A férfi felesége belehalt a császárszülésbe. Aztán negyedóra múlva…

Hirdetés
A férfi felesége belehalt a császárszülésbe. Aztán negyedóra múlva…
Hirdetés

„2016 Július 7-én 12:13-kor a feleségem haldoklott. Sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani rajta, és sokkot kapott. Én csak álltam a fejénél, kétségbeesve, miközben ő csak vérzett, és vérzett, és eszembe jutott minden veszekedésünk, és azok a dolgok, amiket sosem tettem meg érte…"

 

„Nem mertem elmondani neki, mennyire félek, nem tudtam, hogyan vegyek végső búcsút tőle. /Mit mond az ember valakinek, amikor tudja, hogy az lesz az utolsó alkalom, hogy beszélhet vele\./

Hirdetés

Olyan erősen próbáltam vigasztalni, amennyire tudtam, és azt mondtam neki, minden rendben van.

Hirdetés
Megpróbáltam mosolyogni, és úgy tenni, mintha ez mind része lenne a szokásos szülési műveleteknek.

Aztán jött a kék kód, és emberek rohantak be a szobába. Annyira féltem. Megcsókoltam, és kértem istent, ne vigye el.

Arra gondoltam, hogy minden alkalommal „lekéstem” a templomba menést. Arra gondoltam, hogyan mondom el a családnak a rossz hírt.

Hirdetés
Annyi minden ment át az agyamon, hogy hirtelen nem is tudtam örülni a megszületett fiamnak…

Erősnek kellett lennem, miközben áttolták a feleségemet a másik műtőbe.

Átrohantam egy másik szobába, és körülbelül 10 percig vártam, és imádkoztam. Jackie végre felbukkant, és a szívem ki akart szakadni a helyéről. Nem akartam mást, mint felkapni őt, és elrohanni vele a kórházból, mintha minden rendben lenne.

Hirdetés
Azt akartam, hogy vége legyen ennek a rémálomnak.

Rengeteg vért vesztett. Nem mondtam semmit, annyira féltem. Néztem a feleségemet, de megnémultam. Azt akartam mondani, hogy szeretlek, és hogy minden rendben van. Segíteni akartam neki, amennyire csak tudtam.

De 3 per múlva újabb kék kód következett. Tudtam, hogy haldoklik. Majdnem megállt a szívem. És meghaltam egy kicsit abban a szobában, ahogy reménytelenül néztem, amint az életéért küzdenek.

Hirdetés

Emberek jöttek, mentek, szaladtak… Nem tudom, mennyi idő telt el így.

Aztán nagy csend lett. Jackie kért egy kis vizet, és tudtam, hogy elhagyja a földet. Az újszülött fiunkat átvitték egy másik szobába. Ahogy kimentünk, láttam a családomat. Annyira szerettem volna, ha valaki átölel, ha valaki engem is visz a karjaiban, mint egy gyereket, és azt mondja, hogy minden rendben lesz.

Csak ott álltam kétségbeesetten… Aztán anyám megkérdezte: Hogy van Jackie?

Sírtam, mint egy kisgyerek. Azt mondtam: nem tudom.

Hirdetés
Hazudtam, pedig tudtam, hogy nagyon rossz állapotban van. Azt akartam, hogy visszafussak hozzá a szobába, de nekem kellett vigyázni a kisfiunkra. Meg kellett kapnia az antibiotikumokat, hogy megakadályozzák a fertőzést.

Kb. 5 perc után megkérdeztem a nővéreket, megnézhetem-e a feleségemet, és vonakodva igent mondtak. Sírva mentem a folyosón. Azt akartam, hogy apám vigasztaljon engem.

Hirdetés
3 évesen most kicsi fiúnak éreztem magam, és hallottam, ahogy Isten beszél hozzám.

„Fiam, jobban szeretlek, mint amit el tudsz képzelni. Hallottam mi történt, és ott voltam. Segítettem az orvosoknak. Láttam, amikor elvérzett, és gondoskodtam arról, hogy időben elkapták az orvosok. Láttalak végig, hallottam, amit mondtál, és azt is, amit gondoltál. Ahogy kéred, hogy mentsem meg a feleségedet. ”

A feleségem és a fiam azóta már remekül vannak, vasárnap hazaengedik őket.

Ne csodálkozz majd, ha látsz majd a templomban…”

Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

2020. július 02. (csütörtök), 19:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20
Hirdetés

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Jócskán megugrik csütörtökön a benzin és a dízel ára is – itt vannak a számok

Újabb jelentős drágulás jön a kutakon: a benzin és a dízel ára is megugrikÚjabb kellemetlen hír érkezett az autósok...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 08:18

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

A Nyugati pályaudvaron köpte le egy férfi Magyar Pétert – mindezt élő adásban

Élő adásban köpték le Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron – így reagált a miniszterelnökÉlő közvetítés közben történt...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök)

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami történt:

Most erősítették meg! Gyászban az ország! ? Újabb szeretett hírességünk lépett a vonat elé! Felfoghatatlan, ami...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 07:05

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

DRÁMAI ÖSSZEOMLÁS: Most érkezett a lesújtó hír Orbán Viktorról!

MEGINGOTT ORBÁN FUTBALLBIRODALMA? Sorra tűnnek el a támogatók FelcsútrólÚjabb figyelmeztető jel érkezett Felcsútról:...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 06:28

ÁFA csökkentés !A gyógyszerek áfáját teljesen eltörölnék!

ÁFA csökkentés !A gyógyszerek áfáját teljesen eltörölnék!

Rendkívüli döntés készül: jelentősen csökkenhet több alapvető termék áfájaMagyar Péter miniszterelnök a Fidesz...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 05:28

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszik

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszik

Kiderült az igazság , ezért mondott le Nagy Gábor Bálint : nagyobb a baj a POLITIKÁBAN, mint elsőre látszikPolitikai...

Hirdetés
Hirdetés