A hajléktalan egy kisebb vidéki lakás árának megfelelő összeget talált, ám visszaadta tulajdonosnak. Nem bánta meg:

Hirdetés
A hajléktalan egy kisebb vidéki lakás árának megfelelő összeget talált, ám visszaadta tulajdonosnak. Nem bánta meg:
Hirdetés

A becsület nem függ össze a vagyoni helyzettel vagy azzal, hogy ki mennyi iskolát kárt ki életében. Legalább is nagyon sok esetben. /Sőt, sokszor az a tapasztalat, hogy pont azok az emberek a legbecsületesebbek, akik a leginkább rá lennének szorulva a csalafintaságra\./

Hirdetés
Ám ők mégsem folyamodnak becstelenséghez, hanem inkább maradnak annál, hogy jó lelkiismerettel nézhessenek a tükörbe. Biztosan Te is ismersz ilyen embereket..

Az egykori bírósági alkalmazott, Glen James életében bekövetkezett törést követően odáig jutott, hogy már hajléktalanként élte napjait.

Hirdetés
Jobbára adományokból élt, és egy bevásárlóközpont közvetlen közelében arra várakozott, hogy valaki megszánja.

Egyszer csak észrevett egy csomagot, amelynek láthatóan nem volt gazdája. Miután azonban belenézett a csomagba, alaposan elcsodálkozott ! A hátizsákban egy igen magas összegű (negyvenezer dollárnyi) utazási csekket, és további 2400 $ készpénzt talált. Összesen nagyjából 13 millió Ft-nak felelt meg az az érték, amelyet ez az egyszerű hátizsák rejtett!

Mindenki az gondolná, hogy egy koldulásból élő hajléktalan számára ez egy abszolút lehetőség arra, hogy végleg maga mögött hagyja a nyomort, a férfi azonban másképp döntött: bevitte a táskát a rendőrségre, akik az útlevél alapján megtalálták a jogos tulajdonosát!

Hirdetés.

Itt következett az újabb fordulat, ugyanis amikor egy Ethan Whittington, egy virginiai férfi hallott a hajléktalan Glen James jó tettéről, úgy döntött, hogy az interneten gyűjtést indít, hogy az emberek kimutathassák a jó szándékukat a becsületes hajléktalan irányában.

Hirdetés

Az ötlet annyira népszerű lett, hogy a gyűjtés végére közel 150 000 $ gyűlt össze. Ezt az irtózatos, az eredetileg a hátizsákban lévő összegnek mint egy három és fél szeresét kitevő összeget, az adományozást kezdeményező férfi személyesen adta át Jamesnek, a becsületes hajléktalannak.

Az alábbiakban látható rövid kis videóból is világosan látszik, mennyire szerényen fogadta Glen James a rá irányuló közfigyelmet.

Hirdetés
Remek ember!

Tényleg működik tehát a mondás: “jó tett helyébe jót várj!” Neked mi a véleményed? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elolvashassák!

(A borítókép illusztráció)

2021. szeptember 12. (vasárnap), 19:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés