5 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!!

Hirdetés
5 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!!
Hirdetés

Káosz a balatoni vendéglőknél – sok helyen menekülnek a vevőkA nyár elején elterjedt, hogy horrorisztikus árak lettek a Balatonnál. /Ezt később több helyen is nagy erőkkel cáfolták, például az ezer forint feletti lángost „kamunak” minősítve\./

Hirdetés
Az Azénpénzem.hu körbenézve azt találta, hogy a helyzet meglehetősen ellentmondásos.-írta meg a napi.hu

Minden a pénzről szól?
A nyár elején elterjedt, hogy horrorisztikus árak lettek a Balatonnál. Ezt később több helyen is nagy erőkkel cáfolták, például az ezer forint feletti lángost „kamunak” minősítve.
Hirdetés
Az Azénpénzem.hu körbenézve azt találta, hogy a helyzet meglehetősen ellentmondásos.
Évek óta figyeljük a balatoni büfék és kisebb éttermek árát. Több olvasónk is azt jelezte, hogy az idén az idő jobbra fordulása, illetve a hétvégi „roham” idejére valahogy jócskán megugranak az árak. Mi ezt nem tapasztaltuk, azt viszont igen, hogy az igazán mutatós vevőcsalogató táblákat sok helyen krétával rajzolt (tehát gyorsan változtatható) ajánlatok váltották fel. Ilyen körülmények között nem sok értelme lehet egy adott pillanatban vizsgálni az árakat.
Hirdetés
 
Forrás: Azénpénzem.hu

 
Néhány – évek óta figyelt – helyen mégis megnéztük, az előző évekhez képest július végén mi a helyzet. Például az északi parton az egyik kisstrandon 2018-ban az azt megelőző évvel egyezően a hamburgert 650 forintért, a sajtburgert pedig 700 forintért lehetett kapni.
Hirdetés
Ugyanitt most ez 850, illetve 950 forint, ami 30 százalék feletti drágulás. Érdekes módon azonban néhány törzsvendégnek számító strandolót megkérdezve, senki sem akadt, aki úgy érezte volna, hogy emelkedtek az árak.

Ez különösen annak tükrében furcsa, hogy itt szinte semmit sem lehetett a tavalyi áron kapni. Például a hekk 10 dekánként 480 forint, a korábbi 450 forinttal és az átlagos balatoni kínálati árakkal szemben. A változás minden esetben drágulás, ha nem is olyan nagy mértékű, mint amit a hamburgereknél tapasztaltunk.

Hirdetés
Legalábbis akkor, amikor néztük. Az ártábla ugyan itt nem krétafirka, de sok átragasztgatást láttunk.

Érdemes felidézni, hogy az Azénpénzem.hu felmérése tavaly azt állapította meg, hogy – részben a nem túl kedvező időjárás miatt – az árak esetenként „csak” annyival nőttek, amennyivel az alacsonyabb áfakulcs miatt mérséklődniük kellett volna.

A déli parton Siófok környékén (az Ezüstparton és Zamárdiban) is valamennyire felfelé kúsztak az árak.

Hirdetés
Például a fagylalt gombóca a korábbi 220-230 forint helyett jellemzően inkább 250 forint. A palacsinta 200 forint helyett 220-250 forintba kerül. Lángost találtunk 1100 forintért is, bár többnyire – esetenként éppen hogy – ezer alatti árat igyekeznek a büfékben kiírni. Ezek az eltérések ugyan nem túl jelentős összegek a tavalyihoz képest, de egy gyerekes család a nap végén biztosan megérzi a különbséget.

 

A büfék helyett sokan inkább hiperbe mennek.

 
Talán ezért lehet az, hogy a déli parton alig bukkantunk olyan nyaralókra, akik ne panaszkodtak volna a drágulásra. Két évvel ezelőtti nyári összeállításunkban hangsúlyoztuk, hogy a nyaralóknak mindenképpen érdemes körülnézni a helyi vendéglátó egységek között, mert viszonylag szűk területen is óriásiak lehetnek az árkülönbségek. Ez a különbség 2018-ban szinte teljesen eltűnt, az idén azonban újra felbukkant.
Hirdetés
Érdemes tehát a mindig ugyanoda visszatérőknek egy kicsit körbenézni, hátha találnak jobb árakat (és esetleg minőséget) másutt.

Ezt lehet, hogy sokan így is csinálják. Több olyan parti büfét is láttunk, amelyekben az előző években látott sorállások már sehol sincsenek. Akadnak ugyan vendégek, de a számuk (jó időben és hétvégén is) határozottan csekélyebb a korábbinál. (Persze, így kényelmesebben lehet étkezni.) A balatoni hiperekbe viszont nem egyszer szinte be sem lehetett férni.

2021. június 05. (szombat), 10:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 08:12
Hirdetés

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Politikai bomba: Debreczeni József szerint Magyar Péter nem húzza ki a ciklus végéig

Súlyos véleményt fogalmazott meg Debreczeni JózsefA rendszerváltás ismert alakja, Debreczeni József kemény szavakkal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda)

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!

Áll a bál! Forsthoffer Ágnes kemény szankciókat vezet be az Országgyűlésben!Júniustól nyilvánosak lesznek a...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 06:15

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth József, a Nyírábrányi Mentőszolgálat bajtársa.

Gyászba borult a mentősök közösségeMegrendítő hírt közöltek kedd délután: szolgálatteljesítés közben meghalt Tóth...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 05:33

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

Most jött! Magyar Péter döntött Forsthoffer Ágnes ügyében

FRISS! Magyar Péter lépett Forsthoffer Ágnessel kapcsolatbanKülönös bejegyzést tett közzé a miniszterelnök, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 04:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szolgálatteljesítés közben érte a halálKedd délután jelentették be a megrendítő hírt: szolgálatteljesítés közben...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Hirdetés
Hirdetés