255 ezres nettó fizetés jön hamarosan Magyarországon! Százezreknek fog 379 ezres bruttóra emelkedni a fizetésük! Mutatjuk a legfontosabb részleteket

Hirdetés
255 ezres nettó fizetés jön hamarosan Magyarországon! Százezreknek fog 379 ezres bruttóra emelkedni a fizetésük! Mutatjuk a legfontosabb részleteket
Hirdetés

Jön a havi 379 ezer forintos bruttó?

2021-ben közel 379 ezer forint lehet a bruttó átlagbér – többek között ez is kiderül a 2018-as költségvetési tervezetből.

/A jövő évi költségvetési tervezetben  szereplő előrejelzés alapján arra lehet következtetni, hogy az elkövetkező években  még további jelentős béremelkedésre lehet számítani\./

Hirdetés

Plusz 30 százalék

Az előrevetített prognózisból arra lehet számítani, hogy 8,8 százalékkal emelkedhet jövőre a bruttó átlagbér. 2019-ben  6,4,  míg 2020-ban és 2021-benis egyformán, összesen   6,1 százalékos emelkedés várható.

Hirdetés
A számok azt igazolják, hogy a bruttó átlagbér 2021-re több mint 30 százalékkal emelkedhet. Ha a  mostani 290 300 forintos  bruttó átlagot vesszük, akkor  4 év múlva ez  már 379 ezer forintot jelentene.

Hogyan  változhat az átlagfizetés ? FIZETÉS 2018 2019 2020 2021 Becsült bruttó bér 315 846 336 061 356 896 379 024 Becsült nettó bér 210 038 223 480 237 336 252 051

Forrás: 2018-as költségvetési tervezet, Buksza-számítás

Természetesen nagyon sok  tényezőtől függ  ez  a prognózis:  a gazdaság teljesítményétől, valamint nagymértékben függ  a nemzetközi gazdasági környezet alakulásától is függ, de mindegyik költségvetési tervezetben szerepel, mint kötelező elem.

Hirdetés
Ez elsősorban az elméletileg várható mértékeket mutatja..

 

Sok dolog befolyásolja a nettót?

Azt is egyelőre nehéz megjósolni, hogy , hogy mennyit jelent majd nettóban a tervezetben  szereplő több mint 30 százalékos emelkedésből adódó 379 ezer forintos bruttó, mert természetesen ezt is számtalan, eddig még számunkra ismeretlen lépés  befolyásolhatja, mint például esetleges változása a személyi jövedelemadó kulcsának vagy a éppenséggel a  járulékok és a szociális hozzájárulási adó mértékének esetleges változása.

Hirdetés
Természetesen  a munkáltatók fizetik  az utóbbiakat, ezért  csak akkor vannak hatással a nettó fizetés összegére, ha a változtatást a munkáltatók átadják a munkavállalóknak.

A szociális hozzájárulási adó is  csökkenni fog várhatóan, legalábbis azt jelentette be  Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hogy jövőre 2,5  százalékponttal csökkenhet, az idei 5 százalékpontos vágás után. A Nemzeti Versenyképességi Tanácsban, még a tavaly megkötött egyezség alapján a 2016-ban még 27 százalékos kulcs,  az elkövetkező hat év alatt összesen 15,5 százalékponttal mérséklődhet.

Mégis mennyi lehet majd  a nettóbér?

A Buksza, figyelembe véve a sok tényezőt készített egy teljesen elméleti  becslést a mostani arányok alapján.

Hirdetés
Jelenleg a bruttó átlagbér a 290 300 forint, így 193 100 forint a családi adókedvezmény nélküli nettó bér. Ez azt jelenti, hogy megmarad  a bruttónak a 66,5 százaléka. Ha  nem veszünk számításba más esetleges változást, akkor a 2021-re prognosztizált 379 ezres bruttóból 252 ezer forint lehet nettóban, természetesen ezzel az aránnyal számolva.palyazatinfok.hu

2019. március 23. (szombat), 22:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 19:07
Hirdetés

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

Putyin eddig nem ismert unokájáról írt egy oknyomozó portál – Igor Zelenszkij lehet az édesapjaVlagyimir Putyin orosz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 18:15

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

Magyar Péter szerint a pápa meglepődött a politikai életútján – erről beszéltek a VatikánbanMagyar Péter beszámolója...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 16:55

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Római tánc és vatikáni diplomácia: két különböző oldaláról mutatta be Magyar Pétert az olasz sajtóTáncoló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 14:49

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett – félbe kellett szakítani az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:55

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt elKét katona vesztette életét az elmúlt napokban,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:29

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

Három nap alatt az autóalkatrésztől a milliárdos lélegeztetőgép-üzletig – a Szijjártó vezette külügy adott megbízást a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 11:51

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Négynapos demonstrációra készülnek a Kossuth téren a független benzinkutasokNégynapos demonstrációt tervez a budapesti...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Hirdetés
Hirdetés