A halála után 119 évvel ezelőtt, ennek a nőnek a holttestét ásták ki. Amit a halottkémek felfedeztek, az sokkolta őket.

Hirdetés
A halála után 119 évvel ezelőtt, ennek a nőnek a holttestét ásták ki. Amit a halottkémek felfedeztek, az sokkolta őket.
Hirdetés

1897 januárjában a kovácsként dolgozó Erasmus Shue elszalajtotta a szomszédja fiát, hogy nézze meg, szüksége van-e valamire a piacról a nejének, Elvának, akivel három hónapja voltak házasok..

/Ahogy a fiú belépett a Greenbier County\-i rönkházba, az első dolog, amit megpillantott, Elva élettelen teste volt\./

Hirdetés
A lépcső alján feküdt, összezárt lábakkal, az egyik kezét a mellkasára szorítva, a másikat lazán kinyújtóztatva maga mellett.

A fiú először azt hitte, hogy Elva csak alszik, de hiába szólongatta, Elva nem válaszolt. A kétségbeesett fiú az anyjához rohant, rögtön elmondta neki, hogy mi történt; az anyja értesítette a helyi orvost, George W. Knappet.

Legalább egy óra eltelt, mire a halottkémként is dolgozó Knapp a helyszínre ért. Akkorra Shue már felcipelte a felesége testét a hálószobába; megmosdatta, felöltöztette és ágyba fektette. Magas nyakú, galléros ruhát és fátylat adott rá; így készítette föl a temetésre.

Hirdetés
Miközben Knapp a holttestet vizsgálta, Shue végig a felesége fejét ölelte és csendben sírt. Amikor Knapp Elva nyakát és fejét akarta megnézni, Shue zaklatottá vált. Knapp nem akarta provokálni a férfit, így annyiban hagyta a dolgot.

Knapp semmilyen elváltozást nem talált a holttesten. Mivel Elva néhány héttel korábban meglátogatta, Knapp azt írta a jelentésbe, hogy a nő valószínűleg a terhességgel kapcsolatos szövődményekbe halhatott bele.

Hirdetés

A temetésen a gyászoló özvegy nagyon különösen viselkedett. Állandóan a koporsó körül járkált, és egy olyan sálat is a nyakára tekert, ami egyáltalán nem illett a temetési ruha többi részéhez. Shue viszont ragaszkodott hozzá, hogy rajta maradjon; azt állította, az volt a felesége kedvence. A holttest fejét is megtámasztotta egy párnával. Az emberek furcsállották a dolgot, de nem szóltak; ki mint tudja, úgy gyászolja meg a saját halottait. Különben is, a kovács a közösség megbecsült tagja volt. Senki nem gyanított semmit.

Leszámítva Elva anyját.

Mary Jane Heaster soha nem kedvelte meg a vejét. Meg volt róla győződve, hogy a kovács ölte meg a lányát. Heteken át imádkozott Elváért. Aztán az imák hirtelen meghallgatásra találtak.

Heaster azt állította, hogy a lánya egymás után négy éjszaka is megjelent neki álmában, hogy elmondja, mi történt valójában. Mint elmondta, a lánya lelke egy fénylő pontból egyszer csak emberi alakot öltött, a szoba pedig jéghideggé vált. Elva szelleme megvallotta az anyjának, hogy Shue kegyetlenül bántalmazta, és egy éjszakán eltörte a nyakát, mert azt hitte, a felesége nem készített neki húst vacsorára.

Hirdetés
A szellem ezután eltűnt, de előtte még visszapillantott az anyjára.

A tények igazolták a szellem történetét.

Heaster meglátogatta a helyi ügyészt, John Prestont, és egy egész délutánt töltött azzal, hogy meggyőzze: vizsgálja ki az ügyet. Akár elhitte Preston a mesét, akár nem, Heaster meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy kérdezősködni kezdjen a városban. Shue szomszédja elmondta neki, hogy a férfi milyen furcsán viselkedett a temetés alatt, és dr. Knapp is elismerte, hogy nem tudta teljes egészében megvizsgálni a holttestet.

Hirdetés

Prestonnak ennyi elég is volt ahhoz, hogy elrendelje a tetem exhumálását, és új vizsgálatot kérjen – Shue hiába tiltakozott. Dr. Knapp és két másik orvos megállapították, hogy a nő nyakán fojtogatás nyomai láthatók, a csigolyái megrepedtek, és a légcsöve is összezúzódott.

Világossá vált, hogy Elvát megölték, de semmilyen bizonyíték nem volt rá, hogy Shue követte el a gyilkosságot. Ugyanakkor Prestonnak szöget ütött a fejébe, hogy Heaster pontosan leírta, hogyan történt a gyilkosság – még azelőtt, hogy a halottkémek megvizsgálták volna a holttestet.

Preston folytatta a nyomozást; egyre mélyebbre ásta magát Shue múltjába. Rájött, hogy Shue korábban már kétszer is megnősült. Az első házassága válással végződött, mialatt Shue a börtönbüntetését töltötte lótolvajlás miatt. A feleség később elmondta a rendőröknek, hogy Shue hihetetlenül erőszakos volt és rendszeresen verte őt a házasságuk alatt. A második házasság alig nyolc hónapig tartott, és a feleség halálával végződött. A két házasság között Shue azzal dicsekedett a börtönben, hogy azt tervezi, hét felesége lesz élete során.

Hirdetés

Mindez csak közvetett bizonyíték volt, de Prestonnak ennyi is elég volt ahhoz, hogy elrendlje a tárgyalást.

Törvény és spiritualitás.

A vád koronatanúja Mary Jane Heaster volt. Preston azonban nem akarta, hogy a bíróságon megemlítse a szellem történetét; nem akarta, hogy Heastert bolondnak nézze az esküdtszék. Shue ügyvédje persze tudott a dologról, és a tanúkihallgatáson folyamatosan a szellemről szóló kérdésekkel bombázta a nőt. De bárhogy is erőszakoskodott az ügyvéd, Heaster nem mondott semmit a szellemről – a védőügyvéd taktikája visszafelé sült el. A tárgyaláson Shue sem keltett jó benyomást, amint az esküdtszék tagjait győzködte arról, hogy nézzék meg az arcát – hát így fest egy gyilkos?

Hirdetés

(A ház, ahol Zona Shue meghalt)

Az esküdtszék egy óra tíz perc alatt úgy döntött, hogy igen, így fest. Shue-t bűnösnek találták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de nem sokat ült: 1900 tavaszán kanyaró és tüdőgyulladás végzett vele. Mrs. Heaster 1916-ban halt meg, de hátralévő évei alatt végig kitartott amellett, hogy a lánya szelleme segített kézre keríteni a gyilkosát. Ki tudja, talán a lánya csakugyan a síron túlról üzent neki; talán csak álmodta az egészet; talán az egészet csak kitalálta, hogy perbe foghassa Shue-t.

Elva Zona Heaster emléktáblát kapott Greenbrier-ben. Ahogy ezen is olvasható: ez az egyetlen eset a történelemben, amikor egy szellem tanúvallomása alapján kerítettek kézre egy gyilkost.

Forrás:harmonikum.com

2019. február 25. (hétfő)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 20:23
Hirdetés

Ráismertek, ki látható a képen? ?✨ Ez a ritka, minden sallangtól mentes paparazzi felvétel egy imádott televíziós legendát mutat meg élete utolsó éveiben, nem sokkal a 2011-ben bekövetkezett halála előtt ??. A legtöbben egy különösen éles eszű, utánozhatatlan nyomozó szerepéből ismerték, akivel örökre beírta magát a televíziózás történetébe ?️?️. Az idő nyomot hagyott rajta, de a kisugárzása, a tehetsége és az emlékezetes alakításai máig ott élnek a nézők emlékezetében ?? Te már tudod, kiről van szó? ?? A megfejtésért nézd meg a felső kommentet! ⤵️?

Ráismertek, ki látható a képen? ?✨ Ez a ritka, minden sallangtól mentes paparazzi felvétel egy imádott televíziós legendát mutat meg élete utolsó éveiben, nem sokkal a 2011-ben bekövetkezett halála előtt ??. A legtöbben egy különösen éles eszű, utánozhatatlan nyomozó szerepéből ismerték, akivel örökre beírta magát a televíziózás történetébe ?️?️. Az idő nyomot hagyott rajta, de a kisugárzása, a tehetsége és az emlékezetes alakításai máig ott élnek a nézők emlékezetében ?? Te már tudod, kiről van szó? ?? A megfejtésért nézd meg a felső kommentet! ⤵️?

Ritka paparazzi fotó! – Peter Falkot halála előtt, 2011-ben kapták lencsevégreKevés olyan televíziós legenda van,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 15:24

Drámai hír érkezett Halász Juditról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Halász Juditról? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Vitt volna be a lábam a színházba” – Halász Judit 83 évesen is megállíthatatlanHalász Judit neve régóta egyet jelent a...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 13:11

Sokkoló tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki!Cikk az első hozzászólásban

Sokkoló tragédia! Meghalt egy 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki!Cikk az első hozzászólásban

Kétszer hányt, majd meghalt az 5 éves kisfiú – megdöbbentő részletek derültek ki Sokkoló tragédia rázta meg Angliát:...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 12:43

Drámai hír érkezett Hajdú Péterről ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Hajdú Péterről ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Szervusz, Péter! Orbán Viktor vagyok – jön az év interjúja, Orbán Viktor meghívta Hajdú Pétert a felcsúti...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:34

Gáspár Evelin keményen nekiment a Tiszásoknak -Csalódtam a tiszásokban

Gáspár Evelin keményen nekiment a Tiszásoknak -Csalódtam a tiszásokban

Csalódtam a tiszásokban – Gáspár Evelin keményen nekiment a sípoló ellentábornak Feszült pillanatok zavarták meg...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 08:04

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol Székesfehérvár: meghalt Szkoklik Kati néni, a Romkert harmonikásaMély szomorúság járta be Székesfehérvárt,...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 07:09

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az ország

Most jött a sokkoló hír Zacher Gáborról – erre sajnos nem volt felkészülve az országZacher Gábor videója miatt...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 06:05

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt kérni

Új világ jön! A Pápa keményen kimondta: a misékért, keresztelőkért, temetésekért és áldásokért nem lehet pénzt...

Hirdetés
Hirdetés