+ 18 ! Videón, ahogy szándékosan gázolnak el a kerékpárost Erzsébetvárosban!

Hirdetés
+ 18 ! Videón, ahogy szándékosan gázolnak el a kerékpárost Erzsébetvárosban!
Hirdetés

Ugrott a jogosítvány

Véletlenek sorozatával magyarázza vallomásában tettét az a férfi, aki a gyanú szerint egy közlekedési konfliktus után egyszerűen gázt adott és elütött egy biciklis futárt a VII. kerületben,írja a baleset-info.hu

/Közlekedési konfliktus előzte meg azt a jelenetet, amit egy taxi fedélzeti kamerája rögzített 2021\./

Hirdetés
október 28-án Budapesten, a Kisdiófa utcában. Egy autós forgalommal szemben hajtott be az egyirányú utcába, előtte pedig egy biciklis futárral keveredett összetűzésbe a Dob utcában.
Hirdetés
Az autó vezetője már ide is szabálytalanul hajtott be, és a rendelkezésekre álló adatok szerint a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosra már itt közel húzta a kormányt. A futár, hogy tisztázza a történteket, az autós után hajtott, majd kérdőre vonta, amikor az kénytelen volt megállni a Kisdiófa utcában a szembejövő forgalom miatt.

A biciklis és a sofőr ekkor szóváltásba keveredett, majd pár másodperc elteltével az autós gázt adott és elütötte a mellette álló kerékpárost.

Hirdetés
A futár az ütközés után elesett, az autós pedig tolatva próbálta meg otthagyni a helyszínt. A budapesti rendőrök az autó vezetőjét a helyszín közelében elfogták. A kerékpáros az ütközés következtében súlyosan megsérült,írja a baleset-info.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a 27 éves férfi jogosítványát elvették és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Hirdetés
Vallomásában a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, és a Kisdiófa utcában is véletlen ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába és meg akart fordulni,írja a baleset-info.hu

2021. november 04. (csütörtök), 17:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29
Hirdetés

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Hirdetés
Hirdetés