1 perce jött az MTI HÍR! Kapaszkodj meg – EZT HOZZA KORONAVÍRUS MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA OKTÓBERBEN ÉS NOVEMBERBEN >>>

Hirdetés

/Emelkedhet a Covid–19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában – mondta hétfőn újságíróknak az Egészségügyi Világszervezet \(WHO\) európai regionális irodájának vezetője\./

Hirdetés

„Október és november nehezebb lesz, magasabb halálozási arány vár ránk” – jelentette ki Hans Kluge, hozzátéve mindazonáltal azt is: biztos benne, hogy a járvány valamikor véget fog érni.

Mindazonáltal óvatosságra intett a vakcinával kapcsolatban, leszögezve: korántsem biztos, hogy az oltóanyag elkészülte egyben a járvány végét jelenti majd.

Hirdetés

„Még azt sem tudjuk, vajon mindenkinél hatásos lesz-e a vakcina. A jelenlegi tudásunk szerint vannak, akiknél igen, másoknál viszont nem” – mondta Kluge, és hozzátette, hogy az eltérő vakcinák rendelése pedig „logisztikai rémálomhoz” vezethet.

„A járványnak akkor lesz vége, amikor megtanulunk együtt élni vele, mint egy közösség. Ez pedig rajtunk múlik” – mondta.

A nyáron a kontinensen – különösen Spanyolországban és Franciaországban – emelkedett a fertőzésszám, pénteken a világszervezet európai regionális irodája alá tartozó 55 országban több mint 51 ezer új fertőzést regisztráltak, többet, mint a járvány eddigi csúcsának számító áprilisban.

Hirdetés

Ugyanakkor azonban a vírus okozta Covid–19-betegség halálos áldozatainak a számában nem állt be jelentős növekedés.

A WHO európai regionális irodája hétfőn és kedden a tagországok részvételével járványügyi megbeszélést tart.

Forrás: https://hirado.hu/

2020. szeptember 14. (hétfő), 16:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Hirdetés
Hirdetés