17 megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön holnap! Komoly veszély – 3 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 100 km/órás szél társul !

Hirdetés
17 megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön holnap! Komoly veszély – 3 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 100 km/órás szél társul !
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.12. kedd éjfélig

Estig már csak a Dunától keletre, ott is egyre kevesebb helyen kell zivatarok átvonulására számítani. /Legvalószínűbb kísérőjelenségük a felhőszakadás \(\> 20 mm csapadék\) lehet, de szélerősödés és kisebb szemű jég sem kizárt\./

Hirdetés

Éjszaka is az ország keleti, északkeleti felén-harmadán, esetleg az északi határ mentén alakulhat ki egy-egy zivatar.

Kedden várhatóan a nap második felében alakulhatnak ki, illetve sodródhatnak be zivatarok főként az ország északi, majd az északnyugati, nyugati megyéibe. Ezek között már nagyobb eséllyel lehetnek heves zivatarok, melyekhez kapcsolódva (inkább az esti, éjszakai órákban) 90-100 km/h-s szélrohamok, nagyobb szemű jég és felhőszakadás (20-30 mm-t meghaladó csapadék) társulhat. Kedd éjszaka a zivatartevékenység átterjedhet az ország más részeire is.

2018.06.11. 18:10 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Hirdetés
Baranya megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Heves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Bács-Kiskun megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Borsod-Abaúj-Zemplén megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Csongrád megyeJelFokEseményLeírásHőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Fejér megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).Győr-Moson-Sopron megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
Heves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).Hajdú-Bihar megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).Heves megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Komárom-Esztergom megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).Nógrád megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Somogy megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Jász-Nagykun-Szolnok megyeJelFokEseményLeírás Heves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).Tolna megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.Vas megyeJelFokEseményLeírás Heves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).Veszprém megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).Zala megyeJelFokEseményLeírásHeves zivatarKis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). HőségA napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű.
OMSZ: 2018-06-11 18:19 (16:19 UTC)  [wchx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.12. kedd éjfélig

Estig már csak a Dunától keletre, ott is egyre kevesebb helyen kell zivatarok átvonulására számítani. Legvalószínűbb kísérőjelenségük a felhőszakadás (> 20 mm csapadék) lehet, de szélerősödés és kisebb szemű jég sem kizárt.

Éjszaka is az ország keleti, északkeleti felén-harmadán, esetleg az északi határ mentén alakulhat ki egy-egy zivatar.

Kedden várhatóan a nap második felében alakulhatnak ki, illetve sodródhatnak be zivatarok főként az ország északi, majd az északnyugati, nyugati megyéibe. Ezek között már nagyobb eséllyel lehetnek heves zivatarok, melyekhez kapcsolódva (inkább az esti, éjszakai órákban) 90-100 km/h-s szélrohamok, nagyobb szemű jég és felhőszakadás (20-30 mm-t meghaladó csapadék) társulhat. Kedd éjszaka a zivatartevékenység átterjedhet az ország más részeire is.

2018.06.11. 18:10 Országos Meteorológiai Szolgálat

2018. június 11. (hétfő), 16:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 21:29
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 20:34

Magyar Péter élő videóban jelentkezett be: „Magyarország győzött”-videó

Magyar Péter élő videóban jelentkezett be: „Magyarország győzött”-videó

Magyar Péter élő videóban jelentkezik be a választási este legizgalmasabb pillanataiban, és mindössze két szóval...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 19:50

Történelmi fordulat! Megérkeztek a megdöbbentő számok, ilyen még nem volt ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Történelmi fordulat! Megérkeztek a megdöbbentő számok, ilyen még nem volt ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

66,69%-os feldolgozottságnál fölényben a TISZA: már 53,27%-on állnak, a Fidesz 38,08%-onA választási eredmények...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 19:30

Orbán Viktor felhívta Magyar Pétert, és gratulált a győzelemhez

Orbán Viktor felhívta Magyar Pétert, és gratulált a győzelemhez

 Orbán Viktor felhívta Magyar Pétert, és gratulált a győzelemhezTörténelmi fordulat körvonalazódik a 2026-os...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 19:10

45,71%-os feldolgozottságnál már hatalmas az előny: tarol a TISZA, durva mandátumkülönbség látszik

45,71%-os feldolgozottságnál már hatalmas az előny: tarol a TISZA, durva mandátumkülönbség látszik

45,71%-os feldolgozottságnál már hatalmas az előny: tarol a TISZA, durva mandátumkülönbség látszikA választási este...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 18:50

Megjöttek az első eredmények 21,54%-os feldolgozottságnál: mutatjuk, melyik párt áll az élen

Megjöttek az első eredmények 21,54%-os feldolgozottságnál: mutatjuk, melyik párt áll az élen

A 21,54 százalékos feldolgozottság:Egyelőre még alacsony a feldolgozottság, de máris kirajzolódik egy izgalmas...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 18:29

Megjöttek az első eredmények, mutatjuk, hogy ki vezet

Megjöttek az első eredmények, mutatjuk, hogy ki vezet

Megérkeztek az első eredmények: egyelőre még csak 2,86 százalékos a feldolgozottságAz országgyűlési választás első...

Mindenegyben blog
2026. április 12. (vasárnap), 17:56

Választás 2026: megjöttek az első becslések, a Tisza Párt a kétharmad határára került

Választás 2026: megjöttek az első becslések, a Tisza Párt a kétharmad határára került

Választás 2026: megjöttek az első becslések, kétharmad határán lenne a Tisza Párt?A vasárnapi országgyűlési választás...

Hirdetés
Hirdetés