68 ezer forint a nyugdíja Juditnak, a 70 éves nyugdíjasnak. Ha nem akar éhenhalni, kénytelen elmenni dolgozni

Hirdetés
68 ezer forint a nyugdíja Juditnak, a 70 éves nyugdíjasnak. Ha nem akar éhenhalni, kénytelen elmenni dolgozni
Hirdetés

Az országot sújtó rettenetes infláció nem kíméli a nyugdíjasokat sem. Hauer Judit budakeszi nyugdíjas arról beszélt, hogyan próbálnak megélni ezekben a nehéz időkben. Barátnője, Hilda már az utcaseprést is fontolóra vette.

/20 éve nem volt olyan magas a nyugdíjasokat érintő infláció, mint az elmúlt hónapban\: 13,8 százalék a KSH legfrissebb adatai szerint\./

Hirdetés
Ezt azt jelenti, hogy már novemberben újabb nyugdíjemelésre lesz szükség, de a nyugdíjszakértő azt javasolja, hogy a kormány már szeptemberben korrigálja a nyugdíjakat.
Hirdetés
A kormány ősszel az infláció ismeretében dönt majd, írták a Híradónak.

Hauer Judit budakeszi telküket mutatta meg még májusban a Házon kívül stábjának. A spájzra különösen büszke volt, mert a polcok rogyásig tele voltak. „Ami itt terem, mindent elrakok” – mondta. Lekvárok, rostos gyümölcslevek, fűszerkeverékek, mézek, de a saját készítésű szörpjei is ott sorakoznak a polcokon. Azaz, csak sorakoztak, mivel a telket néhány hete eladták.

Hauer Judit elmondta: muszáj volt eladniuk a telket, bár csak áron alul sikerült.

Hirdetés
„Most rendezzük a rengeteg hátralékot, tartozásunkat, hogy nullába kerüljünk, és meg tudjunk az elkövetkezendő hónapokban élni, mert el vagyok ájulva az áraktól” – fogalmazott. 

Ő és nyugdíjas férje is megkapta júliusban a nyugdíjkorrekciót, de most mint mondta, azon gondolkodik, hogy a gyógyszerből melyiket váltsa ki, és melyik csekket fizesse be, mert a 200 ezer forint körüli összeg, amiből élnek, nem elég mindenre.

A Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint júliusban a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző év azonos időszakához képest 113,8 százalék volt.

Hirdetés
Vagyis a nyugdíjasokat sújtó infláció 13,8 százalék. 20 éve nem volt ilyen magas nem volt ilyen magas ez az érték – állítja Farkas András nyugdíjszakértő. Szerinte szeptemberben újabb rendkívüli emelést kellene beiktatni, 

mert a békeidőre tervezett mérési eljárás sajnos nem megfelelő a háborús helyzetben. Nagyon későn követi csak az inflációnak a növekedését. 

A júliusban folyósított állami nyugdíjkorrekció mindössze 8,9 százalékos emelést jelentett. A különbözet 4,9 százalékpont. Ezt kellene a szakember szerint már szeptemberben odaadni a nyugdíjasoknak.

Hirdetés
Vagyis nem kellene novemberig várni, ahogy a törvény előírja, mert addig „még nagyon sok idő telik el és sok nyugdíjas kerülhet nagyon súlyos helyzetbe”.

Hauer Judit azt mondta: „bodzavirágból csináltam nagyon finom lekvárt, 

ezt fogjuk most majd este enni. Bodzalekvárt vékony szelet kenyérrel és kicsi tejjel, mert már a tej is nagyon drága. Holnap reggel meg orgonazselét fogunk enni.

Hirdetés

Judit barátnőjének, Hildának 68 ezer forint a nyugdíja, júliusban 18 095 forinttal egészítette ki az állam. Ha kell, elmegy utcát seperni – mondta.

Hány éves most? – Most voltam 70. – És azt mondja, hogy még elmenne utcát seperni? – Simán elmegyek. Hát persze! – Felvennék ön szerint? – Az nem biztos, de elmennék.

Hirdetés

A Híradó kérdésére, hogy terveznek-e november előtt nyugdíjkorrekciót, a kormány részéről azt írták: bármiféle többlet nyugdíj-kiegészítésről „ősszel, az éves várható infláció mértékének ismeretében tud majd dönteni a kormány”.

2022. augusztus 12. (péntek), 08:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 09:08
Hirdetés

? Az igazság napvilágra került – és az egész ország beleremegett.

? Az igazság napvilágra került – és az egész ország beleremegett.

? Megtalálták az eltűnt három kislány testvért – még a sokat látott rendőrök is sírva fakadtak, amikor meglátták, mi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 08:43

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról –

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról –

www.police.hu

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról – hónapok óta nyoma sincs Mirellának‼️ Mire van szükség most? Egyetlen...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 07:40

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbent

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbent

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbentHorváth Csenge őszinte vallomása feszültséget...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:57

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

 Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg! 1. Döbbenet és gyász a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 05:47

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikonTragikus hír rázta meg a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 12:14

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett az árvaszúnyog-invázióban”Hőség, nyaralás, strand – és egy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 10:20

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia Horvátországban: halálos baleset egy vízipark csúszdáján – 21 hónapos kislány vesztette életétEgy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 07:36

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

A baleset körülményei és az esemény lefolyásaAugusztus 1-jén hajnali 04:40 körül a Sárbogárdról Bajára tartó...

Hirdetés
Hirdetés