27 évesen rákban hunyt el, 24 órával korábban ezt írta a Facebookon!

Hirdetés
27 évesen rákban hunyt el, 24 órával korábban ezt írta a Facebookon!
Hirdetés

27 évesen rákban hunyt el, 24 órával korábban ezt írta a Facebookon.

/Szerencsére az emberek nagy része nem gondolkodik róla, ha nem érintett a dologban, főleg nem fiatalon\./

Hirdetés
Holly Butcher azonban azok közé tartozott, akiknek életük korai szakaszában kellett szembesülniük vele.
Hirdetés
Amikor Holly 26 éves lett, rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Ezután aligha volt képes nem gondolni a halálra. Eldöntötte, hogy búcsúlevelet ír, mielőtt eltávozik, amit közzé is tett a Facebook oldalán. Kevesebb, mint 24 órával a levél után Holly elhunyt családja körében.

Inspiráló levelét ma világszerte olvassák, amely így szól:

“Nagyon furcsa ráeszmélni a halandóságra és elfogadni azt 26 évesen. Ez egy olyan dolog, amit általában figyelmen kívül hagyunk. A napok telnek egymás után és úgy vagy vele, hogy ez így is fog folytatódni, mindaddig, amíg egy váratlan dolog be nem következik.

Hirdetés
Mindig is úgy képzeltem, hogy a csodálatos családom körében fogok megöregedni, amelyet életem párjával terveztem felépíteni. Annyira erre vágytam, hogy az már fáj.

Ilyen az élet. Törékeny, értékes, kiszámíthatatlan és minden nap egy ajándék, nem pedig egy jogosan járó tulajdon.

Jelenleg 27 éves vagyok és nem akarok elmenni. Szeretem az életem. Boldog vagyok. Tartozom ezzel a szeretteimnek. De az irányítás kicsúszott a kezemből.

Szeretném, ha az emberek nem aggódnának annyit az apró és értelmetlen dolgokon, ha emlékeznének rá, hogy mind ugyanazt éljük át, és hogy ki kell hozni minden percünkből a legtöbbet, amit csak lehet.

Gondoljatok bele mindig, amikor nyavalyogtok valami miatt, hogy milyen lehet valóban kemény problémákkal szembenézni.

Hirdetés
Legyetek hálásak az apró gondjaitok miatt és jussatok túl rajta, amilyen hamar csak lehet. 

Dugóba ragadtál, rosszul aludtál az éjjel, mert a csodás babád felébresztett, a fodrász túl rövidre vágta a hajad, túl kicsi a melled, narancsbőrös a combod? Engedd el ezt a sok hülyeséget végre. Esküszöm, amikor eljön a te időd, egyik sem fog számítani.

Ha egészében vizsgálod az életet, annyira jelentéktelenné tudnak válni ezek a dolgok. Nézem a testemet, amely hamarosan semmivé válik és nem tudok tenni ellene. Csak annyit szeretnék, hogy hadd éljek át még egy szülinapot, még egy karácsonyt a szeretteimmel, még egy napot a párommal és a kutyámmal.

Hirdetés
Csak egyet.

Hallom az embereket, hogy arról panaszkodnak, milyen borzalmas a munka, milyen nehéz eljárni edzeni… Légy hálás érte, hogy fizikailag képes vagy rá. A munka és a testmozgás olyan triviális dolgok tudnak lenni, mindaddig, amíg már képtelen vagy teljesíteni őket.

Vigyázz a testedre, tartsd egészséges állapotban és ne élj vissza vele. Ne csak fizikailag, de szellemileg és lelkileg is tedd rendbe magad. Légy hálás minden napért, amikor nem érzel fájdalmat és azokért a nyavalyákért is, amelyek nem életet veszélyeztetőek és egyszer csak véget érnek.

Adj, adj, adj. Nagy igazság, hogy jobb adni, mint kapni.

Hirdetés
 

Furcsa dolog a pénzre gondolni a vég előtt… Már nincs idő elkölteni, amid van és el is gondolkozol rajta, hogy mennyire felesleges volt új ruhákra és egyéb dolgokra szánni annyi pénzt. Mit számít, ha ugyanabban a ruhában mész el egy esküvőre? Senkit nem érdekel.

Helyette vásárolj a szeretteidnek. Hívd meg őket egy ebédre, egy kávéra, vegyél nekik egy virágot, gyertyát és mondd el nekik mennyire szereted őket.

Értékeld mások idejét és ne várasd meg őket.

A pénzedet élményekre költsd, de legalábbis ne hagyj ki élményeket azért, mert a pénzedet felesleges holmikra költötted el.

Hirdetés

Menj ki a természetbe többet.

Próbáld meg valóban átélni és élvezni a pillanatot ahelyett, hogy kényszeresen meg akarnád örökíteni. Az életet nem képernyőn keresztül kell megélni.

Hallgass zenét és valóban azt hallgasd. A zene terápia.

Öleld meg a kutyádat, menj el vele kirándulni.

Beszélgess a barátaiddal és közben tedd félre a telefonod. Figyelj rájuk.

Edd meg azt a szelet süteményt minden lelkifurdalás nélkül.

Mondj nemet olyan dolgokra, amiket valóban nem akarsz megtenni.

Ne érezz kényszert arra, hogy olyan dolgokat tegyél, amikről mások azt tartják, hogy attól lesz kerek az életed. Ha a középszerű élet tesz boldoggá, akkor úgy élj!

Mondd el a szeretteidnek minden alkalommal, hogy szereted őket és szeresd is őket teljes szíveddel.

Ha bármi miatt rosszul érzed magad, tudd, hogy képes vagy változtatni rajta, legyen szó munkáról, párkapcsolatról, bármiről. Legyen bátorságod cselekedni. Nem tudod, hogy mennyi időd van a Földön, ezért azt nem szabad boldogtalanul töltened.

Egy utolsó dolog. Ha szeretnél jót tenni az emberiségért, adj vért rendszeresen. Hatalmas jelentősége van és egyszerű folyamat. A véradásnak hála egy extra évet kaptam, amit itt tölthettem a Földön a családommal, barátaimmal és a kutyámmal. Egy év, ami életem egyik legcsodálatosabb éve volt.

A legközelebbi viszontlátásig,

Hol”

Forrás

2020. augusztus 12. (szerda), 22:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Hirdetés
Hirdetés