38 kemoterápián van túl a híres kenu legenda, " Esélytelen a gyógyulásom, 0 %.."

Hirdetés
38 kemoterápián van túl a híres kenu legenda,
Hirdetés

Csodák léteznek, de nem az esetemben, a gyógyulásom esélye nulla. Bármennyire is szeretném, nem tudnak meggyógyítani, csupán az életminőségemen lehet javítani

– nyilatkozta a Blikknek Wichmann Tamás. /A kilencszeres világ\-, háromszoros Európa\-bajnok, olimpiai ezüst\- és bronzérmes kenusnál 2017 őszén fedeztek fel rákot az orvosok\./

Hirdetés
A gyilkos kór több szervét is megtámadta, eddig összesen 38 kemoterápiás kezelésen esett át. Mára azonban beletörődött, hogy az orvosok nem tudnak segíteni rajta.
Hirdetés

Amit lehet, megteszek. Nagyon sok gyógyszert szedek. Amikor szükséges, vizsgálatra is megyek. Most már csak azt szeretném, minél szebb legyen a hátralévő időm– árulta el a Blikknek a csontsoványra fogyott korábbi sportember.

Családtagjai, szerettei mellette állnak, mindez rengeteget jelent neki. „Nagy támogatást kapok a családomtól. A szeretteim nélkül nehezebb lenne minden. A fiaméknál karácsonyoztunk, csodálatos volt, nagyon sok energiát adott.

Hirdetés
Hat unokám van, tőlük is rengeteg szeretetet kapok, imádom őket. A gyermekmentő szolgálatnak segítek, amikor csak tudok. Emellett a hazai kajak-kenu szövetség mindig meghív a rendezvényeire, amelyekre örömmel megyek el. A nyáron ellátogattam a szegedi világbajnokságra, jó volt szurkolni a magyar versenyzőknek. Emellett persze a családommal töltöm az időm nagy részét, mindig szervezünk programot.
Hirdetés
”

Nemcsak a családtagjai, de a barátai, a versenyzőtársai, az egykori tanítványai is segítik, amiben csak lehet.

Rengeteg szeretetet kapok, ami nagyon jólesik. Elmondani sem tudom, hogy ebben a nehéz helyzetben ez milyen sokat jelent- fogalmazott Wichmann.

Wichmann Tamásról készült egy dokumentumfilm is, a Magyar lapát című alkotást az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be. A telt házas előadáson a több mint 300 vendég, a sportág legkiemelkedőbb versenyzői és edzői hosszú percekig állva tapsolták a súlyos betegséggel harcoló ikont, akit mindez rendkívül meghatott.

Hirdetés
Háláját fejezte ki a sorsnak, hogy elköszönhetett a barátaitól – írja a Blikk.

2020. január 11. (szombat), 17:05

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 15:38
Hirdetés

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Új fordulat Németh Balázsék kiadványügyében – a NAV elrendelte a nyomozást!

Közpénzből készült a Németh Balázst népszerűsítő lap – nyomoz a NAVKöltségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 14:22

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetben

Fekete hétvége: Szülinapi partira  indultak, de soha nem értek oda – kilencen haltak meg a brutális balesetbenEgy...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 13:48

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Drámai hír jött Agárdi Szilviről -megszólalt egy bőrgyógyász!Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Bőrgyógyász szólalt meg Agárdi Szilvi betegségéről – az énekesnőnek másfél órás próbatétel egy étkezésGyorsan...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 12:46

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

A húszéves Nathalia is odaveszett a floridai gépzuhanásban – ő volt a gép másodpilótája!

Nathalia 17 évesen már pilóta volt – húszévesen halt meg a floridai gépbalesetbenNathalia Gadelha Filgueiras volt a...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Hirdetés
Hirdetés