5 forintért veszi meg az áramot a napelemesektől az MVM és 35-ért adja el újra. Ezen is Lölő nyerészkedik?

Hirdetés
5 forintért veszi meg az áramot a napelemesektől az MVM és 35-ért adja el újra. Ezen is Lölő nyerészkedik?
Hirdetés

Ott pusztuljon ez a kormány, ahol van

– ez a legenyhébb hozzászólások egyike a napelemesek Facebook-csoportjában látott, első indulatból írt kommentek között. Írója a GINOP-program keretében, az állami bank, az MFB Zrt. /nulla százalékos kamatú hitelével a napelemprojektbe beleugrott tulajdonos\./

Hirdetés
A hitelt, amelynek feltételei most is olvashatók a honlapon, az ajánlat szerint nagyjából akkora összeggel lehet törleszteni, mint amennyi a villanyszámla volt eredetileg.
Hirdetés
Azzal kecsegtet, hogy a hitelfelvevő lenullázhatja a villanyszámláját, teljes mértékben kiválthatja a háztartás számára szükséges villamos energiát. A felhívás szerint a felvett összeg 9-10 év alatt törleszthető és azután a rendszer még 22-25 évig termeli az energiát.

Ez januártól másképp fest majd a számára: a havi szaldó bevezetése minden bizonnyal azt jelenti, hogy fizeti a korábbi villanyszámláját (vagyis a hitel törlesztőjét), és a téli hónapokban vesz még mellé áramot a szolgáltatójától. Ezt azért tartja felháborítónak, mert a GINOP-os projektnek csak az éves szaldóval volt értelme, amúgy soha meg nem térülő befektetés.

Hirdetés
„Persze jól felemelték a hálózati díjakat, ami korábban ugyan furcsa volt, de most nyer értelmet az egész” – utal arra, hogy szolgáltatási területenként más-más, de 5 forint körüli árra leszorított áron veszik át jelenleg a többlettermelést, és a napelemesek által kötelezően beszolgáltatott áramot azután a 23,4 forintos rendszerhasználati díjjal (és mindezekre felszámítva a 27 százalékos áfát) adják tovább. A lakossági rezsicsökkentett rendszerben 37 forintért, az átlag felett fogyasztóknak 70 forintos lakossági piaci áron adják az áramot, a vállalkozásoknak pedig ennek többszöröséért.
Hirdetés

Havi szaldóban tőled ezen a nettó áron ellopják a túltermelt energiát nyáron és eladják a vállalkozóknak,

most mi például nettó 180 forint/kWh áron kapjuk” – írja a saját példáját.

Aki teljes egészében önerőből ruházott be, annak ha lehet, még rosszabb a szájíze. „Arra fog ösztönözni, hogy mindenképpen használjuk el a megtermelt energiát az adott hónapban, és ez fölöslegesen terheli még nagyobb mértékben a rendszert” – hívta fel a figyelmet egy mellékhatásra egy másik kommentelő.

Hirdetés
„Pont hogy most éri meg túlméretezni egy rendszert majd, hogy télen is hozza a minimumot – említett egy elemet a környezetvédelmi megfontolásokat keresztbeverő elképzelésből. Megvan még a régi turbós kazán, ami zabálja az orosz gázt, majd szépen azzal fűtünk megint 3 hónapot 100 forintos áron, a bolygó meg így járt. Nyáron meg igyekszem elpazarolni vagy lekapcsolni. 3000 kWh plusz ugye pont 13 000 forint lenne nekik tőlem, amit vehetek majd vissza 210 000-ért, mivel így is volt a rendszerben mínusz 2000 kWh”.
Hirdetés

Van, aki úgy véli, „épp most konzerválják, hogy a tömegek gázzal fűtsenek, ha már tavaly nyáron a legdrágább áron sikerült a fürkészeinknek lekötni a gázt”.

„Kidobtam az összes spórolt pénzemet”

„Nálunk a havi fogyasztás 1100-1500 kWh. Erre fizettem 50-60 ezer forintot. Aztán hirtelen megugrott a duplájára az áram díja. Jöttek a számlák 70-100 ezer forintról. Gondoltam, akkor befektetek. Fogtam az összes spórolt pénzem, plusz kértem kölcsön a családtól. Összesen majdnem 5,5 milliót fektettem be, mert minden média, napelemes cég azt hangoztatta, 10 év alatt megtérül.

Hirdetés
Hollandiában például ez így is volt. Gondoltam, miért lenne itthon máshogy. Ha ezt az 5,5 milliót beteszem kötvényekbe, ami évi 10 százalékot hoz, az elég lett volna 6 havi villanyszámlámra és megmarad az 5,5 millióm (összes spórolt pénz + kölcsön ). Így

havi szaldós elszámolás esetén kb. pont ugyanannyit fogok fizetni, csak kidobtam az összes spórolt pénzem és adósságba is vertem magam.

2023. szeptember 02. (szombat), 16:44

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 11:26
Hirdetés

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel ritka családi pillanatot osztott

Caramel családi fotón mutatta meg ritkán látott lányát és fiátRitka családi pillanatot osztottak megMolnár Ferenc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 11:10

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még soha

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még soha

Forsthoffer Ágnes váratlan húzása: olyan helyen jelent meg, ahol korábban még sohaNem protokollprogramra...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 10:26

Forsthoffer Ágnes újabb felkérést utasított vissza, lezárna egy korszakot

Forsthoffer Ágnes újabb felkérést utasított vissza, lezárna egy korszakot

Forsthoffer Ágnes lezárna egy korszakot: újabb felkérést utasított visszaAz Anna-bál kizárólag a hagyományokról...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 09:04

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

? Figyelemfelhívás a közrend védelmében– pár perce tették közzé! Ha ezt tapasztalja a lakásában, azonnal tartsa be az utasításokat! Félelmetes helyzetre figyelmeztetik a lakosságot!

 Éjszakai zajra riadt a lakásban? Ezt tegye azonnal – az élete is múlhat rajta! Megszaporodtak az éjszakai betörésekA...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 08:22

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor az EURÓ-bevezetéséről és Magyarország újabb kifosztásáról beszélt

Orbán Viktor megkongatta a vészharangot: szerinte ősszel megszorítás és Magyarország újabb kifosztása jöhetAz euró...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 07:52

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter látványos videóval jelentkezett be a Hungaroringről, amelyen feltűnik a CSODASZÉP barátnője is.

Magyar Péter a barátnőjével robbant be a Hungaroringre – pillanatok alatt rájuk szegeződött minden tekintetLátványos...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:54

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán durván megfenyegette Magyar Pétert: súlyos következményeket helyezett kilátásba!

Orbán súlyos figyelmeztetést küldött Magyar Péternek: későbbi felelősségre vonást helyezett kilátásba Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 06:14

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából

Tusványoson bukott le igazán Orbán: ezzel végleg kiírhatta magát a politikából Nem vállalta a felelősséget, inkább a...

Hirdetés
Hirdetés