A 72 éves bácsi egy viskóban lakott – aztán jön két idegen és megtette azt amire az állam képtelen volt

Hirdetés
A 72 éves bácsi egy viskóban lakott – aztán jön két idegen és megtette azt amire az állam képtelen volt
Hirdetés

A román fővárosban Bukarestben áll egy viskó, ami valamikor biztos kellemes lakóhely lehetett. /Sajnos mostanra azonban inkább egy roskadozó házra hasonlít és az ember el sem tudja képzelni, hogy létezik olyan ember aki ebben lakna\./

Hirdetés
Ezt a házat azonban lakják. A 72 éves Ion Negrila lakik itt.

 

 

Ion évtizedeken keresztül lakott ebben a házban.  2006-ban a házban tűz ütött ki és az épület nagy része leégett, de Ion nem tudta régi állapotába visszaállítani az épületet.  A ház egyre rosszabb állaptban volt, sokan Ion házához vagy a környékére rakták le a szemetüket, írta a román Puterea.

 

 

Ion nem találta meg papírjait, ezért nyugdíjat sem kapott.

Hirdetés
Nem volt miből élnie, rongyokat hordott és egyre jobban kiszakadt a közösségből.

A környéken élők aggódtak miatta és az állam segítségét kérték. Ion azonban hallani sem akart erről, túl büszke volt ahhoz, hogy elfogadja a segítséget.

Ion a médiában is megjelent, nemsokára már a Facebook-ra is felkerült története. Két fiatal férfi is olvasott róla és úgy döntöttek, segítenek az idős férfin.

Hirdetés

Először is több munkát vállaltak és így lassan 1000 eurót gyűjtöttek össze. Természetesen tudták, hogy ez nem túl sok pénz, de fantasztikus megoldással sikerült egy új kis otthont kialakítani a bácsinak és még a szekrényét megtöltötték.

A bácsinak nem kellett az állam segítsége, de ennek a kedves gyűjtőakciónak nem tudott ellenállni. Mikor meglátta, mit sikerült a két vadidegen fiúnak elintézni, egyszerűen szóhoz sem jutott.

Hirdetés

 

 

Nézd meg mit sikerült a két fiúnak elérnie. Megcsinálták azt, amit az államnak nem sikerült: megnyerték Ion bizalmát, hogy elfogadja a segítséget.

 

Forrás: csodalatos.co

2019. március 24. (vasárnap), 11:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 19:07
Hirdetés

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

Putyin eddig nem ismert unokájáról írt egy oknyomozó portál – Igor Zelenszkij lehet az édesapjaVlagyimir Putyin orosz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 18:15

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

Magyar Péter szerint a pápa meglepődött a politikai életútján – erről beszéltek a VatikánbanMagyar Péter beszámolója...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 16:55

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Római tánc és vatikáni diplomácia: két különböző oldaláról mutatta be Magyar Pétert az olasz sajtóTáncoló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 14:49

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett – félbe kellett szakítani az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:55

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt elKét katona vesztette életét az elmúlt napokban,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:29

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

Három nap alatt az autóalkatrésztől a milliárdos lélegeztetőgép-üzletig – a Szijjártó vezette külügy adott megbízást a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 11:51

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Négynapos demonstrációra készülnek a Kossuth téren a független benzinkutasokNégynapos demonstrációt tervez a budapesti...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Hirdetés
Hirdetés