10 perce érkezett! MAGYAROK FIGYELEM! ÚJRA KELL A MASZK!! Ezeken a helyeken újra viselni kell a maszkot >>>>

Hirdetés
10 perce érkezett! MAGYAROK FIGYELEM! ÚJRA KELL A MASZK!! Ezeken a helyeken újra viselni kell a maszkot >>>>
Hirdetés

A magyar tudósok azt kérik, viseljünk maszkot zárt térben, tömegközlekedésen

A testület szerint ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát. /A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60 százalékos átoltottságát\./

Hirdetés

Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására. Az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja az oltásokat.

(Forrás: index.hu, division által)

1141 az új fertőzött, elhunyt 11 beteg

Hirdetés

A beoltottak száma 5 916 769, közülük 5 689 371 fő már a második oltását is megkapta, 948 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 1141 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 831 866 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 11 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 341 főre emelkedett.

Hirdetés

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 790 127 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 11 398 főre emelkedett. 742 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma.

Hirdetés
A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a 
Hirdetés
gov.hu/" id="LPlnk950991" target="_blank" rel="noopener">www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a  www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni első, elmaradt második és harmadik oltásra is. 

2021. október 16. (szombat), 08:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06
Hirdetés

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Hirdetés