2020.02.02 – ezért különleges ez a nap :

Hirdetés
2020.02.02 – ezért különleges ez a nap :
Hirdetés

Igazán ritkán fordulnak elő olyan különleges évszámok egy emberöltő alatt, mint 2020. február másodika. Ha számokkal írjuk le a dátumuot, akkor 20200202-t kapunk, ami visszafelé olvasva is ugyanannyit ad ki. /De mitől olyan különleges még a 2020\./

Hirdetés
02.02, mi várható ettől a naptól?

Mit jelenthet a 2020.02.02?

Gondolhatnánk, hogy ez is átlagos februári nap lesz, de sokat sejtet már az is, hogy nem hétköznapra, hanem vasárnapra esik a különleges dátum és ezen felül több népi megfigyelés, hagyomány és jóslás is fűződik hozzá.

Február 2-a emlékezete

Február 2-a katolikusok számára fontos ünnep. Ekkor van Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, vagy más néven Szűz Mária megtisztulásának ünnepe, mivel a zsidó hagyomány szerint a szülő nő negyven nap alatt tisztult meg. Február 2-a pedig a karácsony utáni 40. nap.

A katolikus templomok körül sok helyen körmenetet tartanak, és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat.

Ezen a napon kell figyelni a medvét is, hogy kijön-e a barlangjából. A népi megfigyelés úgy tartja, ha a barna medve (egyes országokban a borz, mormota vagy farkas) február 2-án a barlangjából kijőve meglátja az árnyékát, akkor megijed és visszabújik folytatni a téli álmát. Tehát ha süt a nap, akkor hosszú télre számíthatunk. Ha viszont borús idő van, nincs mitől megijednie a medvének, nincs oka tovább aludni, ezért kint marad, ami korai tavaszt sejtet.

1971. február 2 óta ezen a napon van a Vizes élőhelyek világnapja.

Hirdetés
 Ekkor fogadták el az iráni Ramsar városában az ún. Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Magyarország 1979-ben írta alá a dokumentumot, s több területet, köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit jelölte a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé.

Ugancsak ezen a napon van a Szerzetesek világnapja. A katolikus egyház 1997 óta ünnepli ezen a napon II. János Pál pápa kezdeményezésére azt a mintegy egymillió férfit és nőt, akik szerzetesként élik életüket. A magyar katolikus egyház csaknem kilencven szerzetesrendet, 60 női és 28 férfi rendet tart nyilván.

A 0 és 2-es számok jelentése

A számok jelentését vizsgáló tudomány, a számmisztika szerint a nulla és kettes szám is igen kiemelt jelentőségű. A nem mindennapi dátumban egyenlő arányban találunk nullákat és ketteseket.

Hirdetés
ráadául négyet-négyet.

A nulla a határtalan lehetőségek száma. Az origo, minden kiindulási alapja, az a pont, amiből az összes szám ered. Formája a maghoz, tojáshoz és az anyaméhhez hasonlít, amelyek fontossága a termékenységben rejlik. Kör alakja a örökkévalóságra utal. Ugyanakkor a számértéke miatt a nemlétet és a halált szimbolizálja.

A kettes szám kapcsolatban áll a vonallal, amely két pontot köt össze, így az egyensúlyt és az idő múlását jelenti. A kínai numerológia a kettes számon alapszik, mert a taoista hit szerint a világegyetem két ellentétes, de egymást ki is egészítő erőből, a jinből és a jangból áll. A kettes így a két nemet (férfi és nő) jelenti, de ígérhet könnyű életet is. Szokás a bölcsességet is hozzátársítani.

Köszönöm a megosztásokat!

2020. február 02. (vasárnap), 11:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06
Hirdetés

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:02

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belülSúlyos forgatókönyvről beszéltek a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:52

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes most nem kívánja betölteni a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány elnöki tisztségétForsthoffer Ágnes...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:31

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter kemény üzenetet küldött Hankó Balázsnak a letartóztatás utánMagyar Péter szerint Hankó Balázs nem bújhat...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 08:25

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Most érkezett! Magyar Péter megnevezte ez az első két volt minisztert akikre büntetőeljárás várhat!

Magyar Péter kemény üzenete: Hankó Balázsnak és Tuzson Bencének is védőügyvédre lehet szükségeMagyar Péter egyetlen nap...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 07:24

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrendítő veszteség: 18 évesen elhunyt a magyar vízilabda egyik nagy reménységeFelfoghatatlan tragédia érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 06:58

1 perce jelentették be a szörnyű hírt!Pokoli a helyzet! Nagyon sokan meghaltak Magyarországon

1 perce jelentették be a szörnyű hírt!Pokoli a helyzet! Nagyon sokan meghaltak Magyarországon

Súlyos figyelmeztetés érkezett: a hőhullámok idején drámaian megugorhat a halálozás MagyarországonFriss kutatás mutatta...

Hirdetés
Hirdetés