9 évig volt kómában, de hallotta, ahogy anyja azt mondja: "Remélem, meghalsz"

Hirdetés
9 évig volt kómában, de hallotta, ahogy anyja azt mondja:
Hirdetés

Martin Pistorius bámulatos életutat tudhat maga mögött: gyermekkorában hosszú éveken keresztül egészséges, boldog és vidám gyermek volt. 12 évesen azonban kómába esett…

/Bár 16 évesen tudatára ébredt, nem volt képes kommunikálni a külvilággal, de étkezni és mozogni sem\./

Hirdetés
Az orvosok úgy gondolták, hogy ez az állapot élete végéig fog tartani.

Az édesanyja nagyon kiborult, nagyon nehezen viselte ezt az állapotot, és azt kívánta, bárcsak véget érne, és a fia jobb létre szenderülne.

Hirdetés
Utólag Martin megérti, mit érzett az anyukája, azonban akkor érhetően nagyon rosszul esett neki, hogy a saját édesanyja a halálát kívánta. Teljesen egyedül érezte magát, és bár ő megpróbált a környezetével valamilyen módon kommunikálni, senkinek sem tűnt fel a próbálkozása.

Aztán mire 25 éves lett, egy nap csodálatos dolog történt! Az egyik terapeuta észrevette, hogy erőtlen kis mosollyal, és alig észlelhető bólogatással a fiú kommunikálni próbál vele.

Hirdetés
Ekkor újabb teszteket végeztek el rajta, és azt találták, hogy képes lehet fejlődni.

Speciális módszerekkel megkezdték a fejlesztését, megtanították neki a számítógép használatát, megtanult írni és olvasni, később pedig egy weboldal tervező tanfolyamot is elvégzett.

Annyira sokat fejlődött, hogy pár éven belül elkezdhetett saját életet élni: hangszintetizátorral beszélni, kerekesszékkel pedig mozogni is tud már! Hét évvel később találkozott a feleségével, Joannával, akivel rövid időn belül egymásba szerettek, és boldogan élnek együtt.

Hirdetés
2018 decemberében megszületett fiuk, Sebastian Albert.

Martin könyvet írt a sztorijából, és mivel története sokakat megmozgatott, könyvét több milliónyian vették meg szerte a világon. Ráadásul motivációs előadóként is rendkívül keresetté vált.

Alább megnézheted Ted előadását, melyhez a magyar nyelvű felirat is bekapcsolható:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

2021. augusztus 22. (vasárnap), 19:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 18:55
Hirdetés

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: Kiderült, mire készül a volt miniszterelnök

Rendkívüli bejelentéssel jelentkezett Orbán Viktor: a volt miniszterelnök pénteken Kocsis Máté Facebook-bejegyzését...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 17:49

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelent

Megtette Magyar Péter: egy este alatt több fontos személyi döntés is megjelentA péntek esti Magyar Közlönyben egyszerre...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:39

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

ÓRIÁSI FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!

FORDULAT A HATÓSÁGOKNÁL: Megkezdődött az elszámoltatás!Látványosan felgyorsultak a korábban elakadt ügyekA választások...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 15:07

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Kitört a botrány az NKA-pénzek miatt: sorra utalják vissza a több MILLIÓ forintos támogatásokat a fideszes celebek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fordulat az NKA-botránybanKitört a pánik az NKA-botrány miatt, miután kiderült: a választási időszakban mintegy 17...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 14:26

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi és szerelme ezzel a közös fotóval és egy meghökkentő számmal jelentkezett be: így jelentik be a nagy hírt - A képen minden látszik!

Balázs Andi megható fotóval üzent: 22 éve tart a szerelem GáborralVan az a fajta szerelem, amelyik nem kiabál, nem kér...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 13:37

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen adná örökölt házát egy csanálosi férfi – cserébe csak egyetlen dolgot kér

Ingyen odaadná az örökölt házát egy csanálosi férfi – csak egyetlen dolgot kér cserébeNem eladni akarja, hanem új...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 12:42

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. Endrének

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. Endrének

Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a kegyelmi ügyben: Megvan, ki akart megkegyelmezni K. EndrénekÚjabb fordulat...

Mindenegyben blog
2026. május 23. (szombat), 12:11

1 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!

1 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!

1 perce jött a hír! KÁOSZ a Balatonnál: sok turista már most újratervezi a nyaralást Egyre többen számolgatnak, mielőtt...

Hirdetés
Hirdetés