Csak 25 éves volt… Olyan fiú, akiért rajongtak a lányok. Mellette pedig piszkosul tudott gitározni. És még ma is megtehetné, ha 1993. július 10-én hajnalban valaki megfogta, megfoghatta volna a kezét, hogy ne!
/Akkor ma is élne Kun Péter, az Edda mindig vidám, mosolygós gitárosa, akit az együttes testőre gázolt halálra a Velencei\-tónál\./
Igazi sztáralkat volt, rajongtak érte a lányok.
Egy átlagos pénteki nap volt. Lukrécia napja. Sok napsütés, meleg idő. Még Antall József volt a miniszterelnök, a MOL-nál aznap 56 forint volt a gázolja ára, volt, aki használt Lada Samarát vagy kocka Ladát keresett hirdetésben, az isztambuli hat napot pedig 7990 forintért kínálta egy utazási iroda. A Velencei-tónál pedig ezen az estén ünnepeltek.
Gömöri Zsoltot a banda tagját, mert gyereke született és születésnapja is volt.
„Teszek még egy kört a szerelmemmel” – mondta és már ment is.
Nem kellett volna. De a legszörnyűbb az egészben, hogy nem azért halt meg, mert ittasan ült motorra. Mikor elviharzott a szálloda elől, szóltak az együttes egyik testőrének, hogy menjen utána.
A mindene volt a motorozás…
A gitárosnak esélye sem volt, az orvosok szerint az ütközés pillanatában meghalt.
Kun Péter meghalt. Aztán öt hónappal később megszületett a kislánya, aki sosem láthatta az apját. A tehetséges gitáros halála után az Edda folytatta, a következő albumot az emlékének ajánlotta, az együttes rajongói viszont azóta sem feledik a hosszú hajú, mosolygós srácot, aki úgy festett a színpadon, mint valami világsztár. Egyszer megkérdezték tőle, hogy melyik a kedvenc Edda-száma. Az éjjel érkezem – válaszolta mosolyogva. Sajnos 28 éve hiába várjuk …
Nyugodj békében, Kun Péter!
2022. január 04. (kedd), 18:59
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.