16 vármegyére adtak ki riasztást !Égszakadás jön !2 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 70 km/órás szél társul !

Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.07.11. csütörtök éjfélig

Középhőmérséklet:

/Az ország nagyobb részén 29 fok körül vagy felett, az északnyugati megyékben és az Északi\-középhegységben 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet\./

Hirdetés

Zivatar:

Főként a déli óráktól kezdődően nagy területen ismét kedvezőek lehetnek a feltételek helyi, rövid életű zivatarok képződéséhez, legalacsonyabb valószínűséggel a délnyugati megyékben. A cellákat viharos széllökés (60-80 km/h, lokálisan egy-egy légzuhatagban ennél több is), kisebb szemű jég (1-2 cm) és intenzív csapadék (15-25 mm, lokálisan - nagyobb eséllyel a középső tájakon - ennél több is) kísérheti. Estére a zivatarok számossága határozottan csökkenhet, de északon, északkeleten, esetleg a nyugati határszélen még ekkor is előfordulhat dörgés-villámlás.

2024.07.11. 05:26 HungaroMet Nonprofit Zrt.

Nyugaton megélénkül az északias szél, máshol csak zivatarok környezetében támadhat fel a légmozgás. Hajnalban 17-24 fok várható, délután pedig 31-40 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Pénteken is forrón süt le ránk a nap, a nagy melegben azonban ismét megnövekszenek a gomolyfelhők. Frissítő záporok, zivatarok főként északon, északnyugaton fordulhatnak elő. A déli, délkeleti szél többfelé élénk, északnyugaton erős lehet. Hajnalban 18-25, napközben 34-40 fokra számíthatunk. 

Szombaton még tovább fokozódik a hőség. Az Alföldön többfelé 38-41 fokig emelkedik a hőmérséklet, és csak északnyugaton lehetnek 30-35 fok közötti maximumok. Záporok, zivatarok helyenként ismét kialakulhatnak. Nyugaton az északnyugati, keleten a délies szél lesz élénk, néhol erős.

Vasárnap egy hidegfront enyhíti kissé forróságot. Nyugaton már 28-32 fok közé esik vissza a hőmérséklet, míg délen, délkeleten még 36-39 fokos forróság várható. Helyenként záporok, zivatarok előfordulhatnak. Az északnyugati szél többfelé élénk, erős lesz.

Szélviharral, jégesővel kísért heves viharok alakultak ki Németországban, Ausztriában és Csehországban is.

Csehországban, Németországban, Ausztriában és Lengyelországban is heves zivatarok alakultak ki délután.

Amíg idehaza pillantnyi enyhülést hozó hőzivatarok alakultak ki, addig tőlünk nyugatra heves viharok álltak össze délután egy Németország felett húzódó hidegfront előoldalán.

Hirdetés
Az erős zivatarokat 100 kilométer/órás széllökések, nagyobb jégeső, kiadós felhőszakadás kísérte több helyen.

Bajoroszágban rengeteg fát tört ki a vihar, melyek gyakran utakra, vasúti sínekre dőltek ki közelekedési fennakadásokat okozva. Felső-Ausztriában üzemelő webkameránk kora este félelmetes zivatart kapott lencsevégre:

iFrame is not supported!

Óriási peremfelhővel csaptak le a viharokCsehország ping-pong nagyságú jégesőt hoztak a világvége peremfelhővel érkező zivatarok.Látványos peremfelhő Csehországból | Fotó: Jakub ŠirokýPing-pong nagyságú jég Közép-Csehországból | Fotó: Markéta Pospíšilová

A heves zivatarok jelenleg is tombolnak Csehországban, Lengyelországban és Ausztriában, hozzánk azonban nem fognak elérni. De ez nem jelenti azt, hogy zivatarok nélkül maradunk. Csütörtökön ugyanis nálunk is kialakulhatnak elszórt záporok, zivatarok, elsősorban a középső és északi tájakon.
 
JelFokEseményLeírás
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hirdetés
Magas középhőmérsékletA napi középhőmérséklet 29 °C felett alakulhat.

Magas középhőmérsékletA napi középhőmérséklet 27 °C felett alakulhat.

HungaroMet: 2024-07-11 05:27 (03:27 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2024.07.11. csütörtök éjfélig

Középhőmérséklet:

Az ország nagyobb részén 29 fok körül vagy felett, az északnyugati megyékben és az Északi-középhegységben 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet.

Zivatar:

Főként a déli óráktól kezdődően nagy területen ismét kedvezőek lehetnek a feltételek helyi, rövid életű zivatarok képződéséhez, legalacsonyabb valószínűséggel a délnyugati megyékben. A cellákat viharos széllökés (60-80 km/h, lokálisan egy-egy légzuhatagban ennél több is), kisebb szemű jég (1-2 cm) és intenzív csapadék (15-25 mm, lokálisan - nagyobb eséllyel a középső tájakon - ennél több is) kísérheti. Estére a zivatarok számossága határozottan csökkenhet, de északon, északkeleten, esetleg a nyugati határszélen még ekkor is előfordulhat dörgés-villámlás.

2024.07.11. 05:26 HungaroMet Nonprofit Zrt.

2024. július 11. (csütörtök), 06:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16
Hirdetés

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Hirdetés
Hirdetés