kívüli, forgalomtól elzárt részen egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött. Súlyos sérüléseket szenvedett, ezért mentőhelikopterrel szállították a helyi Kenézy Gyula Kórházba. Az egész kerékpáros közösség le van sújtva, hiszen mindannyian reménykedtünk a felépülésében, sajnos azonban bekövetkezett a legrosszabb. Az utánpótlás-, az elit- és a masters versenyzők, valamint az MKSZ minden tagja nevében részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
Hirdetés

].

 

2024. július 07. (vasárnap), 06:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 18:26
Hirdetés

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

 Zenét hallgatott, túl közel állt a peron széléhez – így történhetett a dunakeszi tragédiaMegrázó baleset rázta meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 16:43

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elmondta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúbanOrbán Viktor kedden...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 15:25

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya szólalt meg a szentmártonkátai tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 14:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Szörnyű tragédia rázta meg a sportvilágot: két kiváló magyar atlétát gyászol az országFájdalmas reggelre ébredt a...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 10:03

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekesAhogy közeledik a Megasztár élő...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 07:08

Kokaint találtak Bye Alexnél

Kokaint találtak Bye Alexnél

 Megszólalt ByeAlex a kokainügy után: „Igen, igaz a hír, de nem vagyok Escobar” ??Ma reggel bombaként robbant a hír,...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 06:21

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Vígszínház – Elhunyt Szmolenszki Csaba, akit mindenki csak „Bajuszként” ismert ??A Vígszínház társulata mély...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Hirdetés
Hirdetés