20-70 ÉVESEK figyelem! Súlyos hírt kaptatok! AZ MTI reggel közölte, amit talán jobb lett volna nem tudni >>>

Hirdetés
20-70 ÉVESEK figyelem! Súlyos hírt kaptatok! AZ MTI reggel közölte, amit talán jobb lett volna nem tudni >>>
Hirdetés

20-70 ÉVESEK figyelem! Súlyos hírt kaptatok! AZ MTI reggel közölte, amit talán jobb lett volna nem tudni >>>

Koronavírus: a 20 és 55 év közöttiek kerülnek a legnagyobb arányban kórházba Amerikában

/Az új koronavírus okozta betegséggel kórházba kerülők nagyjából 38 százaléka 55 évnél fiatalabb az Egyesült Államokban – derült ki az amerikai járványügyi központ \(CDC\) friss jelentéséből\./

Hirdetés

A CDC a február 12. és március 16. közötti időszakban vizsgálta a Covid–19-es eseteket az országban. Március 16-ig 4226 esetet regisztráltak az országban, és március 14. óta a napi esetszám 500, vagy a fölé emelkedett.

A kórházba került 508 páciens 38 százaléka 20–54 év közötti, kilenc százalékuk 85 év feletti, 36 százalék a 65–84 éves korcsoportba tartozik és 17 százalékuk 55–64 éves.

Hirdetés

A jelentés szerint a páciensek 53 százaléka az intenzív osztályra került. A halálesetek 80 százaléka a 65 év felettiek körében történt, és a betegség legsúlyosabb tünetei a 85 év felettieknél jelentkeznek a legmagasabb arányban.

A szakemberek szerint az eredmények hasonlók a kínai adatokhoz, amelyek szerint a halálesetek több mint 80 százaléka a 60 év feletti korosztályban történt.

Az előzetes adatokból az is kiderült, hogy a fertőzött felnőtteknél korosztálytól függetlenül olyan súlyossá válhat a betegség, hogy az kórházi ellátáshoz – beleértve az intenzív osztályon való kezelést –, vagy halálhoz is vezethet.

A jelentés szerint a vírus terjedésének lassítása, az egészségügyi rendszer és a különösen sebezhető idősebb felnőttek védelme érdekében minden korosztály számára ajánlott a társadalmi távolságtartás.

Hirdetés

A Johns Hopkins Egyetem pénteki adatai szerint 14 250 koronavírus-fertőzést regisztráltak az Egyesült Államokban, 121-en gyógyultak fel betegségből. A halálesetek száma 205 volt,

A szívre, vesére, agyra is vannak hosszútávú hatásai a koronavírusnak, szomorú hír, hogy ez életkortól lényegében független: nem csak az idős, krónikus betegek érintettek, hanem mindenki – mondja Falus András immonológus az ATV-nek adott interjúban. Beszélt arról, hogy milyen gyógymódokat vizsgálnak, milyen gyógyszereket tesztelnek, hogyan működik a vírus, és arról is, hogy szerinte is elképzelhető egy harmadik hullám jövőre. A jó hír, hogy szerinte sosem volt ekkora összefogás a világon egyetlen járvány idején sem, és hogy a járványt meg fogja állítani az emberiség.
Hirdetés

Falus András immunológus szavai szerint sokkal kevésbé ismerjük a koronavírust, mint gondolnánk. Ez egy új vírus, annak ellenére, hogy a koronavírusokat mintegy 40-50 éves ismerjük, van olyan is, ami abszolút ártalmatlan náthát okoz, tehát nem veszélyes - mondja az immunológus az ATV-nek adott interjúban. 

A koronavírusnak ez a fajtája, ami eléggé hasonlít a kb. 10 évvel korábban dúló SARS-MERS vírushoz, meglepetéseket tartogat. Megértem, hogy a politika optimizmust akar sugallni, de sajnos teljesen egyet kell értenem Jakab Ferenccel, aki egy kitűnő virológus.

Ez egy második hullám, sajnos elképzelhető, hogy jövőre egy harmadik hullám lesz, a jövő évben várható oltásokról sem tudjuk, hogy mennyi ideig adnak majd védelmet.

Hirdetés
Egy „előnye” van az elhúzódó válságnak, hogy egyre jobban ismerjük a vírust.

Két hete jelentek meg hírek arról, hogy mi a vírus okozta betegségnek a mechanizmusa. Az egyik mechanizmusa, hogy felszabadít egy bradikinin nevű anyagot, amely a citokin-vihart okozza. Ezt viszont nagyon jól ismerik az élettanászok és pharmatológusok, tehát olyan anyagokat lehet használni, amik gyógyítanak. Tehát a védőoltásokon túl, ami egy hallatlan nagy jelentőségűek, nagyon sok gyógyszert kísérleteznek ki és alkalmaznak, ami jó hír.

A gyógyult betegektől levett vérplazmát elkezdték használni, immonológusként az a véleményem, hogy ebben a szérumban nemcsak az esetleges ellenanyagok használnak, hanem mivel ők meggyógyultak, jó állapotban vannak, valószínűleg rengeteg interferont termeltek sejtjeik.

Hirdetés
 Tehát elképzelhető, hogy a hatás nem mindenkinél működik, ez nem ellenanyag függő. Nem az ellenanyagok védenek a vírusok ellen, ez egy marker, egy jelzés arról, hogy az immunrendszer felébredt, és erre a vírusra reagál. A védekezést az úgynevezett T-sejtek, memóriasejtek végzik, ezeknek kell aktivizálódniuk arra, hogy a vírus elpusztuljon. A HIV-vírus elleni ellenanyag óriási mennyiségben van jelen a betegek vérében, de nem ad védelmet. Ez olyan, mint egy füstdetektor, ami jelzi, hogy az immunválasz elkezdődött. Az ellenanyagok sokkal kisebb mértkben számítanak, mint a sejtek.

Szlávik János szerint a betegségből felgyógyultak 40 százalékának körében panaszkodnak elhúzódó panaszokra, mennyire lehet ez veszélyes? - tette fel a kérdést az ATV riportere.

Hirdetés
 

Sajnos Szlávik Jánosnak teljesen igaza van, egyre több szakmai cikk számol be a hosszú távú hatásokról. Márciusban-áprilisban a fulladás, tüdővizenyő volt az elsődleges gond, de a szívre, vesére, agyra is vannak hosszútávú hatások, szomorú hír, hogy ez életkortól lényegében független. Nem csak az idős, krónikus betegek érintettek, hanem mindenki.

Egy jó hírrel fejezte be a beszélgetést, az emberiség történetében ismereteik szerint soha nem volt ilyen koncentrált összefogás egy orvosi kérdésben egy járvány vonatkozásban.

Meg vagyok győződve arról, hogy ki fog sülni egy olyan kombináció, védőoltások, olyan gyógyszerek megelőző intézkedések terjednek el az egész földön, ami végül is meg fogja állítani a járványt.

2020. szeptember 18. (péntek), 08:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 07:43
Hirdetés

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

Először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet!” ?Megrendítő...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 06:21

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

? Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?November első napja...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 20:30

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

 ? Eltűnt egy 15 éves lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét! ?Fokozott erőkkel...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 19:34

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 07:52

? Sokk és döbbenet: Amit most Bochkor Gáborról kiszivárogtattak, arra senki sem volt felkészülve!

? Sokk és döbbenet: Amit most Bochkor Gáborról kiszivárogtattak, arra senki sem volt felkészülve!

? Sokk és botrány: Amit Bochkor Gáborról most nyilvánosságra hoztak, mindenkit ledöbbentett ?Bochkor Gábor – a magyar...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 07:02

Tragédia Szegeden: holtan találták meg a napok óta eltűnt főorvost

Tragédia Szegeden: holtan találták meg a napok óta eltűnt főorvost

 ? Tragédia Szegeden: holtan találták meg a napok óta eltűnt főorvostMegdöbbentő fordulatot vett az a keresés, amely...

Mindenegyben blog
2025. november 08. (szombat), 16:40

Szentmártonkátai tragédia: nyugtatókon él, és csak a balesetről beszél a 16 évesen elhunyt Robika édesanyja

Szentmártonkátai tragédia: nyugtatókon él, és csak a balesetről beszél a 16 évesen elhunyt Robika édesanyja

  Szentmártonkátai vonatbaleset: nyugtatókon él, és csak a balesetről beszél a 16 évesen elhunyt Robika édesanyjaMég...

Mindenegyben blog
2025. november 08. (szombat), 16:04

Eltűnt a híres szekszárdi főorvos! A doktornő a műtét után egyszerűen eltűnt a klinikáról – azóta senki nem látta, sürgős segítségre van szüksége!

Eltűnt a híres szekszárdi főorvos! A doktornő a műtét után egyszerűen eltűnt a klinikáról – azóta senki nem látta, sürgős segítségre van szüksége!

 ? Eltűnt a híres szekszárdi főorvos! A doktornő a műtét után egyszerűen eltűnt a klinikáról – azóta senki nem látta,...

Hirdetés
Hirdetés