42 fokos lázzal ment kórházba egy Xanax-al haza zavarták. Vér mérgezése volt, majdnem belehalt

Hirdetés
42 fokos lázzal ment kórházba egy Xanax-al haza zavarták. Vér mérgezése volt, majdnem belehalt
Hirdetés

Pár gondolat a tatai ügyeletről (Inter-Ambulance Zrt.)

2019.02.08-án pénteken 16:20-kor elmentem a tatai ügyeletre, mert 41,4°C-os lázam volt és felduzzadt a jobb karom könyéktől lefelé. /Előtte felhívtuk őket, de nem akartak kijönni lakásra\./

Hirdetés
Az ügyeletes orvos nem tudta megállapítani a problémát és adott egy Xanax-ot, hogy nyugodjak meg, mert biztos ideges vagyok. Nem voltam ideges, csak nem tudtam ülni sem a láztól, a karomat pedig nem tudtam mozgatni.
Hirdetés
Azt mondták, hogy ha úgy gondolom, menjek el Tatabányára a Sürgősségire. Mivel súlyosnak éreztem a helyzetet, elmentem a kórházba, ahol rögtön 5-6-an kezdtek el dolgozni rajtam. Az orvosok nem akarták elhinni nekem, hogy Xanax-szal hazaküldtek. Akkorra már a vérnyomásom 100/50 alatt volt, a pulzusom felment 120-ra. Rövidesen megállapították, hogy szepszisem (vérmérgezésem) van, fel kell nyitni a könyökömet, hogy el tudjon távozni a felgyülemlett váladék.
Hirdetés
A vizsgáló orvos megjegyezte, hogy Isteni szerencse, hogy bementem a kórházba, mert reggelre meghaltam volna. Intravénásan azonnal antibiotikumot és lázcsillapítót adtak, majd pár vizsgálat következett és este 9 körül már a műtőben feküdtem.Vasárnap este még egyszer meg kellett műteni, felvágták a karomat teljes hosszában, mert újra felment a lázam.

Már itthon lábadozok és nem tudom eléggé megköszönni a rajtam dolgozó orvosoknak és nővéreknek, hogy a profizmusukkal megmentették az életem.

Hirdetés
A karomon még mindig nyílt sebek vannak, de a mai napig tisztulnak.

Tavaly nyáron is volt a tatai ügyelettel egy afférom, 2018.06.14-én 22:42-kor övsömör gyanúval kerestem fel az ügyelet, de ők elhajtottak, hogy atópiás dermatitiszem (egyszerű bőrgyulladásom) van, ne magyarázzam meg, hogy mi a bajom.Másnap beigazolódott, hogy igazam van, mert a háziorvosom felismerte a betegséget. Ha akkor hiszek nekik, lehet, hogy a koraszülött kislányom bánta volna, mert ez neki halálos lett volna.

Hirdetés

Ezeket csak azért írtam le, hogy ha valaki úgy érzi, hogy nem megfelelő ellátást kapott a tatai ügyeleten, akkor ne nyugodjon bele és menjen tovább, mert nagyon komoly bajok is lehetnek a következmények. Valamint szeretném, ha eljutna ez az illetékesekhez és tennének az ügyben, hogy a betegek megfelelő ellátást kapjanak.

Ezért kérem, hogy osszátok meg.Köszönöm! Ferenc bejegyzése itt olvasható :

Hirdetés

2019. február 24. (vasárnap), 15:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50
Hirdetés

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 06:48

Hónapokig kaphatod a fizetésed munka nélkül a nyugdíj előtt: mutatjuk a kiskaput, amiről kevesen tudnak

Hónapokig kaphatod a fizetésed munka nélkül a nyugdíj előtt: mutatjuk a kiskaput, amiről kevesen tudnak

Nyugdíj előtt hónapokig otthon maradhatsz fizetéssel – kevesen ismerik ezt a lehetőségetÍgy működik a sétálóidőA...

Hirdetés
Hirdetés