44 éve (!) találkozott utoljára imádott feleségével: aztán házfelújítás közben elbontanak egy falat, és letaglózó látvány tárul a szemük elé

Hirdetés
44 éve (!) találkozott utoljára imádott feleségével: aztán házfelújítás közben elbontanak egy falat, és letaglózó látvány tárul a szemük elé
Hirdetés

Pár évvel ezelőtt John Murray építész csapatával egy ház felújításán dolgozott. A profi csapat már rengeteg háznál végzett ilyen munkát, itt azonban olyasmit találtak, amit még eddig soha!

/Az egyik fal kibontását követően a falban egy köteg papírt találtak, és mikor megnézték, hogy mi az, rájöttek, hogy az egy úgynevezett időkapszula\: amit valaki valaha azért helyezett el a falban, hogy majd később megtalálják azt\./

Hirdetés
Egyfajta üzenet ez a jövőbe!

Mint a dokumentumokból kiderült, a korábban a házban élő férfi felesége, Betty Klug hagyta az üzenetet a férfi számára még 1966 szeptemberében, a férje születésnapján.

Hirdetés
Nagyon kedves születésnapi ajándék volt, amely azonban mind ezidáig nem ért célba!

Hirdetés.

 

Az építési vállalkozó éppen ezért végül úgy döntött, hogy megkeresi a férfit, Bruce Klugot, akinek az üzenet szól, és átadja a címzett számára a neki szóló dokumentumokat.

Kiderült, hogy a férfi felesége még az 1970-es években egy szomorú autóbaleset során elhunyt, és pár évvel később a férfi eladta a házat.

Amikor személyesen találkozott az építésszel, és az átadta neki az “időkapszulát”, az idős férfinek könnyek szöktek a szemébe, amikor meglátta a felesége jól ismert kézírását.

Hirdetés

“A vietnami háború még mindig tart” köszönt vissza a múltból Betty betűivel. “A fiúknak hosszú haja van a Beatles őrület miatt.”

Nem csoda, hogy az idős, ma már 80 felett járó férj alig tudott megszólalni a meghatottságtól! Ajándékot kapni valakitől, akit szerettünk, és már 40 éve nincs velünk… Hát az nem mindennapi dolog!

Ugye, milyen felemelő, különleges eset! Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elolvashassák!

2021. december 06. (hétfő), 22:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés