50 ÉVE KIHALT RAGADOZÓ BUKKANT FEL A BALATONBAN!

Hirdetés
50 ÉVE KIHALT RAGADOZÓ BUKKANT FEL A BALATONBAN!
Hirdetés

Ez a különleges élőlény több mint ötven éve tűnt el a Balaton vizéből, most újra felbukkant a magyar tengeren. Képek és leírás a cikkben!

A menyhal a Balatonban őshonos fajnak számított, de az 1960-as évekre kihalt a tóból.

/A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt\./

Hirdetés
jóvoltából ismét visszakerül a menyhal a Balatonba.

Szári Zsolt, a cég vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a BHN egyik célkitűzése az eltűnt őshonos halfajok visszatelepítése a tóba.

Hirdetés
A menyhal az egyetlen édesvízi tőkehal, amely az 1965-ös balatoni halpusztulás (amit a vízbe jutott mezőgazdasági rágcsálóirtószer okozott) előtt még rendszeres horgászzsákmány volt a mólók kövezete mentén.

A halfaj teljes eltűnését a kutatók szerint az angolnatelepítés okozta. Mivel 1991 óta nem telepítettek több angolnát a Balatonba, és a halászata miatt folyamatosan csökken az állománya, itt az ideje, hogy az őshonos menyhal ismét életteret nyerjen a tóban, betöltve szerepét a táplálékláncban, és növelve a Balaton halállományának diverzitását – fogalmazott a vezérigazgató.

Hirdetés

Menyhal kicsiben: 

Menyhal nagyban: 

Hirdetés

(Forrás: MTI)

A menyhal fenékhal, szürkületkor és éjszaka tevékeny. Hidegkedvelő hal, főként 10-13 C° alatti vízben aktív. A téli és tavaszi időszakban intenzíven táplálkozik, a felesleges tápanyagokat pedig jól fejlett májában raktározza el. A nyári, melegebb vízben viselkedése megváltozik, de továbbra is felvesz élelmet. Ilyenkor növekedése lelassul, de továbbra is folyamatos – emiatt pikkelyein nem keletkeznek évgyűrűk, csupán világosabb és sötétebb sávok.

Hirdetés

Ragadozó hal: a fiatalok tápláléka apró talajlakók, később halikra és ivadék is. A magyar vizekben táplálékának jelentős részét képezi a bolharák és a vele gyakran azonos helyen élő gébfajok. Ősszel a víz lehűlésével kezdenek megélénkülni a menyhalak, és az éjszakai életmódra berendezkedett halak ilyenkor akár egész nap aktívak. Magyarországon legfeljebb húsz évig él, alaszkai alfaja viszont huszonöt éves kort is elérhet.

Hirdetés

Tilos kifogni és megtartani a 25 cm alatti példányait és naponta legfeljebb 3 példány tartható meg. Magyarországon a Magyar Horgászban közölt eddigi magyar horgászrekord szerint 3,56 kilogramm volt legnagyobb kifogott példánya.

Hirdetés

(Forrás: Wikipedia)

Érdekesnek találtad? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

Forrás: vilaghalo.info

2016. szeptember 07. (szerda), 10:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Hirdetés
Hirdetés