72 éves éjjeliőrt 3200 forintért verték meg ezek a fiatalok Budapesten

Hirdetés
72 éves éjjeliőrt 3200 forintért verték meg ezek a fiatalok Budapesten
Hirdetés

Azt hihették a fiatalok, hogy nagy zsákmányra tesznek majd szert, de nem így történt...

Október 21-én éjfél előtt nem sokkal, Budapest XVI. kerületének egyik zöldségboltjába két férfi ment be. Ott a 72 éves éjjeli őrt megverték, majd elvették a mobiltelefonját, és mivel nem volt sok pénz az üzletben, csupán 3200 forintot tudtak még magukkal vinni. /Mindeközben két társuk, egy férfi és egy nő a zöldséges előtt őrködött\./

Hirdetés

Távozásuk után az éjjeliőrként dolgozó idős férfi azonnal értesítette a rendőrséget a rablásról, akik ennek köszönhetően rövid időn belül, három elkövetőt is elfogtak, a helyszín közelében: a 19 éves kistarcsai J. Gabriellát, a 26 éves ásotthalmi S.

Hirdetés
Dánielt és a 37 éves budapesti C. Andrást.

Negyedik társukat aznap délután sikerült felkutatniuk. A 38 éves L. Lászlót zuglói lakásában fogták el a nyomozók.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a négy elkövetőt őrizetbe vették és csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek a nő és a három férfi letartóztatásának indítványozására - számolt be róla a police.hu oldala.

2019. október 25. (péntek), 20:31

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 05:28
Hirdetés

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszik

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszik

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszikPolitikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 04:48

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Három szabolcsi település gyászol: elhunyt a generációkat nevelő szeretett pedagógusMély gyászba borult Jánd,...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 20:08

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

14 nap alatt közel 7 milliárdot spórolt meg a közmédia új vezetése

Milliárdos rendrakás a közmédiánál: két hét alatt óriási összeget takarított meg az új vezetésSzerződéseket bontanak...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 18:16

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

19 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Viharos fordulat érkezik csütörtökön: jégesővel és 80 km/órás széllel csaphatnak le a zivatarokMozgalmas időjárást hoz...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 17:09

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Szerdától fájni fog a tankolás: ekkorát még nem drágult az üzemanyag a védett ár kivezetése óta!

Újabb csapás az autósokra: szerdán brutálisan megugrik a benzin és a gázolaj áraIsmét jelentősen emelkednek az...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:38

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Sulyok Tamás távozása bejárta a világsajtót: súlyos kérdéseket vetett fel az államfő eltávolításaSulyok Tamás államfői...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 16:09

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktortól hangos a nemzetközi sajtó, elképesztő miket írnak róla!

Orbán Viktor visszatérésétől hangos a világsajtó: négy vezető lap elemezte az „ellenállás” meghirdetésétOrbán Viktor a...

Mindenegyben blog
2026. július 22. (szerda), 15:29

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter húzásától hangos a világsajtó: Európa vezető lapjai elemzik a döntését2026. július 22.A Reuters és a...

Hirdetés
Hirdetés