A családja is összetört Pap Dorcinak. Ilyen kegyetlen üzeneteket kap, de ő is elmondta véleményét az Exatlonról

Hirdetés
A családja is összetört Pap Dorcinak. Ilyen kegyetlen üzeneteket kap, de ő is elmondta véleményét az Exatlonról
Hirdetés

Szerinte nem ezt érdemli.

Kegyetlenül nekiestek Pap Dorcinak az Exatlon után, valóságos közellenség lett a fiatal döntős versenyző. Bántó üzenetekkel bombázzák, ami talán a családját még jobban megviseli, mint őt.

/Az utolsó középiskolai félévemet jövőre végzem el, így az érettségim egy évet tolódik az Exatlon miatt\./

Hirdetés
A szeretteim bizalommal engedtek el, hisz ilyen lehetőség ritkán adódik az ember életében – kezdi a Borsnak.

„Aki meg akarja verni Dorcit, amikor hazajön, az like-olja ezt a kommentet.

Hirdetés
Kíváncsi vagyok, hányan vagyunk” – írta az egyik néző, de kutyának és patkánynak is nevezték.

– Sokkoltak ezek a kommentek, amikor visszakaptam a telefonom. Az emberek két órát láttak belőlünk naponta, de én éltem meg az egész műsort huszonnégy órában, és tudom, hogy a lelkiismeretem tiszta – jelentette ki Dorci.

– Anyuékat még rosszabbul érintik, mint engem. A nővéremet én vigasztalom, hogy nincsen semmi baj.

Hirdetés
Nem is tudom, honnan merítem ezt az erőt, de nem akarom, hogy mások lehúzzanak. Sokat kaptam az Exatlontól, nem hagyom, hogy ezt elvegyék tőlem. Nem vagyok szomorú, hogy nem nyertem meg a versenyt. Most már nem tudom, hogy tovább szeretnék-e tanulni vagy inkább teljesen a sport felé venni az irányt. Egyelőre igyekszem visszarázódni a hétköznapokba, ami még most nehezen megy, például nem tudok rendesen aludni.
Hirdetés
Ha kipihentem magam, akkor ötletelek tovább, hogy mit tudok hasznosítani abból, amit kaptam.

Bors

2020. június 10. (szerda), 10:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 08:14
Hirdetés

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Drámai friss hírek érkeztek!Ők a krakkói ámokfutás áldozatai! Hatan meghaltak Krakkó belvárosában, majd szörnyű felfedezést tettek a támadó otthonában

Három perc alatt megállították a krakkói ámokfutót: hatan meghaltak a belvárosban, három holttestet az otthonában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:53

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostársa is Orbán elszámoltatását sürgeti

Már a régi harcostárs is Orbán felelősségét vizsgálná – Pesty szerint elfogyott a felmentésA közpénzek sorsának...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 07:06

Meghalt Rothermel Ádám

Meghalt Rothermel Ádám

Gyászol a magyar futball: elhunyt Rothermel Ádám, az Újpest és Tatabánya egykori kapusaMeghalt Rothermel Ádám olimpiai...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:53

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Teljesen összeomlott az ország a hír hallatán - Sajnos ez már biztos ?

Bezárt az utolsó Update-bolt is: felszámolás alá került a hálózatot átvevő cégBezárt az egykor Schobert Norbert nevével...

Mindenegyben blog
2026. november 08. (vasárnap), 06:32

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Rothermel Ádám, az olimpiai ezüstérmes kapust barátai és egykori klubja is gyászoljaÉletének 79. évében elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Hirdetés
Hirdetés