Robert Fico: éhezik-e az, akinek 5000 eurója van egy embercsempészre?

Hirdetés
Robert Fico: éhezik-e az, akinek 5000 eurója van egy embercsempészre?
Hirdetés

POZSONY. Meg kell egymástól különböztetni az Európába áramló migránsokat. /Azoknak, akik élete, egészsége, szabadsága, élelmiszerbiztonsága veszélyben forog, segítenünk kell – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök a közszolgálati rádió szombati politikai vitaműsorában\./

Hirdetés
A kormányfő szerint a menekültkérdés nem oldható meg az érzelmekre hagyatkozva, vagy moralizálva.

 
[ad1]

„A kérdés az, miként álljunk hozzá egy tán az egymillió főt is meghaladó tömeghez? Tárjuk ki karjaink és mondjuk azt, hogy gyertek csak mindnyájan, vagy szolidárisan, ámde racionálisan cselekedjünk? Ez csupán annyit jelent, hogy meg kell állapítanunk, ki veszélyeztetett menekült és ki nem. Éhezik-e az, akinek akad 5000 eurója arra, hogy szerezzen magának egy embercsempészt? Nézzék csak meg hány fiatalember van közöttük, akik munkát keresnének, 90 százalékban ilyen személyek alkotják őket" – mondta a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió, Szombati Párbeszédek c.

Hirdetés
rádiós politikai vitaműsorának vendégeként Robert Fico miniszterelnök, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke.

„Miért van szüksége olyasvalakinek, aki éppen Franciaországban van, és menekül, hogy a Nagy-Britannia felé vezető alagútba vegye az irányt? Talán Franciaországban nem érzi magát biztonságban? Nem tudom elfogadni azt, hogy valaki úgy dönt, hogy dolgozni akar Európában s ezért határsértést követ el. Illegálisan átlépi a határt, mi pedig üdvözöljük" - mondta.

[ad2]

A kormányfő szerint a migránsok anyaországainak felkarolása nélkül nem állítható meg a menekültáradat. „A világ egy jelentős része destabilizálódott.

Hirdetés
Itt főként Líbiára és Szíriára gondolok. Líbiát lebombázták, Szíriába fegyvereket küld a Nyugat a felkelőknek. A kialakult káosz eredményeként tömegek fordultak Európa felé" – magyarázta Fico, aki szerint ugyancsak meg kellene nevezni, hogy ki az, akinek segítségre van szüksége, mert éhhalál fenyegeti, halálfélelme van, félti egészségét és szabadságát. „Az ilyen embereknek Európának kötelessége segíteni és Szlovákia is ezt fogja tenni. Ugyanakkor nem látok okot arra, miért kellene esélyt adni a gazdasági migránsoknak” – hangsúlyozta a kormányfő.

Fico az ENSZ a migránsok anyaországaiban történő szerepvállalásában látja a megoldást.

Hirdetés
„Ezekben az államokban mandátumot kellene gyakorolnia az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Tisztában vagyunk azzal, hogy lehetőség van a szövetséges nemzetközi katonai erők bevetésére. El kellene végre dönteni, milyen beavatkozást alkalmazunk ezekben az országokban. A Visegrádi Négyek világosan kimondta, hogy stabilizálni kell az említett területeken a helyzetet. Ez azonban nem a NATO, hanem az ENSZ feladata" – emelte ki Fico, egyben megerősítve azt is, hogy Pozsony elutasítja a kvótarendszert, amely alapján az öreg kontinens államaiban osztanák szét az Olaszországban és Görögországban partra szállt menekülteket.
Hirdetés

[ad3]

Fico megerősítette, hogy Szlovákia kész eleget tenni kötelezettségvállalásának, miszerint 200 szír keresztényt fogad be, illetve ideiglenesen 500, az ausztriai Traiskirchenből érkező menekültet. A kormányfő egyidejűleg egy több tízmillió eurós pénzügyi segélyről is szólt, amely a műszaki segédletet és a külső schengeni határok hatékonyabb védelmét szolgálja. A miniszterelnök éppen a szabad mozgást és a szabadkereskedelmet említette, mint az Európai Unió egyik alapvető értékét. „Ez az érték azonban csak akkor őrizhető meg, ha a külső határral rendelkező tagországok őrködni fognak annak sértetlensége felett. A Szlovák Köztársaságnak is védelmeznie kell az Európai Unió egészét az Ukrajnával alkotott határvonalon.

Hirdetés
Ennek a feladatnak a megoldása lehetetlenné válik, ha feladjuk a schengeni határok védelmét" – szögezte le Robert FIco.

A miniszterelnök arra is rámutatott, hogy Szlovákia alapvetően keresztény ország, miközben, ha nagy számban fogad majd be más vallású menekülteket, akkor azok rövid időn belül mecsetekért kiálthatnak. „Mi együttműködést ajánlunk fel, de ugyan miért kellene nekem olyan embernek lennem, akik csak azt hajlandó elhápogni Brüsszelben, amit mások akarnak hallani? Ez nem önzés. Mindenkinek, akinek az élete, egészsége, szabadsága veszélyben forog, készek vagyunk segíteni, de a kvóták semmilyen megoldást sem jelentenek” – szögezte le Fico, aki szerint Olaszországban és Görögországban menekültbefogadó-állomásokat kell létesíteni, ahol végbemehet a menekültek azonosítása, miközben aki fennakad majd a rostán, annak vissza kell majd térnie.

Hirdetés

Robert Fico egyúttal többször is hangsúlyozta, hogy a menekültkérdés nem oldható meg az érzelmekre hagyatkozva. „Minden egyes halál szörnyű, legyen bár szó emberekről, akik a vízbe fulladnak, vagy az Európába vezető útjuk alkalmával veszítik életüket. Ugyanakkor érzelmekre, vagy moralizálásra alapozni politikánkat, olyan sarokba szoríthatna minket, amelybe nem szeretnénk kerülni. Én láttam annak a szír kisfiúnak a képét és sok halottat láttam Szlovákiában is" – tette hozzá a miniszterelnök.

Forrás: www.hirek.sk

2016. szeptember 07. (szerda), 10:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Robert Fico bekeményít: Ha Ukrajna tovább blokkolja az orosz kőolajexportot, Szlovákia leállítja az Ukrajnába tartó gázolajexportot

Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke hétfőn több alkalommal tárgyalt Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel és...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 16:47
Hirdetés

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – Magyarország

Jövő héten újabb lehűlés várható: hűvösebb idő és eső érkezikAz eddig tapasztalt, az ilyenkor megszokottnál jóval...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:34

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter egy alkut ajánlott Orbán Viktornak.

Magyar Péter nem mindennapi ajánlatot tett Orbán Viktornak: „Áll az alku, Miniszterelnök úr?”szeptember 29-én, vasárnap...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 14:15

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András sírva fakadt: tökéletesen idézték meg fiatalon elhunyt barátját!

Puskás Peti produkciója után Stohl András könnyekben tört ki: Tökéletesen idézte meg Kaszás AttilátA legutóbbi Sztárban...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 13:25

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt mi történt miután kiestek…ezt már nem vették a kamerák! Felháborító, hogy ilyen történik…

Tilla kitálalt: Mi történt a kiesés után? Felháborító részletek derültek ki!Az Ázsia Expressz legutóbbi évadában Stohl...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 12:46

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Szívszorító vallomás!Megszólalt a testvére: így teltek Karsai Dániel utolsó órái

Elfogyott a levegő, már nem tudták megmenteni: ezért halt meg Karsai DánielSzombaton, 47 éves korában elhunyt Karsai...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:48

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek teljesen összetört, óriási csalódás érte

Peter Srámek: A tehetség, aki a színpadon tündököl, de a szerelemben nincs szerencséjeA Sztárban Sztár All Stars egyik...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 06:07

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel

Előkerült az utolsó interjú: megrázó, amit akkor mondott Karsai Dániel  Gyász: Elhunyt Karsai Dániel...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 29. (vasárnap), 05:35

Meghalt Karsai Dániel

Meghalt Karsai Dániel

Gyász: Elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogászSzombat este, több mint hároméves küzdelem után elhunyt Karsai Dániel...

Hirdetés
Hirdetés