62 ezret is érhet egy ilyen 100 forintos: a te tárcádban is ott lapulhat egy

Hirdetés
62 ezret is érhet egy ilyen 100 forintos: a te tárcádban is ott lapulhat egy
Hirdetés

A Magyar Nemzeti Bank fokozatosan vonja ki a forgalomból a régi bankjegyeket. A már bevont kétezres, ötezres és húszezres után október 31-től már nem fizethetünk a régi ezressel sem. /Az MNB tájékoztatása szerint a tavaly bevont bankjegyeket 2020\./

Hirdetés
október 31-ig még beválthatjuk a bankfiókokban, valamint a postán, a Jegybank azonban a bevonástól számítva 20 évig, 2037-ig beváltja nekünk a régi bankjegyeket. Már csak az 500 forintos bankjegy vár bevonásra, ez jövőre, 2019 október 31-én történik majd meg.
Hirdetés
A három és húsz éves beváltási határidők természetesen az 500-as esetén is érvényesek lesznek.

Ne szaladjunk beváltani azonnal.

Ha esetleg maradt még a birtokunkban régi bankjegy, akkor sem érdemes búsulni. Egyrészt ahogy az látható, bőven van még időnk a jegybanki beváltás határidejéig, másrészt viszont

lehet, hogy jobban járunk, ha nem beváltjuk, hanem megtartjuk és később eladjuk a bankjegyet.
Hirdetés

A most még ezer forintot érő papírdarab ugyanis lehet, hogy pár év vagy évtized múlva névértékének sokszorosát éri majd.

Mi most netes kereskedőoldalak segítségével megvizsgáltuk, mennyire érdemes befektetési céllal megtartani régi bankjegyeket. Többen emlékezhetnek például a régi százforintos bankjegyre – most a mi birtokunkba jutott egy 1992-es kiadású 100 forintos, amelyről képet is mellékelünk. A bankjegy ugyan vásárlásra nem alkalmas, viszont nagyon érdekes látni, hogy is nézett ki a százforintos régen.

Hirdetés

Sokan gyűjtenek régi pénzeket, a korábban kivont bankjegyeknek így névértéküknél magasabb az értéke. A mi százasunkat például 550 forintért hirdetik az egyik hazai webes kereskedőoldalon, de egy 1946-os száz forintos jelenlegi ára 62 ezer forintra rúg. Így a valójában értéktelennek tűnő papírdarab egykori értékének ma sokszorosát éri. Például egy 1962-es tízforintost (alábbi képünk illusztráció – forrása: Shutterstock) jelenleg 600 forintért hirdetnek, azaz a névértékének hatvanszorosán.

Hirdetés

Hirdetés

Természetesen minél régebbi a forint, annál értékesebb. Egy 1848-as százforintos (Kossuth bankó) például 6100 forintot ér jelenleg a hirdetések szerint, de találtunk egy 1938-as pengőt is 789 ezer forintos áron, valamint egy 1927-es kiadású 1000 pengőt, egymillió forintért.

Ha nem is szeretnénk majdnem egy egész évszázadig őrizgetni pénzünket, akkor is érdemes megtartani a forgalomból kivont bankjegyet. Ezt támasztja alá, hogy egy 1980-as 20 forintos 1000 forintért keres gazdát, de már egy 1998-as kiadású, még érvényes 500 forintos is 3000 forintot ér a legutóbbi licit szerint.

Amennyiben tehát nem sajnáljuk, érdemes eltennünk a régi ezerforintosból egy példányt. Ha választani akarunk, figyeljünk oda a kiadás dátumára – természetesen minél régebbi, annál értékesebb lesz később.

Hirdetés
Ha végül évtizedek múlva nem is adjuk majd el egykori értékének sokszorosán, akkor is szép emlék lesz visszaemlékezni, mivel fizettünk hajdanán.

2019. július 22. (hétfő), 23:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08
Hirdetés

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:44

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László haláláról

Megrázó részletek derültek ki Nánási László halálárólKözel hat év telt el Nánási László halála óta:ez vezetett a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 14:03

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

Megrázó részletek derültek ki Jakab Ferenc haláláról

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc...

Hirdetés
Hirdetés