A CSEH KÜLÜGYMINISZTER SZERINT EZ AZ 5 EURÓPAI ORSZÁG LESZ AZ OROSZOK KÖVETKEZŐ CÉLPONTJA

Hirdetés
A CSEH KÜLÜGYMINISZTER SZERINT EZ AZ 5 EURÓPAI ORSZÁG LESZ AZ OROSZOK KÖVETKEZŐ CÉLPONTJA
Hirdetés

A CSEH KÜLÜGYMINISZTER SZERINT EZ AZ 5 EURÓPAI ORSZÁG LESZ AZ OROSZOK KÖVETKEZŐ CÉLPONTJA.

/Csehország kiterjesztené az energiaszektorra az Oroszországot az Ukrajna ellen indított háborúja miatt sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket – mondta a cseh külügyminiszter egy keddi német interjúban\./

Hirdetés

Jan Lipavsky hangsúlyozta: Nem mondom, hogy könnyű lesz, de ha most nem állítjuk meg Oroszországot Ukrajnában, akkor a Moldovai Köztársaság, Grúzia és a három balti állam, Lettország, Livánia és Észtország lesz a következő célpontjuk.

A cseh külügyminiszter az ARD országos közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a prágai vezetés álláspontja szerint Oroszországot teljesen ki kell zárni a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból, és az energiaágazatban kell elrendelni további kereskedelmi korlátozásokat.

Hirdetés

Az Európai Unió tagországainak mindezt együtt kell megtenniük, hozzátéve: nehéz döntés az orosz energiaszektor szankcionálása, mert “sok állam sok energiát kap Oroszországból”, ezért beszélni kell a következményekről.

Ugyanakkor „mindannyiunknak fel kell ismernünk, hogy véget kell vetnünk a Putyin-rendszernek, amelybe milliárdokat fektetünk”, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök szerinte a háború finanszírozására használja a pénzt.

Hirdetés

A cseh külügyminiszter kifejtette, hogy az orosz költségvetés bevételeinek 80 százalékát a kőolaj-, és földgázszállításokért kapott pénz teszi ki, és azokat az összegeket, amelyeket az EU-tagállamok, például Németország az energiahordozókért átutal Oroszországnak,

„a bombák finanszírozására használják, amelyeket aztán Ukrajnára dobnak, ez pedig menekültáradatot hoz létre, amely hozzánk érkezik, amelyről mi gondoskodunk, és egy bizonyos ponton Ukrajna újjáépítéséért is fizetnünk kell majd”.

Hirdetés

A V4-es ország diplomáciájának vezetője hozzátette: biztosítani kell, hogy a háború a lehető leghamarabb véget érjen, és ehhez “meg kell állítanunk a pénz áramlását”.

Arra a felvetésre, hogy a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint az energiaszektort érintő szankciók sokkal jobban sújtanák az EU-t, mint Oroszországot, Lipavsky azt mondta, hogy

„Oroszország szeret fenyegetődzni, ijesztgetni, Oroszország hazudik, sajtókampányokat és dezinformációs kampányokat folytat, és a szóvivő kijelentése is csak egy ilyen trükk”.

Hozzátette: úgy véli, hogy egy “európai megoldás” révén, “közös erőfeszítéssel” és a terhek megosztásával lehetne kezelni az orosz energiaszektorra kivetendő korlátozások gazdasági következményeit.

Hirdetés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)

2022. március 23. (szerda), 09:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 19:24
Hirdetés

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY 2026-OS AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Brutális hőhullámmal indulhat a hónap – mutatjuk, mikor jöhetnek a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:57

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? Sorsfordító napok jönnek! ⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés♈ KOS: Augusztus előtt végre elérkezik az a pillanat,...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:11

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn elindulhat a nagy elszámoltatás – erre várt az ország a Tisza győzelme ótaMagyar Péter felszólalásával kezdődik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Hirdetés
Hirdetés