1 perce jött a hír! Szlávik: Fiatalok is belehalhatnak a koronavírusba

Hirdetés
1 perce jött a hír! Szlávik: Fiatalok is belehalhatnak a koronavírusba
Hirdetés

/Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett a betegek átlagéletkora, ezért törvényszerű, hogy egyre többen halnak bele a koronavírusba \- mondta a Dél\-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedd reggel az M1 aktuális csatornán\./

Hirdetés

Szlávik János közölte, nem érdemes összehasonlítani a különböző országok halálozási adatait, hiszen míg Magyarországon mindenkit, aki akkor hal meg, amikor fertőzött volt, a koronavírus áldozatának tekintenek, külföldön előfordul az is, hogy ha valaki a betegség kezdete után egy héten belül nem hal meg, akkor már nem a koronavírus áldozataként könyvelik el.

Hirdetés

Felhívta a figyelmet, hiába emlegetik úgy a fertőzést, mint ami az idősekre veszélyes, a nagy számok törvénye alapján fiatalok is belehalhatnak.

Hozzátette, általában a betegség hetedik-nyolcadik napjára válhat kritikussá a betegek állapota, ekkor kerülhetnek lélegeztetőgépre. Ilyenkor - az esetek több mint felében - a lélegeztetőgép segíti át a betegeket a súlyos állapoton.

Ugyanakkor egy idős és alapbetegségekkel küzdő embernél nem lehet sokáig fenntartani a kezelést, ezért lehet azt látni, hogy a halottak átlagéletkora 60-80 év, míg gyermekek esetében a halálesetek száma "extrém ritka" - fogalmazott Szlávik János.

Kitért arra is, az esetek többségében mostanra már nem állapítható meg, hogy hol és kitől kapták el a betegséget a fertőzöttek, ami azt jelzi, hogy a vírus a közösségi terjedés szakaszában van-írja az atv.hu

2020. november 03. (kedd), 22:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 18:14
Hirdetés

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:37

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világElhunyt Csernus Mariann...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 16:52

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy részeTűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 15:28

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 19 megyére figyelmeztetnek

Hőség után zivatarok, jég és viharos szél érkezhetA HungaroMet Nonprofit Zrt. 2026.07.01. 13:21-kor kiadott...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:59

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír érkezett Ákosról! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak ÁkosnálRosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:16

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Rács mögé küldené Orbán Viktort Hadházy Ákos: szerinte a bűnismétlés veszélye miatt kellene azonnal letartóztatni

Hadházy Ákos szerint Hatvanpuszta önmagában is elég lehetne a felelősségre vonáshozHadházy Ákos a Klubrádió 2026....

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 14:11

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

Durva! Ez a két csillagjegy mindent elveszíthet 2026 júliusában

KOS (03.21.–04.19.)Júliusban meginoghat az, amit eddig biztosnak hittél. Egy közeli baráttal vagy családtaggal való...

Hirdetés
Hirdetés