A Dunába lökte menyasszonyát egy 15 éves fiú, a víz alig volt 3 fokos

Hirdetés
A Dunába lökte menyasszonyát egy 15 éves fiú, a víz alig volt 3 fokos
Hirdetés

Vádat emelte a Fővárosi Főügyészség az ellen a kamaszfiú ellen, aki többször is bántalmazta a menyasszonyát, majd belelökte a Dunába.

A cselekmény idején 15 éves fiú jegyben járt egy lánnyal. /A viszonyuk megromlott, a fiú többször is megverte a lányt, majd 2018\./

Hirdetés
március 3-án elhívta sétálni a Duna ráckevei-soroksári ágához. A pár a fiú féltékenysége miatt összeveszett, a fiú megütötte a lányt, majd több mint 4 méter magasról a fagyos folyóba lökte.
Hirdetés
A lány kimászott, a fiú azonban ezt követően is bántalmazta, aminek következtében a lány közvetlen életveszélyes állapotba került.

A Fővárosi Főügyészség emberölés kísérlete, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés, illetve annak kísérlete miatt emelt vádat a fiú ellen. Az ügyészség letöltendőt kért a fiatalemberre. A fiút az ügyész indítvány alapján először letartóztatták, majd a bíróság később a bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Hirdetés

A fiú tavaly augusztus elején megszökött a bűnügyi felügyeletből, levágta magáról a nyomkövető eszközt, és a megalapozott gyanú szerint az újabb barátnőjét és annak édesanyját késsel bántalmazta. Emiatt a fiatalkorú ellen újabb eljárás indult, amelyben ügyészi indítványra letartóztatták, jelenleg is a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

2020. február 20. (csütörtök), 17:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 16:07
Hirdetés

Magyar Péter újabb tisztítótüzet hirdetett – brutális lesz, ami most következik!

Magyar Péter újabb tisztítótüzet hirdetett – brutális lesz, ami most következik!

Magyar Péter újabb tisztítótüzet hirdetett: vezetőcserék és vizsgálatok söpörhetnek végig az állami rendszeren A válság...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 15:02

Magyar Péter OLYAN EREDMÉNYT JELENTETT BE amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte .. -videó

Magyar Péter OLYAN EREDMÉNYT JELENTETT BE amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte .. -videó

Történelmi költségvetési többlet: három hónap alatt közel 1000 milliárdos pluszt hozott a TiszaRekordot döntött a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 14:28

Álomállást kaphat Orbán Viktor – elhagyhatja a magyar politikát!

Álomállást kaphat Orbán Viktor – elhagyhatja a magyar politikát!

Orbán Viktor búcsút inthet a magyar politikának – a FIFA-nál várhat rá az álomállás!Nemzetközi karrierre készülhet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 11:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a magyar sakkvilág: elhunyt Liptay László, a válogatott egykori kapitánya89 éves korában hunyt elSzomorú...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:36

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

A Fidesz kivonul az államfő-választásból, Baka András megválasztását színjátéknak tartjákA Fidesz nem vesz részt az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:10

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid büntető feljelentést tett Magyarország miniszterelnökével szembenFilep Dávid előre jelezte, hogy...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:46

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor szerint napelempark is épült a Ferencvárosnál az állami támogatásbólNyomozás indult a Ferencvárosnak...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:44

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

A Sziget Fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata: 17 éves fiával állt színpadra Sebestyén BalázsApa és fia együtt a több...

Hirdetés
Hirdetés