A 3 éves kislány megszólalt a buszon: “Te vagy a világ legszebb anyucikája” – A következő mondatán felröhögött az egész busz…

Hirdetés
A 3 éves kislány megszólalt a buszon: “Te vagy a világ legszebb anyucikája” – A következő mondatán felröhögött az egész busz…
Hirdetés

A lányom jövő ősszel hozzámegy a fiúhoz, akivel 14 évesen találkoztak először, és egy év barátság után szárbaszökkent közöttük a szerelem. /Tulajdonképpen együtt nőttek fel, elvégezték az iskoláikat, kinőttek a kamaszkorból, dolgozni kezdtek és most elérkeztek a következő lépcsőfokhoz az életükben\./

Hirdetés

Mióta bejelentették, hogy összeházasodnak, ez az információ ül minden gondolatom alján. Olyan lett, mint a messenger üzenetekben a mondatok végén - a pontok helyett - kitett mosolygó szmájli :)

A gyakorlati kérdéseken való elmélkedés, milyen hely, milyen ruha, milyen kaja stb mindig ugyanarra a mondatra fut ki: Te jó ég, az én kicsi babám!

Pedig már régen kinőtte a tipegőket, de valahogy a szemeim, vagyis.

Hirdetés
. inkább a szívem, még mindig ugyanannak a csöppségnek látja, akit 24évvel ezelőtt először a karjaimba vettem.

Ó igen, az első találkozásunk katartikus pillanat volt. Imádtam, örültem neki, végtelenül boldoggá tett, és oly csúnyácska volt, hogy elhatároztam, soha senkinek sem fogom megmutatni.

Nem túlzok, egy shar pei-be oltott Yoda mesternek láttam. Ráncos, piros, formátlan.

Hirdetés
Persze aztán pár hónap alatt kipendült, most pedig biztos vagyok abban, hogy számomra nem lesz nála szebb menyasszony hetedhét galaxisban...

.

..és eszembejut amikor ő látott a legszebbnek engem.

3 éves volt akkor.

A tömött buszon utaztunk, az ölemben ült, szemben velem, és az arcom símogatta.

- Te vagy a világ legszebb anyucikája. -mondja és a körülöttünk állók velem együtt olvadoztak, micsoda tündéri, édes gyermek.

Hirdetés

De ő még tudta ezt fokozni, mert hozzátette:

- Neked van a világon a legszebb bajúszod!VIA

2020. augusztus 02. (vasárnap), 22:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26
Hirdetés

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Hirdetés
Hirdetés