9 jel, amely arra utal, hogy az életed gyökeresen meg fog változni

Hirdetés
9 jel, amely arra utal, hogy az életed gyökeresen meg fog változni
Hirdetés

Az életben számos olyan váratlan fordulat következhet be, amelyre nem vagyunk eléggé felkészülve. Van, hogy fenekestől képes felfordítani az addigi világunkat.

/Ezek a fordulatok akkor is bekövetkeznek, ha nem akarjuk és fontos, hogy képesek legyünk alkalmazkodni hozzájuk, hiszen általuk vagyunk képesek mi magunk is fejlődni és formálódni\./

Hirdetés

Lehet, hogy úgy érezzük, tőlünk függetlenül alakul a sorsunk, de lényegében mindig minden szál kapcsolódik valahogyan és a folyamatokat mi magunk indítjuk el, még ha nem is vagyunk képesek visszatekinteni a kezdeti kiinduló mozzanatra.

Hirdetés
A következő jelekre érdemes figyelnünk, mert ezek tájékoztatnak minket arról, hogy valami jelentős dolog fog bekövetkezni az életünkben.

1. Az alvás drasztikus megváltozása

Ilyenkor úgy érzed, hogy vagy túl sok alvásra van igényed vagy egyszerűen képtelen vagy annyit aludni, amennyi normális volna. A lényeg, hogy semmiképpen nem áll fenn az egyensúly. Ez a kezdeti szakasz egyik jele.

2. Az út zavarossá válik

Úgy érzed, hogy megváltoztál. Már nem az vagy, aki eddig voltál, de még nem is érzed magad kiforrottnak. Olyan, mintha vakon bolyonganál egy úton és senkit nem tudnál megközelíteni.

Hirdetés

3. Sürgős vágyat érzel múltbéli problémák megoldására

Azt érzed, hogy minden megoldatlan problémát, félbehagyott dolgot le kell tisztáznod, különben nem tudsz nyugodtan lenni. Csak így vagy képes kitisztítani az elmédet és elindulni valamilyen irányba. Tartsd észben, hogy nem minden esetben kell bolygatni a múltat.

4. A szokásosnál érzelmesebb vagy

A szíved legnagyobb részben átveszi az uralmat az észérvek felett és nem is nagyon tudsz tenni ellene semmit.

Hirdetés
Mintha elvesztenéd a kontrollt az érzelmeid felett, ami nagy zűrzavart kelt az elmédben. A szőnyeg alá söprés soha nem megoldás.

5. Minden kissé irreálisnak tűnik

Az életed minden aspektusára igaz, hogy nem érzed magad két lábbal a földön. Érzed, hogy valami furcsa körülötted, de nem tudod megmagyarázni, hogy mi lehet az oka. Más színben látod a dolgokat, kissé olyan, mintha félig álmodnál.

Hirdetés

6. Több énidőre van szükséged

Az egyedüllét kezd a menedékeddé válni. Sokkal szívesebben töltesz időt magaddal, mint másokkal és ilyenkor olyan elfeledett, régen történt dolgok járnak a fejedben, amelyekkel egyáltalán nem foglalkoztál az elmúlt időben.

7. Szinkronicitás

Amikor a véletlenek (amelyek lényegében nem léteznek) sora történik meg veled nap, mint nap. Ismétlődő számok egyre gyakrabban és számodra sokat jelentő szimbólumok bukkannak fel a környezetedben.

Hirdetés
Ezek spirituális útmutatók is lehetnek számodra.

8. Nagyobb benned a szenvedély, mint valaha

Sokkal motiváltabb vagy, mint eddig bármikor. Rengeteg dolog képes inspirálni. Hirtelen kezdesz megérteni olyan dolgokat, amelyek eddig homályosak voltak. Könnyen jó kedvre tudsz derülni és úgy érezd, hogy bármit képes vagy elérni, amit a fejedbe veszel.

9. Úgy érzed, hogy valami nagy dolog vár rád az úton

Bár nem tudod, hogy pontosan mi az, de érzed, hogy valami nagy dolog fog érkezni.

Hirdetés
Ne félj a változástól. Bár soha nem könnyű, de mindig jót eredményez. Ne állj ellen, hanem add át magad neki.

tudasfaja.com

2018. december 21. (péntek), 22:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08
Hirdetés

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 13:51

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Újabb javaslat érkezett a Tisza-kormánytólÚjabb javaslattal állt elő a Tisza-kormány: visszaállítják a megyék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 12:06

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alattKét kézbesítő is életét vesztette munka közbenMegrázó hír érkezett:...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:30

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palotaA Sándor-palota nem...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:03

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Zsebbe vágó döntés jött éjjel: Emelte a kormány a vízdíjakatÉjjel jelent meg a döntésMától már többet kell fizetni a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:45

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Baj van! Tarjányi Péter kitálalt egy súlyos nemzetbiztonsági ügybenAz ivóvízellátás már nem egyszerű...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:44

MOST ÉRKEZETT: Minden képviselőt érint – rendkívüli ügy miatt hívják őket a parlamentbe

MOST ÉRKEZETT: Minden képviselőt érint – rendkívüli ügy miatt hívják őket a parlamentbe

MOST ÉRKEZETT: Rendkívüli ügyben kell jelentkeznie minden képviselőnek a parlamentbenNyári törvénydömping indult az...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 07:49

Óriási fordulat, ilyen hamar új köztársasági elnöke lehet az országnak.

Óriási fordulat, ilyen hamar új köztársasági elnöke lehet az országnak.

Óriási fordulat jöhet Sulyok Tamás ügyében: akár már augusztus 20-án új köztársasági elnöke lehet az országnakA...

Hirdetés
Hirdetés