1977-ben randevúztak először, de a férfi utána nem hívta fel a nőt: 33 év kellett, hogy megtudja, miért!

Hirdetés
1977-ben randevúztak először, de a férfi utána nem hívta fel a nőt: 33 év kellett, hogy megtudja, miért!
Hirdetés

Rick Hayward és Karen Lynch tizenhét évesek voltak, amikor először randiztak még 1977-ben. Fagyiztak, bowlingoztak, és nagyon jól érezték magukat egymás társaságában.

/Éppen ezért is lepődött meg a lány, amiért a srác soha többet nem hívta őt, így nagy bánatára nem került sor a második randira\./

Hirdetés
Rick igen visszahúzódó, félénk srác volt akkoriban, és nem volt könnyű számára már az sem, hogy egyáltalán elhívja a lányt az első randira. A második randi előtt pedig még inkább félt a visszautasítástól, és azért nem merte felhívni őt.
Hirdetés
Ahogy telt és múlt az idő, egyre biztosabb lett benne, hogy a lány neheztel rá, így elengedte a dolgot annak ellenére, hogy szívesen találkozott volna Karennel.

Aztán úgy hozta az élet, hogy mindkét fiatal talált magának párt, összeházasodtak, és gyermekeik születtek. Aztán évtizedek múltán elváltak az első párjuktól, gyakorlatilag szinte egyszerre.

Hirdetés

2010-ben Rick a Facebookot böngészte, és meglátta Karen fényképét.

Hirdetés
Eszébe jutott minden, ami 33 évvel korábban történt, és úgy döntött, jár kettőjüknek egy második esély: kezdeményezett, és elhívta Karent egy a második randira, 33 év elteltével!

A pár története innentől egyenesbe állt, összeházasodtak, és azóta rendkívül boldogan élnek együtt. Úgy érzik, hogy nemcsak szerelmesek, de a legjobb barátok is, és csakis egymással teljes az életük!

A történetük azt mutatja, hogy sohasem késő: a szerelem mindig utat talál, és legyőzi a nehézségeket!

Te mit gondolsz?

2021. szeptember 30. (csütörtök), 09:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06
Hirdetés

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Hirdetés