A 19 éves rákos fiúnak csak hónapjai vannak hátra. Rengetegen megkönnyezték az utolsó kívánságát

Hirdetés
A 19 éves rákos fiúnak csak hónapjai vannak hátra. Rengetegen megkönnyezték az utolsó kívánságát
Hirdetés

A 19 éves rákos fiúnak csak hónapjai vannak hátra. Rengetegen megkönnyezték az utolsó kívánságát.

Rhys Langfordot (19) két évvel ezelőtt diagnosztizálták oszteoszarkómával, egy rendkívül agresszív, rosszindulatú daganattal. /A brit tinédzser olvasott a hat éves Jacobról, aki ugyanabban a városban, Ebbw Vale\-ben él, mint ő, és szintén rákos beteg\./

Hirdetés
Sosem találkozott vele, mégis neki adományozta az összes eddig gyűjtögetett pénzét, 1000 fontot (több mint 400 ezer forintot), sőt, gyűjtést szervezett a számára – így további 28000 fontot (közel 12 millió forintot) kalapozott össze neki.
Hirdetés
Ezzel hihetetlen önzetlenségről adott tanúbizonyságot. Szüleinek azt mondta: „Ha már rajtam nem lehet segíteni, akkor megpróbálom megmenteni ezt a kisfiút. Ez az utolsó kívánságom.”

Rhys betegségségének első tünetei 2020 októberében jelentkeztek, akkor kezdett arra panaszkodni, hogy fáj a lába. A diagnózis után hosszas kezeléssorozat következett: kemoterápia, immunterápia és műtét. 2021 augusztusában daganatmentesnek nyilvánították, megkongathatta a harangot. Ám most januárban a betegség kiújult, és ezúttal a daganat olyan drámai gyorsasággal terjed, hogy már nem tudnak rajta segíteni, mindössze hónapjai vannak hátra.

– Eláll a lélegzetem attól, hogy Rhys erre a kisfiúra gondol, miközben meg kell birkóznia azzal a tudattal, hogy betegsége a végső stádiumban van, hogy meg fog halni… – mondja Rhys édesanyja, Catherine Langford.

JACOBNAK MÉG LEHET ESÉLYE A GYÓGYULÁSRA - FOTÓ: NORTHFOTO

Hirdetés
Nehéz időszak ez Rhys szülei és 9 éves öccse, Charlie számára is. Édesapja, Paul aludni sem tud.

– Azt hiszem, ez az adománygyűjtés elterelte egy kicsit Rhys gondolatait arról, ami be fog következni. Az bátorsága és a lelki ereje nekünk is erőt adott – folytatja az édesanya, aki azt is elmesélte, mennyire meghatják fiát azok az üzenetek, amiket kap, amióta elkezdett pénzt gyűjteni Jacob megmentésére.

Jacob Jones-t két évesen, 2017-ben diagnosztizálták neuroblasztómával, 2019-ben nyilvánították daganatmentesnek.

Hirdetés
Az ő betegsége is kiújult nemrégen, a máján találtak új tumort. A pénzt, amit Rhys gyűjtött, az ő kezeléseire fogják fordítani – Jacob Amerikában kap majd egy kísérleti kezelést, ami remélhetőleg megmenti az életét. A két család most tartja egymással a kapcsolatot, Jacob hozzátartozói nem győzik hangsúlyozni, mennyire hálásak azért, amit Rhys tesz fiukért.

– Csodálatos, együttérző fiatalember. A szívünk fáj, sajnáljuk őt és a családját, de soha nem felejtjük el, amit Jacobért tett – mondta Jacob édesanyja, Dwan Jones.

Így szól Rhys adománygyűjtő felhívása:

„Mint sokan tudják, a rákkal való küzdelmem 18 éves koromban kezdődött.

Hirdetés
2020 októberében diagnosztizáltak oszteoszarkómával. Tizenhat hónap intenzív kemoterápián, végtagmentő műtéten, immunterápián, fizioterápián, sok fertőzésen, két vérrögképződésen, belső vérzésen, vér- és vérlemezke transzfúzión vagyok túl – és ez még nem a vége. 2021 novemberében betegedtem meg újra, szepszist kaptam, a combvénámban vérrög keletkezett. Közel öt hetet újra kórházban töltöttem, további teszteket végeztek rajtam, MRI-t, CT-t, satöbbit, hogy január 4-én végül azt mondják, a rák kiújult, és nagyon gyorsan átterjedt a tüdőmre, a lábamra, a csípőmre, az ágyékomra, a hátamra, a hátsómra, és már nem tudnak értem tenni semmit.
Hirdetés

Meghalok. Nagyon elszomorodtam, amikor olvastam a kis Jacobról, az ő küzdelméről a rákkal, a rák kiújulásáról. Tudom, én menthetetlen vagyok, de egyik utolsó kívánságom, hogy szeretnék segíteni Jacobnak, hogy legyőzze ezt a szörnyű betegséget.

Tudom, mit csinálnak a kezelések és a borzasztó gyógyszerek a testtel. Pokol.

Jacob most hat éves, és életének nagy részében küzdött a rákkal. Ennek nem kéne így lennie.

Jacob családja most pénzt gyűjt a kezelésére. Én átutaltam 1000 fontot Jacob családjának, de ez még nem elég. Kérlek, segítsetek nekem, segítsetek Jacobnak.

Hirdetés

2022. december 14. (szerda), 17:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 13. (szerda), 10:59
Hirdetés

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Gyászba borult a magyar sportvilág – Elhunyt Pálffy Tamás kosárlabda-legenda ?Felfoghatatlan veszteség érte a magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 13. (szerda)

Jövőre már nem mindenkinek jár a 13. havi nyugdíj – mutatjuk, kik maradhatnak ki !Ez lesz ha tetszik,ha nem !

Jövőre már nem mindenkinek jár a 13. havi nyugdíj – mutatjuk, kik maradhatnak ki !Ez lesz ha tetszik,ha nem !

Jövőre már nem mindenkinek jár a 13. havi nyugdíj – mutatjuk, kik maradhatnak kiA kormány új szabályozást vezet be a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 13. (szerda), 05:18

Borzalmas hír rázta meg ma reggel az országot – éjszaka örökre lehunyta szemét, és soha többé nem szólal meg a magyar szellemi élet egyik legnagyobb alakja… ?

Borzalmas hír rázta meg ma reggel az országot – éjszaka örökre lehunyta szemét, és soha többé nem szólal meg a magyar szellemi élet egyik legnagyobb alakja… ?

 Gyász: Elhunyt Tatár György, az ELTE legendás filozófusprofesszora ??Alig néhány nappal 77. születésnapja előtt,...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 15:55

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??

Kiderült: ekkor veszünk végső búcsút Kathi Bélától – az ország gyászolja a hajdúböszörményi erőembert ??Megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 12:46

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

Meghalt Káposzta Benő, az Újpest hatszoros bajnok futballistája

? Gyászol az Újpest-család – Elhunyt Káposzta Benő, a hatszoros bajnok legenda ?⚽Szomorú hír rázta meg a magyar futball...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 09:54

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Drámai hír!Harsányi Levente tragikus hirtelenséggel elvesztette testvérét

Erre nem lehet felkészülni” – Tragikus hirtelenséggel meghalt Harsányi Levente testvéreFelfoghatatlan veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 12. (kedd), 05:13

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Elhunyt egy fürdőző a Balatonnál

Tragédia a Balatonon – férje tartotta a felszínen, mégis életét vesztette egy nő ??Vasárnap délután szívszorító baleset...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 11. (hétfő), 17:02

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

Emlékezve arra, akinek a szíve mindannyiunkért dobogott” – Öt éve hunyt el Bogdán László, és ma kiderült a tragédia...

Hirdetés
Hirdetés