5,5 évet dolgoztam egy Budapesti Temetkezési Intézetnél. Most kitálalok!

Hirdetés
5,5 évet dolgoztam egy Budapesti Temetkezési Intézetnél. Most kitálalok!
Hirdetés

/5,5 évet dolgoztam egy olyan helyen,a Budapesti Temetkezési Intézetnél ahol embertelen körülmények között kellett végezni azt a hivatást, “munkát” ami, talán az egyik legkeményebb a világon…megküzdeni a szagokkal, és néha a látvánnyal…egy olyan helyen, ahol emberszámba sem vettek engem, és még jó néhány munkatársamat\./

Hirdetés
.egy olyan helyen ahol semmi nem számít csak az, hogy a munka el legyen végezve…más kérdés, hogy hogyan….ahol egy kézfertőtlenítőért évekig kellett könyörögni, és akkor sem kaptuk meg….ahol a védőitalunkkal mostunk kezet nagyon sokszor, mert más nem volt…egy olyan helyen, ahol a “főnök” úgy beszélt az emberekkel ahogyan kedve tartotta….egy olyan helyen ahol brutálisan komoly dolgokról “hibákról” egyetlen egy szó nem lett leírva, és kijavítva…egy olyan helyen, ahol a felső vezetés egyik embere megengedheti magának azt a kijelentést, “ne törődjenek azzal ha nagyobb fékezésnél eltörik az elhunyt nyaka, tegyék csak be fejjel az autóba, mert ez a technológiai utasítás” PERSZE MEGSZEGTÜK, ÉS MÉGSEM RÚGTAK KI ÉRTE….
Hirdetés
egy olyan helyen, ahol az én életemmel, és szabadságommal szórakoztak….egy olyan helyen, ahol a fertőzőveszélyes ládát simán becipeltették velünk kórházakba, és ott az ételszállító liftbe kellett a fertőzőveszélyes ládában az elhunytat szállítani…egy olyan helyen, ahol simán elvárták hogy gyalogolj be az intenzív osztályra egy ilyen ládával….egy olyan helyen ahol ezt számtalanszor jeleztük,és nem érdekelte őket…egy olyan helyen, ahol a saját cégemet kellett “MEGLOPNOM” hogy az elhunytra, rákerüljön legalább egy lepedő.
Hirdetés
.

EZT NEVEZIK VÉGTISZTESSÉGNEK….egy olyan helyen, ahol a kegyeleti törvényeket velünk tartatják be, de burkoltan megkövetelik ennek be nem tartását…..egy olyan helyen, ahol semmit nem ér a szakmai véleményed-tudásod….egy olyan helyen, ahol azt sem tudták, hogyan működik ez a része….egy olyan helyen, ahol az embereket félelemben tartják, és fenyegetik….

Hirdetés
egy olyan helyen, ahol egyedül felálltam és nemet mertem mondani…egy olyan helyen, ahol jelentést tettem, majd addig vitték a dolgot, amíg engem függesztettek fel….egy olyan helyen, ahol semmi, és senki nem számít….

2020. február 29. (szombat), 08:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 07:40
Hirdetés

Holtan találták a magyar politikust

Holtan találták a magyar politikust

Most jött a tragédia híre! Holtan találták a magyar politikustMásfél hónapig reménykedtek benne, hogy élve...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 06:43

Apokaliptikus képek érkeztek a Balatonról, az Aranypart kiszáradt

Apokaliptikus képek érkeztek a Balatonról, az Aranypart kiszáradt

Apokaliptikus képek érkeztek a Balatonról, az Aranypart kiszáradtMár május elején nyár végi látvány fogadja a Balaton...

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 06:05

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ egykori meghatározó alakjaMeghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség...

Mindenegyben blog
2026. május 03. (vasárnap), 05:50

A mikrofon bátorsága – 90 éves Szilágyi János

A mikrofon bátorsága – 90 éves Szilágyi János

Budapesten született 1936. május 3-án Szilágyi János, a magyar rádiózás és televíziózás egyik legsajátosabb hangú...

Mindenegyben blog
2026. május 02. (szombat), 20:11

Szentesi Éva nekiment Rubint Rékának:

Szentesi Éva nekiment Rubint Rékának:

Szentesi Éva nekiment Rubint Rékának: „Téves információkat terjeszteni ráktémában pedig bűn”A Schobert-házaspár videója...

Mindenegyben blog
2026. május 02. (szombat), 18:40

Megszólalt Gábor, akinek az utcán műtötték meg a szívét

Megszólalt Gábor, akinek az utcán műtötték meg a szívét

Megszólalt Gábor, akinek az utcán műtötték meg a szívét: „Meg akartam halni, de már százszor megbántam”Egy pillanat,...

Mindenegyben blog
2026. május 02. (szombat), 18:02

Ők 2026-MÁJUSÁBAN ban térdig fognak járni a pénzben a cigánykártya szerint ⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Ők 2026-MÁJUSÁBAN ban térdig fognak járni a pénzben a cigánykártya szerint ⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Ők 2026-MÁJUSÁBAN ban térdig fognak járni a pénzben a cigánykártya szerint ⬇️Cikk a hozzászólásoknál olvasható!ŐK 2026...

Mindenegyben blog
2026. május 02. (szombat), 16:56

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter: hatalmas pénzről van szó

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter: hatalmas pénzről van szó

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter: hatalmas pénzről van szóEredményes tárgyalás BrüsszelbenMagyar Péter a...

Hirdetés
Hirdetés