1 perce érkezett! Ma reggel jött a hír Molnár Gusztávról :Gyertyát is gyújtottak. Rengetegen küldik most jókívánságaikat.
Molnár Gusztáv a negyvenedik születésnapján őszinte bejegyzésben írt függőségéről, veszteségeiről és az újrakezdésről. /Felidézte azt az időszakot is, amikor úgy érezte, mindent elveszített, és abban sem volt biztos, hogy megéri ezt a napot\./
Hajnali leltár
Ma lettem negyvenéves. Testileg semmi változás: ugyanaz a test ébredt, amelyik tegnap este lefeküdt.
A családom még aludt.
Talán ez volt az első felismerés: van családom. Kimondani egyszerű. Megérteni negyven évig tartott.
Sokáig azt hittem, hogy nekem jár. Jár a szeretet, jár a tisztelet, velem foglalkozni kell. Én csak vagyok, a többit intézze a világ.
Aztán jött a vihar. Hogy az én nehéz időszakom mennyire volt igazán embert próbáló, azt talán majd később tudom megmondani. A saját fájdalmunknak ritkán vagyunk jó kritikusai. Azt viszont tudom, hogy mindent elvesztettem: a pénzt, az otthont, a családot, az emberek bizalmát, a pályát. Mindez el tud tűnni egyetlen pillanat alatt.
Megéltem. Nem azért, mert ügyes voltam, hanem mert kegyelmet kaptam.
Most itt ülök a kanapén, és tudom, hogy a szomszéd szobában alszik a gyönyörű feleségem és a kislányom. Minden héten, amikor a fiammal beszélek, valami tiszta öröm és hála önt el. Az utóbbi hónapokban pedig már másoknak is tudok segíteni. Azt hiszem, ez a legnagyobb dolog, ami történhetett velem: aki egykor segítségre szorult, most ő nyújtja a kezét.
Persze nem lettem szent. Ma is fel tudom húzni magam a híreken, a politikán, azon, ahogyan érzéketlenül bánunk egymással. Azon is, hogy néha éppen az üresek emelkednek a legmagasabbra. De ezek csak pillanatok. Aztán eszembe jut, hogy a távirányító nálam van. Én döntöm el, mit engedek be az otthonomba, és ami még fontosabb, mit engedek be a fejembe.
Negyvenévesen vannak értékeim, amelyeket senki nem vehet el tőlem. A lista elején egyetlen szó áll: szeretet.
Olyan életem van, amilyenről álmodni sem mertem. Kérni most nem is merek semmit, úgysem azt kapnám. Eddig mindig valami sokkal jobbat kaptam annál, amit kértem.
Igen, felépülő vagyok. Nem siratom a múltamat, de az ajtót sem csuktam rá.
Minden nap egyetlen döntést kell meghoznom: ma józan maradok. Nem örökre, mert az „örökre” túl nagy falat egy függőnek. Csak ma. Holnap majd újra eldöntöm.
Ha valamire jó az ismertség, amelyet a sors összehozott nekem, akkor talán arra, hogy elmondhatom mindenkinek, aki azt hiszi, neki már nincs kiút: van. Tedd fel a kezed. Add meg magad. És mondd ki bátran: segítségre van szükségem. Furcsa meccs ez, mert itt az nyer, aki megadja magát. A segítség pedig néha a legváratlanabb helyről érkezik.
Köszönöm a feleségemnek a ma reggeli meglepetéseket. És köszönöm, hogy mellette azzá az emberré válhatok, aki mindig is lenni akartam.
Sok szerepet eljátszottam már. Ezt az egyet nem lehet eljátszani, csak élni: hogy egyszer önmagam példaképe lehessek. Súgó nélkül, minden nap újra. Alázattal dolgozom rajta.
Negyven. Kezdetnek nem rossz.
2026. október 28. (szerda), 13:17
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
