2 perce jött, Gulyás megszólalt a a 5. hullám és a teljes lezárás témájában.. EZ LESZ HA TETSZIK ,HA NEM !!

Hirdetés
2 perce jött, Gulyás megszólalt a a 5. hullám és a teljes lezárás témájában.. EZ LESZ HA TETSZIK ,HA NEM !!
Hirdetés

2 perce jött, Gulyás megszólalt a a 5. hullám és a teljes lezárás témájában.. EZ LESZ HA TETSZIK ,HA NEM !! 

 Gulyás Gergely a  először használta az ötödik hullám kifejezést, és azt is elmondta, hogy az ötödik hullámban már csak azok lesznek érdemben védettek, akik felvették a harmadik oltást. 

Kötelező lesz az oltás a közigazgatásban, az egészségügyben jó az átoltottság. /Fontos, hogy a tanárok is be legyenek oltva\./

Hirdetés

Hogy a negyedik hullám mikor tetőzik, egyelőre nem tudják. Van, aki szerint ez november vége, van, aki szerint december vége lesz. Egy ötödik hullám sem zárható ki, ekkorra azok lesznek védettek, akik a harmadik oltást is felveszik

Hirdetés
- mondta Gulyás Gergely.

Október végén átkerült Magyarország a második legrosszabb járványügyi besorolásba az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ (ECDC) hetente kiadott összesítése alapján, a legfrissebb térképen pedig szinte az egész ország a legsúlyosabb, vörös kategóriába került.

Hirdetés

Másfél hete még csak az ország déli és északi része volt sötétvörös (legrosszabb besorolású) kategóriában, mára már Északnyugat-Magyarországot kivéve az egész ország sötétvörös kategóriában van.

Miért fontos a térkép?.

A színkódoknak jelentőségük is van az Európai Unió területén, a térkép információkkal támogatja az EU-n belüli utazásra vonatkozó tanácsi ajánlást.

Hirdetés
Tehát nemcsak az éppen aktuális járványügyi kép bemutatása céljából fontos a térkép, hanem a tagállamok korábbi megállapodása értelmében a beutazási szabályok kialakítása szempontjából is van jelentősége.

Az aktualizált ajánlás értelmében a tagállamoknak erőteljesen szorgalmazniuk kell a „sötétpiros” besorolású területekre irányuló és onnan kiinduló minden nem alapvetően szükséges utazás elhalasztását. A „sötétpiros” besorolású területekről érkező személyektől meg kell követelniük, hogy negatív tesztigazolvánnyal rendelkezzenek, valamint hogy hatósági vagy önkéntes karanténnak vessék alá magukat.

Hirdetés
elő kell írniuk a „narancssárga” vagy „piros” besorolású területekről érkező személyek számára, hogy negatív tesztigazolvánnyal rendelkezzenek.

Rusvai: Ráeresztették az emberekre a járványt.

A virológus a Heteknek azt mondta, szerinte elkerülhetetlen, hogy a járványt ráeresszék a társadalomra, és ez már történik is, ugyanakkor reméli, hogy amennyiben még rosszabbak lesznek a számok, akkor a kormány bevezeti azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket korábban is alkalmaztak már a járványgörbe ellaposítása érdekében.

Hirdetés

A Heteknek adott interjút Rusvai Miklós, virológus. A szakember a lapnak azt mondta, őt is meglepték a koronavírus-járvány jelenlegi számai, korábban ugyanis azt gondolta, hogy sokkal enyhébb lesz a negyedik hullám, több mint 6 millió embert beoltottak és sokan átestek a betegségen. Szerinte az is közrejátszik abban, hogy az egy évvel korábbihoz hasonlóan egyre több a súlyos beteg és az elhunyt is, hogy most a terjedőképesebb delta variáns okozza a fertőzéseket; ráadásul tavaly ilyenkor egy sor járványlassító intézkedés érvényben volt, amit most nem vezettek be.

Rusvai szerint elkerülhetetlen, hogy a járványt ráeresszék a társadalomra, és ez már történik is.

Hirdetés

„Nincsen széles körű tesztelés, nincs kontaktuskutatás, nincs megkövetelve a védettségi igazolás, tömegrendezvényeket lehet tartani, maszk nélkül lehet vásárolni. A vírus majdnem szabadon terjed a lakosság körében, fertőz oltottat, oltatlant egyaránt” 

– magyarázta. Hozzátette ugyanakkor, hogy reméli, hogy a számok további romlása esetén a kormány bevezeti azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyeket korábban is alkalmaztak már a járványgörbe ellaposítása érdekében.

A szakember egyébként osztályos orvosok beszámolóira hivatkozva azt mondta: jelenleg 5-7 oltatlanra jut egy oltott azok között, akik lélegeztetőgépen vannak vagy elhunynak.

Újabb szigorítás: elhalaszthatják a nem sürgős műtéteket

 

atv.hu

2021. november 13. (szombat), 22:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17
Hirdetés

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:29

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Bukta a 338 milliárdos megbízást Mészáros cége és most már a NAV is nyomoz!

Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338 milliárdos vasútügyébenTovább húzódhat a Ferencváros és Kelenföld...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 06:07

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most jött a szomorú hír! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fájó szívvel közöljük, hogy ifjabb Berki László hegedűművész, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja, a...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 05:55

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazik!Már 21 cm hó esett!

Havazás Romániában: hókotrók dolgoznak Râncán, lezárták a Transalpina egyik szakaszátTéli útviszonyokra és lezárásra...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Hirdetés
Hirdetés