A férjem vezetés közben rosszul lett, félre álltunk, 2 roma férfi megállt mellettünk, és EZT tették velünk

Hirdetés
A férjem vezetés közben rosszul lett, félre álltunk, 2 roma férfi megállt mellettünk, és EZT tették velünk
Hirdetés

Pécs belvárosában utaztunk épp a férjemmel, amikor hirtelen odakapott a szívéhez, és a fékre lépett. Kérdeztem, tőle, hogy mi a baj,mi történt, és nagyon érdekes hangon mondta, hogy szúr a mellkasa, és alig kap levegőt. /Gyorsan kiraktam a vészjelzőt, kihúztam a férjem a földre fektettem, stabil oldalfekvésbe, és hívtam a mentőket\./

Hirdetés
Este volt már eléggé kihalt volt a város, senki nem jött arra, hogy segítsenek, de erős voltam, és éreztem, ogy most rajtam múlik a férjem élete! A mentős készségesen elmondta, hogy nyugodjak meg, és mivel a férjem pulzusa eltűnt, ezért szívmasszázst kellett rajta végrehajtanom.
Hirdetés

A telefont kihangosítottam, és úgy figyeltem az instrukciókat. Ekkor megláttam egy régi bmw-t, amint lassít, megáll a kocsink mellett, és belőle két érdekes figura lesekedett ki. Nem gondolkodtak sokat, az egyik kipattant, beugrott az autónkba, ami egyébként egy nagyértékű x6-os bmw, és mivel a kulcs bent volt az utastérben, eltudta vinni az autót. Ordítottam, hogy ne lopd el kérlek, haldoklik a frjem, de semmi hatást nem váltottam ki..A mentős diszpécser is elsírta magát az emberi aljasságon, de végig tartotta bennem a lelket.

Hirdetés

Bevitték a férjem a kórházba, hálistennek sikeres volt a műtét, egy elzáródott koszorúér okozta a problémát. A két roma férfi pedig annyira buta volt, hogy azt hitték, hogy ilyen autóban nincs gps-es nyomkövetés.. A Rendőröknek átadtam a koordinátákat, egy pécs melletti putrinál találták meg az autót, még a motorháztető is meleg volt.. Természetesen kattant a bilincs, de elgondolkodtató, hogy milyen világban élünk.

Hirdetés
..Még a haldokló embertől is képesek egyesek lopni, ennyire gátlástalan mocskos embereket még életeben nem láttam.. Terjesszétek, hogy más is lássa, ha ilyen történik, zárd be az autót, mert a keselyűk bármikor lecsaphatnak!

fotó: illusztráció 

2019. május 23. (csütörtök), 21:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 23. (szerda)
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – fájdalmas hírre ébredtünk, egy szeretett nagy név örökre távozott közülünk! ?

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – fájdalmas hírre ébredtünk, egy szeretett nagy név örökre távozott közülünk! ?

Meghalt Krecz Tibor, az RTL Klub egykori hírigazgatója és a Figyelő volt főszerkesztőjeÉletének 63. évében, 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 19:30

Megölték Szapula Jánost, Taktakenéz önkormányzati képviselőjét

Megölték Szapula Jánost, Taktakenéz önkormányzati képviselőjét

Megölték Szapula Jánost, Taktakenéz önkormányzati képviselőjétErőszakos bűncselekmény áldozata lett Szapula János, a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 18:31

Felkavaró hír érkezett Matolcsy Györgyről ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Felkavaró hír érkezett Matolcsy Györgyről ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Hét gyanúsított az Erste-ügyben: Matolcsy Györgyöt is kihallgattákGyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy György korábbi...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 18:11

Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt

Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt

Matolcsy Györgyöt is meggyanúsították az Erste-ügyben, házkutatást tartottak nálaGyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 17:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol az egri gimnázium: elhunyt Szabados Nicolett, az iskola meghatározó tanáraSzomorú hírt közölt 2026. szeptember...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 16:20

Felkavaró hír érkezett Pócs Jánosról!Forsthoffer Ágnes jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Felkavaró hír érkezett Pócs Jánosról!Forsthoffer Ágnes jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Pócs János mentelmi jogát is felfüggesztette az Országgyűlés – rágalmazási ügyben folytatódhat az eljárásAz...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 14:42

Felfüggesztették Pócs János mentelmi jogát: rágalmazási ügy áll a döntés mögött

Felfüggesztették Pócs János mentelmi jogát: rágalmazási ügy áll a döntés mögött

Felfüggesztették Pócs János mentelmi jogát: rágalmazási ügy áll a döntés mögöttAz Országgyűlés 2026. szeptember 22-én...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 22. (kedd), 13:25

Kiadták a riasztást ! Ilyen tél 30 éve nem volt, mint ami jön! Október-November-Decemberi előrejelzés

Kiadták a riasztást ! Ilyen tél 30 éve nem volt, mint ami jön! Október-November-Decemberi előrejelzés

Rendkívül erős El Niño jöhet az év végére – mit hozhat ez Magyarországnak?Az El Niño erőssége az év végére az 1950 óta...

Hirdetés
Hirdetés