A benzin adójának növelésére készül a kormány: erre kell számítani

Hirdetés
A benzin adójának növelésére készül a kormány: erre kell számítani
Hirdetés

Az olajárak alakulása miatt akár 5-10 forinttal is emelheti benzin adóját a kormány a második negyedévet követően./ A koronavírus\-járvány járvány és az olajtermelő országok közötti viták miatt az év első hónapjaiban rég nem látott mértékben csökkent az olaj nemzetközi ára, amely jól tükröződött abban, hogy többek közt Magyarországon is olcsóbbá váltak az üzemanyagok\./

Hirdetés

Míg év elején a Brent típusú olajért hordónként közel 69 dollárt (kb. 21 ezer forintot) is elkértek, jelenleg egy hordó 42 dollárba (kb. 12 ezer forintba) kerül. Ezt a tendenciát követte eddig az üzemanyagok ára is: míg az év első hónapjaiban egy liter 98-as üzemanyagért 410 forintot, a 95-ért pedig 400 forintot kellett fizetni, most a 95-ös benzin átlagosan 341 forintba, a 98-as benzin 357 forintba, a gázolaj pedig 351 forintba kerül.

Hirdetés

A Mendezsment Fórum azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a benzin árát, nemcsak az olaj árának alakulása, hanem az állam által meghatározott adók is befolyásolják. A lap szerint ugyanis abban az esetben, ha az olaj negyedéves hordónkénti átlagára 50 dollár felett marad, akkor a benzin literje után 120 forint, a gázolaj után 110,35 forint jövedéki adót kell fizetni. Amennyiben az átlagár 50 dollár alá kerül, akkor az adó 5, illetve 10 forinttal emelkedik.

Hirdetés

Az MFor megjegyzi: az állam így az adók emelésével gátolja meg azt, hogy az olajár csökkenése maradéktalanul megjelenjen az üzemanyagárakban is. Ezért amíg az első negyedévben nem volt szükség az adó emelésére, a második negyedévet követően már sor kerülhet a lépésre. Ezt erősíti a kormány a 2021-es költségvetésről szóló törvényjavaslata is, amelyben azt írták, hogy "az alacsony olajárak miatt várhatóan a járműüzemanyagok jövedéki adója is emelkedik majd

Hirdetés

2020. június 08. (hétfő), 21:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 08:14
Hirdetés

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Három perc alatt megállították a krakkói ámokfutót: hatan meghaltak a belvárosban, három holttestet az otthonában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:53

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostárs is Orbán felelősségét vizsgálná – Pesty szerint elfogyott a felmentésA közpénzek sorsának...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:06

Meghalt Rothermel Ádám

Meghalt Rothermel Ádám

Gyászol a magyar futball: elhunyt Rothermel Ádám, az Újpest és Tatabánya egykori kapusaMeghalt Rothermel Ádám olimpiai...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:53

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Bezárt az utolsó Update-bolt is: felszámolás alá került a hálózatot átvevő cégBezárt az egykor Schobert Norbert nevével...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:32

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Rothermel Ádám, az olimpiai ezüstérmes kapust barátai és egykori klubja is gyászoljaÉletének 79. évében elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Hirdetés
Hirdetés