A 7 éves kislányomon egyre több kék folt jelent meg – mikor megtudtam miért már túl késő volt

Hirdetés
A 7 éves kislányomon egyre több kék folt jelent meg – mikor megtudtam miért már túl késő volt
Hirdetés

A 7 éves kislányomon egyre több kék folt jelent meg – mikor megtudtam miért már túl késő volt.

Te mit tennél, ha észrevennéd, hogy a lányod testén hirtelen egyre több furcsa kékes-lilás folt jelenik meg minden ok nélkül? /Ez ugyanis egy elég komoly betegségnek, a meningitisnek a jele is lehet\./

Hirdetés

Mikor Aimee és Craig összeházasodtak, nagyon boldogok voltak, hogy Aimee 7 éves kislánya Brogan lesz az egyik tanú.

14 nappal később a kislányon piros foltok jelentek meg, de ezt senki sem tartotta furcsának.

Hirdetés
A foltok egy idő után az egész testén megjelentek, erre viszont már felfigyelt az édesanya.

Elvitte kislányát a Birmingham-i kórházba ahol azonnal megállapították, hogy agyhártyagyulladása van.

Ennek a betegségnek a leggyakoribb tünetei: fejfájás, piros foltok a testen, nyakmerevség, láz, zavart gondolkodásmód, hányás, fény- és hangérzékenység.

Az agyhártyagyulladás egy komoly betegség, amelyet ha nem kezelnek időben, komoly szövődményekhez is vezethet.

Hirdetés
Brogan esetében a betegség azt jelentette, hogy bal lábát térdtől lefelé amputálni kellett, mert az élete veszélyben volt.

“Azon a napon megváltozott az életről alkotott képen, teljesen más dolgok kerültek előtérbe.- mondta Aimee a Daily Mailnek.

Brogan nagyon bátor volt, mikor az orvosok elmondták neki, hogy az egészsége érdekében bal lábát térd alatt  amputálni kell.

Hirdetés

A kislány rengeteg segítséget kapott, családja és barátai is készen álltak, hogy segítsenek neki. Két évvel a szörnyű megrázkódtatás után a kislány protézist kapott, amivel most már nagyon jól bánik.

Sajnos egy idő után a betegség miatt a kislány jobb lábát is amputálni kellett térd alatt és ezért ismét egy hosszú rehabilitációs folyamaton kellett keresztül mennie.

Ez a történet is jól mutatja, mennyire fontos figyelnünk minden apró részletre, ami gyermekünkkel kapcsolatos.

Hirdetés
Kérjük oszd meg ezt a cikket, hogy jobban meg tudjunk előzni a hasonló eseteket.

2022. július 04. (hétfő), 22:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 20:45
Hirdetés

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége!Drámai hír érkezett Győrfi Pálról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Leváltották Győrfi Pált a mentők celebszóvivőjétHosszú évek után új arc képviseli az Országos Mentőszolgálatot a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:42

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnával

Gajdics Ottó megint nem bírta cérnávalGajdics Ottó ismét olyan pillanatba került, amelyről hamar beszélni kezdtek a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 19:08

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknapon

Lesivideó készült Magyar Péterről gyermeknaponLesivideó került elő Magyar Péterről, ahogy gyermeknapon táncra perdült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:50

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett az örörm hír:Forsthoffer Ágnes bejelentettése után özönlenek a gratulációk , hatalmas dolog törtét

Most érkezett a hír: özönlenek a gratulációk Forsthoffer Ágnesnek, hatalmas dolog történtForsthoffer Ágnes elérte a 200...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 17:18

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra végre friss képeket mutattak 3 és fél éves ikreikről! Íme Elza és Franciska!

Nagy Ervin és Borbély Alexandra friss képeket mutattak ikerlányaikról – Elza és Franciska már nagyot nőttekNagy Ervin...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:39

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés során

Meghalt a 16 éves lány, miután motorjával teherautónak csapódott egy rendőri üldözés soránTragédia a rendőri üldözés...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 15:11

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

Németh Balázs kikérte magának, hogy lecsacsizták, amire Tanács Zoltán rákényszerült, hogy elmagyarázzon neki egy mesét a Micimackóból!

 Németh Balázs felháborodott azon, hogy lecsacsizták, Tanács Zoltán pedig Micimackóval válaszolt nekiÚjabb parlamenti...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 14:39

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Óriási szigor jön a rollereseknek: júliustól több helyről is kitilthatják őket Magyarországon!

Szigorítás jön: júliustól kitiltják az elektromos rollereket több népszerű helyről MagyarországonÚj szabályok lépnek...

Hirdetés
Hirdetés