A 73 éves nagyi elhatározta, hogy lefogy. Nem fogsz hinni a szemednek, ha meglátod milyen lett a teste

Hirdetés
A 73 éves nagyi elhatározta, hogy lefogy. Nem fogsz hinni a szemednek, ha meglátod milyen lett a teste
Hirdetés

Brutálisan néz ki!.

Joan MacDonald nehéz időszakot élt meg a házasságában és ekkor az evéshez fordult vigaszért. /Ennek az lett az eredménye, hogy 73 éves korára elérte a 90 kg\-os testsúlyt, ami az ő magasságához képest cseppet sem volt ideális\./

Hirdetés
Ez a testsúly még inkább megnehezítette az életét, hiszen már a lépcsőzés is nehézkessé vált számára. Ekkor döntötte el, hogy nem törődve az életkorával, változtatni fog.

Ahelyett, hogy elfogadta volna a kudarcot és azt mondta volna magának, hogy ‘ezen már úgysem lehet változtatni’, Joan elkezdett olyan gyakran edzeni, amilyen gyakran csak tudott. Emellett az étkezésére is egyre inkább odafigyelt. Egyre több zöldséget kezdett beiktatni az étrendjébe, amit fehérjével kombinált, elhagyta az édességeket és egyéb magas kalóriájú ételeket.

Hirdetés
Ebben a lánya, Michelle is segítségére volt, aki egy étkezési tervet állított össze neki, amit ő kitartóan követett is.

Egy éven belül Joan testsúlya 64 kg-ra csökkent le, a ruhamérete pedig 22-esről 16-osra változott.

Ez az életmód teljes mértékben megváltoztatta, nem csupán a külsejét, de életminőségét is, amiért nagyon hálás. A családja mellett idegen emberek is bókolnak neki, ami az önbizalmát is növeli.

Joan bebizonyította, hogy még 70 éves kor felett sem áll meg az élet és kifogásokkal nem érünk el semmit, csakis tettekkel.

(Tudásfája)

2020. május 10. (vasárnap), 21:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 09:43
Hirdetés

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc súlyos hírt kapott: 66,6 milliárd forintot vesznek el érdekeltségétől!Négy nap alatt fordult meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:14

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

 Felfoghatatlan tragédia az M3-ason: 12 halott és rengeteg sérült a buszbalesetbenÉjszaka történt a tragédiaTöbb ember...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:05

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Orbán nemet mondott Magyar Péter paksi meghívására – kemény üzenet érkezett a miniszterelnöktőlOrbán Viktor nem megy el...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 06:36

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar televíziózás: elhunyt dr. Kovács Péter BalázsHosszan tartó betegség után hunyt el75 éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Hirdetés
Hirdetés