2 órája a rendőrség ÉLETBEVÁGÓ figyelmeztetést adott ki! Több százezer magyart érint ÚJ VESZÉLY!

Hirdetés
2 órája a rendőrség ÉLETBEVÁGÓ figyelmeztetést adott ki! Több százezer magyart érint ÚJ VESZÉLY!
Hirdetés

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a jégen tartózkodással kapcsolatosan mindenkit óvatosságra int.

Az éjszakai fagypont alatti hőmérséklet hatására a tavak, folyók megyénkben néhány helyen befagytak. /A jégen való tartózkodás komoly veszélyeket rejthet magában, egy beszakadásnak súlyos, illetve tragikus következménye is lehet\./

Hirdetés
A veszélyhelyzetek, balesetek elkerülése érdekében a rendőrök visszatérően ellenőrzik a szabad vizeket.

A balesetek megelőzése érdekében fogadják meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

A szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá.

Hirdetés
Ennek megfelelően tájékozódjunk, hogy a tiltások mely részekre vonatkoznak! Alaprendelkezésként TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni az alábbi esetekben:

– éjszaka és korlátozott látási viszonyok között;

– járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével;

– kikötők és veszteglőhelyek területén;

– folyókon és azok mellékágain.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a hirtelen hőmérséklet-változások, illetve a tartósan enyhe időjárás nagymértékben megváltoztathatják a jégtakaró tulajdonságait, ezáltal az veszélyessé, kiismerhetetlenné válhat.

Hirdetés
A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog.

Néhány jó tanács veszélyhelyzet esetére:

-Ha a jégen tartózkodása során gyanús ropogást, recsegést hall, azonnal feküdjön minél nagyobb testfelülettel a jégre és próbálja meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni!

-Beszakadás esetén a kihűléstől való félelem és az esetleges pánik miatt az ember ösztönösen mozgásba kezd, de mégis igyekezzünk kerülni a felesleges mozdulatokat, ezáltal megőrizve a ruházatunkban lévő szigetelő légréteget.

Hirdetés
Igyekezzünk a lábunkkal a jég szélét elérni és a part felé előrelökni magunkat, illetve próbáljunk segítséget kérni!

-Ilyen esetekben sajnos a kihűlés és a végtagok elgyengülése a legnagyobb ellenségünk, az ilyen vízben ez akár 10-15 perc után is megtörténhet. Emellett a jéghideg víz alatt oxigén nélkül az átlagember néhány másodpercig bírja csak.

-Fontos, hogy ha partot értünk, a lehető legrövidebb időn belül menjünk meleg helyre, szárítkozzunk meg, testünket töröljük szárazra, igyunk forró, meleg italt! Kávét, alkoholt ilyen helyzetben ne fogyasszunk!

-Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet, hogy soha ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ezzel saját életünket is kockáztatjuk.

Hirdetés
Emellett további jégbeszakadások történhetnek.

-Lehetőleg hívjunk segítséget és a mentést végző személyt kötelekkel, társakkal biztosítsuk! Ha más eszköz nincs, egy hosszú, de erős ágat, vagy akár ruhadarabot nyújtsunk a bajbajutottnak! Ha többen vagyunk, akkor egymás lábát fogva, mint egy hason fekvő lánc tudunk segíteni.

-Ha lékhorgászatra indulunk, lehetőleg vigyünk magunkkal egy hosszú botot a jégre, mely hasznos lehet akkor, ha a jég beszakad alattunk! Ilyenkor a botot keresztbe fordítva magunk előtt az fogást adhat, és így segítséget nyújthat, hogy a vízből minél hamarabb kimásszunk.

Hirdetés

Forrás: http://www.police.hu

2020. január 18. (szombat), 18:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 11:26
Hirdetés

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel családi fotón mutatta meg ritkán látott lányát és fiátRitka családi pillanatot osztottak megMolnár Ferenc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 11:10

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még soha

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még soha

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még sohaNem protokollprogramra...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 10:26

Forsthoffer Ágnes újabb felkérést utasított vissza, lezárna egy korszakot

Forsthoffer Ágnes újabb felkérést utasított vissza, lezárna egy korszakot

Forsthoffer Ágnes lezárna egy korszakot: újabb felkérést utasított visszaAz Anna-bál kizárólag a hagyományokról...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 09:04

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

 Éjszakai zajra riadt a lakásban? Ezt tegye azonnal – az élete is múlhat rajta! Megszaporodtak az éjszakai betörésekA...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 08:22

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor megkongatta a vészharangot: szerinte ősszel megszorítás és Magyarország újabb kifosztása jöhetAz euró...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 07:52

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter a barátnőjével robbant be a Hungaroringre – pillanatok alatt rájuk szegeződött minden tekintetLátványos...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:54

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán súlyos figyelmeztetést küldött Magyar Péternek: későbbi felelősségre vonást helyezett kilátásba Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:14

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából Nem vállalta a felelősséget, inkább a...

Hirdetés
Hirdetés